Greg Sestero amatőr színész. Egy színházi kurzuson találkozik Tommy Wiseau-val. Rövid ismeretség után Tommy felajánlja Gregnek, hogy költözzenek Los Angelesbe Tommy lakásába, próbáljanak szerencsét a filmiparban. Néhány eredménytelen hónappal később Tommy nekiáll megrendezni kettejükre írt filmjét. A szoba című 2003-as filmet a mai napig a „legfontosabb-legrosszabb” filmalkotásaként tartják számon a filmtörténetben.
James Franco generációjának kiemelkedő tehetsége. Az akkor jó-(és akkoriban igen nagy-)képű színészpalánta a legendás, 1999-es Különcök és stréberek című sorozattal vált széles körben ismertté. A sorozat bukása után Judd Apatow író-producer, (aki A katasztrófaművészben is producert alakít) mindent megtett, hogy a „helyükre” tegye munka nélkül maradt fiatal színészeit: Linda Cardellini (Vészhelyzet), Busy Philipps (Dawson és a haverok), Jason Segel (Így jártam anyátokkal), Martin Starr (Szilícium-völgy), Seth Rogen (Felkoppintva), Sam Levine (Becstelen brigantik), John Francis Daley (Dr. Csont). Mind-mind szép karriert futottak be sorozat-filmszínészként, később mind írókká, producerekké, rendezőkké váltak. Franco mégis kiemelkedik közülük. A sorozat elkaszálása után rögtön megkapta a James Dean című életrajzi film címszerepét, amiért többek között Golden Globe-bal jutalmazta a szakma. Az idén negyven éves színész az elmúlt szűk két évtizedben bekapcsolódott a Pókember-franchize-ba, olyan sikerfilmekben szerepelt, mint az Ananász expressz, és olyan független filmekhez adta a nevét, mint a Allen Ginsberg főművét feldolgozó Üvöltés. A 127 óra című 2010-es one-man show, addigi pályájának legfontosabb alakítása, amiért Oscarra is jelölték, mivel ő volt a díjátadó házigazdája, értelemszerűen nem kaphatta meg a díjat azon az estén.
A katasztrófaművész Franco 15. filmje. A szintén 2017-es Tenn című Tenessee Williams életét feldolgozó filmjéig egyik rendezése sem tudott az Internetes Film Adatatbázisban 7/10 pont fölé kerülni. Az utóbbi időben filmjei társadalmi, történelmi témájú és életrajzi filmek, mégsem tudott velük közönség vagy fesztiválsikereket elérni, pedig As I lay dying című filmjéért Cannes-ban még díjra is jelölték.
A 2017-es év tehát fordulópont rendezői karrierjében. Nemcsak a már említett Tenn című alkotással tudta végre megszólítani a közönséget, de A katasztrófaművészben megtalálta a tökéletes témát is: egy különös író-rendező-színész történetét, aki azt hitte mindenhez ért. Életrajzi filmet forgat, s habár pályája során már jó párszor volt szerencséje egy-egy valós személyiség bőrébe bújni, ezúttal a szerepet önmaga „önti” önmagára. Könnyű teherként viseli a munkát, pedig tudjuk, hogy művészettörténeti szempontból egy karakter színészi eszközökkel történő újraalkotása a legtöbb energiát és alkotói alázatot igénylő munka. Ezúttal az alázat rokonlelkiséggel párosul: egy párhuzamos idősíkban, 2018-ban talán Franco is olyan pályakezdő, középkorú alkotó lehetne, mint Tommy Wiseau, aki független filmeket szeretne létrehozni, s akiről most kiderülhetne, hogy semmihez sem ért igazán.
Szerencsénkre Franco nem ilyen szárnypróbálgató alkotó: egy végtelenségig motivált csapattal a tökéletesség igényével alkotja újra Wiseau gesztusait és A szoba című „annyira rossz, hogy már jó”-filmjét. Alakításával új dimenziót ad a főhősnek, sikeresen jeleníti meg az amatőr alkotó magányát a vásznon. A film története nem túl bonyolult: Franco tisztességgel kalauzol végig minket két ember különös barátságának megköttetésén és széthullásán, nem mellesleg egy elsőfilmes rendező forgatásának konfliktusain, de ennyi. Franco nem tűzdeli meg filmjét csavarokkal, csattanókkal, nincsen moralizáló konklúzió, se gondolatokat felvető végkifejlet. A szoba című film megalkotásának históriáján keresztül elmeséli a mítoszt a hontalan, nyelvtelen, kortalan emberről, aki egyszer csak megjelenik Hollywoodban, leteszi a nagy pénzt az asztalra, és megalkotja minden idők legrosszabbra értékelést, de legtöbb bevételt termelő filmjét.
A filmtörténet iróniája, hogy Franco pontosan azt a vállalást teljesíti, amibe Wiseau húsz évvel azelőtt belebukott: a barátaival teremt értéket (filmet), inkább lelkesedésből, mint pénzből. Greg szerepét a rendező öccsével játszatja el: James és Dave Franco hátborzongatóak a vásznon. Játékuk a barokk színházat idézi, amikor még a társulatok valóban családi vállalkozásokként működtek, és nem a színházban(ból) alakultak ki a családok (házasságok), hanem a családokból a színházak. A filmtörténet természetesen rengeteg példát fel tud sorolni, nem csak szülő-gyermek párosokat, de testvérpárokat is bőven láthattunk a vásznon az elmúlt bő száz évben. Nem is kell messzire menni, hiszen A katasztrófaművész alkotóinak generációjában is találhatunk jól működő színészpárosokat, akik egy családban nőttek fel (Gyllenhaal, Wilson, Affleck és mások testvérek). Valami mégis leválasztja a két Franco játékát az előzményektől: ez pedig a szexuális feszültség ábrázolása a két színész között. Habár nem partnereket játszanak a vásznon, Greg és Tommy barátsága – Tommy kortalanságából és nemtelenségéből kifolyólag – eleinte természeténél fogva bizarr és definiálatlan. Tommy, aki látszólag jóval idősebb Gregnél, még alig ismeri a fiút, amikor felajánlja neki, hogy költözzenek össze egy másik városban. Az autóban és a Los Angeles-i lakásban játszódó jelenetekben Gregen érezzük, hogy nem teljesen biztos Tommy érzelmeiben és szándékaiban – a két színész teljes illúziót teremt a vásznon, a feszültség megszületik, testvéri kapcsolatuk a játék erejéig látszólag teljességgel megszűnik létezni. Ez pedig nem kis teljesítmény.
A film minden kockájáról sugárzik a Franco-klán lelkesedése: rajonganak a témáért, az ábrázolt történetért, a közös munkáért. Munkájuk valóban újraírja az elmesélt történetet: kis költségvetésből készítenek filmet, a barátaikkal, A szobával ellentétben ezúttal viszont igazán különleges lesz a végeredmény. Egy egészen új generáció mutatkozik be: ezek az alkotók nem a Coppola család eleve elrendelt, filmiparba született tagjaival és a Tarantino-hoz hasonló underground filmrajongókkal kijelölt skálán helyezkednek el – ők felnőttek egy filmiparban, és most képesek függetlenedni tőle. Tenni, alkotni akarásuk a kezdő álmodozóké, profizmusuk hollywoodé. Az alkotás ezen szintjén a néző már nem érzékeli, hogy az említett Judd Apatow és Seth Rogen James Franco „gyerekkori” barátai vagy hogy a Dave Franco filmbeli barátnőjét alakító Alison Brie a való életben is a színész felesége. A közös alkotás mögött meghúzódó emberi kapcsolatok nem amatörizálják az élményt, sőt. S habár A katasztrófaművész legtöbb díja James Franco alakításának szól, rendezői teljesítménye talán még dicséretesebb: filmje minden ízében kiáll amellett, hogy nem csak az iparnak van szüksége a csapatmunkára, hogy az alkotás igenis mindig csapatmunka.
Egészében véve A katasztrófaművész nem egy kihagyhatatlan vagy egy újra és újranézésre alkotott film. A szoba-sztori megéneklése miatt viszont hiánypótló alkotás, a Franco-történetben pedig igazi mérföldkő. Visszamenőleg tár fel egy rejtett alapigazságot, miszerint az ipar- és a művészettörténet is azt mutatja, hogy a fontos dolgokat mind a kis „családok” hozzák létre. Erre a gondolatra egy egészen új irányzatot építhet a jövőben a ma még végtelenül ego-centrikus filmművészet. Tehát, Franco-klán: reméljük mielőbb látjuk egymást.
(A katasztrófaművész; rendezte: James Franco; írta: Greg Sestero és Tom Bissell regényéből Scott Neustadter és Michael H. Weber; főszereplők: Dave Franco, James Franco, Seth Rogen, Ari Graynor, Alison Brie, Jacki Weaver; fényképezte: Brandon Trost; vágó: Stacey Schroeder; látványtervező: Chris L. Spellman; jelmeztervező: Brenda Abbandandolo; zeneszerző: Dave Porter)
Szabó Márton István
Discussion about this post