17. század, Japán. A jezsuita Ferreira atya (Liam Neeson) vezeti a portugál-japán missziót. Két tanítványa, Rodrigues (Andrew Garfield) és Garupe (Adam Driver) úgy döntenek, hogy a híresztelések ellenére, miszerint Ferreira atya elhagyva hitét családot alapított Nagaszakiban, az eltűnt szerzetes után mennek Japánba.


Scorsese 27 évvel ezelőtt olvasta először Shūsaku Endō Némaság című bestsellerét. A rendező, írótársával Jay Cocks-szal (Az ártatlanság kora, A halál napja, New York bandái) már akkor meígírta az első forgatókönyvet. A film előkészítésére nem kerülhetett sor; 1990 és 2009 között Scorsese egyebek mellett olyan filmeken dolgozott, mint a Nagymenők, a Casino, az Aviátor vagy A tégla.
Végül 2009-ben kezdődhetett el a munka, az akkori szeíreposztás szerint Daniel Day-Lewis, Benicio del Toro és Gael García Bernal tervezett főszereplésével, kanadai helyszíneket válogatva. Miközben Scorsese egy mélyen teologikus filmet „hordott a szíve alatt”, helyette inkább egy thrillert, egy animációs filmet és egy drogos tőzsde-életrajzot rendezett meg (Viharsziget, A leleményes Hugo, A Wall Street farkasa). Mind a három film új színt hozott Scorsese filmográfiájába, műfajukban meghatározó szerepet töltenek be a kortárs filmtörténetben. A film végül 2015-ben kezdett el forogni Taiwanon, Andrew Garfield, Adam Driver és Liam Neeson főszereplésével.
Shūsaku Endō története Giuseppe Chiara (a történetben Rodrigues atya) és Cristóvão Ferreira misszionáriusok életét dolgozza fel. Scorsese filmje egy opera-adaptáció után a harmadik filmfeldolgozása a könyvnek.
A film kivitelezése nem hagy kívánni valót maga után, a fényképezés, a látvány, a dialógusok ugyan rendben vannak, mégsem kiemelkedőek. A nyitó képsor, és az utána következő jelenetek, melyekben Ferreira szenvedéseibe és a korabeli kínzás módszereibe kapunk betekintést, illetve a két fiatal szerzetes útnak indulásának körülményeit láthatjuk, finoman szólva is elnagyoltak, hatásvadász eszközökkel, minden felvezetés nélkül vezetnek be a történetbe, elnagyolt gesztusokkal egyszerű monológokkal és dialógusokkal mesélik el az alaphelyzetet – ez aggodalomra adhatna okot egy teológiai igényességű téma felvezetéseként.
A film első negyedóráján túllendülve Japánba érkezünk, az illegalitásban vallást gyakorló keresztényekhez, az ókereszténységgel mintegy párhuzamot vonva, Scorsese végre felteszi az első kérdést: erősebb-e a hit, amely a rettegésben (is) összeköt? Rodrigues és Garupe olyat látnak, amit még sosem: ezek a hívők alig értik meg a vallásukat, istenképük talán torz és kifejletlen, mégis vállalják az üldöztetést a hit gyakorlásáért cserébe. A hívők tudatlanságára hivatkozik később a valóban hitehagyó Ferreira is, mondván, hogy olyan hitért, amit a hívők nem is értenek, ennyi embernek meghalnia nem érdemes. A hívőknek, ha elkapják őket két választásuk van: vagy rálépnek Krisztus képére, megtagadva ezzel a hitüket vagy mártírhalált kell hogy haljanak. A film alapkérdése, hogy mit jelent megtagadni a hitünket. A Biblia így ír a Jézus megtagadásról: „Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;” (2Tim 2,11–12). Az Ige tanítása világos, mégis, hogy ki előtt, tettel, szóval és milyen belső történés mellett számít a megtagadás megtagadásnak, nem egyértelmű – ezt a kérdést járja körbe a cselekmény.
Érdemes-e minden kereszténynek (de minimum minden papnak) meghalnia, ha nem marad meg a kereszténység a szigetországban? Rodrigues vívódik, a vallatások folyamán reméli, hogy a hívők hajlandóak rálépni a Krisztus-képre, hogy mentsék az életüket. Mindeközben az körvonalazódik benne, hogy ő, mint vallási vezető ugyanezt már nem teheti meg, gondolván, hogy a hívők hite rajta keresztül megingatható. Ellentétbe kerül saját magával, hiszen, ha ő saját részéről Krisztus megtagadásának érzi az Inkvizíció előtti megtagadást, nem várhatja el a hívőktől sem, hogy a „megtaposás” után tovább tudják gyakorolni a hitüket. Egyetlen hívő van, Kichijiro, aki többször is „megtagadja” a hitét, Rodrigues mégis mindig feloldozza. Rodrigues tehát vagy nem hisz a feloldozásban vagy azt gondolja, hogy őt más mércével méri az Isten. Többször is Krisztushoz hasonlítja magát, kálváriájának Júdása Kichijiro, aki valóban el is árulja az ezüstért.
A hitét megtagadott Ferreirával való találkozása gyűlöletet és csalódottságot vált ki a fiatal szerzetesből. Ferreira az emberéletek megmentésére, de főleg arra hivatkozva, hogy Krisztushoz való hasonlósága önámítás, végül rá tudja venni Rodriguest hitének megtagadására. Rodrigues elhagyja a hitét. A zárójelenet előtti képsor, Kichijiro gyónási-kísérlete mégis felnyitja a szemét, hogy ha egy ilyen bűnös ember még mindig az Isten közelségére vágyik, ki ő, hogy személyes tragédiája miatt végképp lemondjon Róla? Rodrigues családos buddhistaként hal meg, kezében a kereszttel.
A film zárlata tehát középút. A hit szükségességének magyarázata. Egy pillanatra mégis úgy tűnik, Rodrigues megtörik és elhagyja egy időre a hitét – ez a tragédia. Valami olyat veszít el, ami (a Biblia tanítása szerint) elveszíthetetlen, s ha elveszett, nem található meg újra, s ha megtalálható nem is veszett el: „A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.”’ (1Kor 15,18). Ebből következik, hogy Scorsese főszereplője vagy elveszíti a hitét, ez esetben a „kereszt alatt” nem üdvözül (ez valóban tragédia, a feloldásnak szánt záró képek azonban nem erre utalnak), vagy, ha hitben hal meg nem is veszítheti el a hitét (ez esetben nem történik meg a tragédia), vagy a rendező ellene megy a Tanításnak (miszerint a hit elveszíthető és újra megtalálható, ez esetben elvesztése szintén nem tragédia). Ahhoz, hogy azt állítsa, Rodrigues letért az útról, majd visszatalált rá, esetleg le sem tért róla – keveset árul, magyaráz, mond el gondolataiból. A végkifejlet tehát valóban hiányos.
Andrew Garfield kiemelkedően jól alakít, a film eszköztárába jól illeszkedik belső vívódásán alapuló játéka; talán még hitelesebb lehetne, ha ő is olyan method-változásokra kényszeríti testét, mint a társát alakító Adam Driver, aki olyannyira alultáplált a filmben, hogy testének szinte csak konkáv ívei látszanak a vásznon. Liam Neeson szerepe és alakítása viszont hagy némi ürességet maga után. Ferreiráról sajnos alig esik szó a filmben, holott életútja talán regényesebb, mint a másik két szerzetesé: hitének megtagadása után, miközben részt vett az inkvizíció gyakorlati és elméleti munkálataiban, gyógyászati és asztrológiai témákról írt, buddhistaként élt, publikációiban viszont rokonságot lehet megállapítani a természetjog teológiájával, amely a középkortól a világrendet, mint „Isten akaratának kifejezését” értelmezi. Történetéhez kapcsolódik, hogy minden bizonnyal halála előtt visszavonta japán keresztényellenes tanait, és mártírhalált halt. Scorsese rajta keresztül talán teljesebb képet tudott volna mutatni a hit belső működéséről az elbizonytalanodás, a történelmi patthelyzet tükrében.
 
(Némaság; rendezte: Martin Scorsese; írta: Jay Cocks és Martin Scorsese; főszereplők: Andrew Garfield , Adam Driver, Liam Neeson, Tadanobu Asano, Ciarán Hinds, Issei Ogata; fényképezte: Rodrigo Prieto; vágó: Thelma Schoonmaker; látványtervező: Dante Ferretti; zeneszerző: Kathryn Kluge és Kim Allen Kluge)

Szabó Márton István