Harmadnap
ja nem eszek, sokat, csak keveset. Diéta. Hiába hoz a húgom sajtmártásos tésztás csirkét, kiderül, hogy a laktózmentes tejet se bírom, vagy pszichésen, vagy egyébként. A nagyobbik fiam csokis fánkot csinál, ami az automatából hozott kávé mellé pont passzol. De hiába habzsolok, éjféltől semmit se szabad enni, inni, és a műtét után se négy órán át. Feküdni szabad csak hanyatt, széttett lábbal, mint egy rosszul kinyuvasztott béka.
reszelt
A műtét után aztán el is megy az étvágyam. A levest megeszem, mert nagy rajongója vagyok a szlovák reszelt leveseknek, olyan benne minden, mint a táp, biztos sok hazai fújjogna rá, a kolbászt, a galuskát is lereszelik, és meg nem tudnám mondani, mi is az eredeti alapanyag, milyen leves lehet. A második mindig rizs vagy galuska, pörköltszerű, de szaftosabb. Vagy. Különlegesen sütött csirkével, esetleg hallal. Mintha valamibe bele lettek volna forgatva, növényi anyagba vagy sajtos hagymába, ki tudja, de nagyon ízletes.
műtősfiú
A műtősfiú – a szlovák hip-hop helyi vezére – régi ismerősként, Kossuth-díjas barátjaként üdvözöl, és meséli, hogy nemrég látott a Duna-tévén. Hümmögök, nem tudok róla, de attól még lehet. És nem akarom elvenni az örömét. Két éve még ölbe kapott, és áttett a hordágyról a műtőasztalra, most nem megy, azt mondja, be van állva a nyaka, látom is, furcsán tartja, oldalról néz, mint egy madár.
alsó
Műtét után pizsamaalsó nélkül maradok, ami rövidnadrág vagy boxeralsó. Mindegy is, már a teljes személyzet vetkőztetett és öltöztetett, kötözött meztelenül vagy mosdatott. Az egyik helyes szőke nővér meg is borotvált a műtét miatt, izgultam, nehogy „baj” legyen, de nem lett. A papucs, a fürdőköpeny, a fölső megvolt, de az alsó nem. Így nem arra gondoltam, hogy véletlenül eltűnt valahol, hanem – viccelek persze – valamelyik helyes műtősasszisztens kobozta el a szagilag nem éppen steril alsócskát. Reggel viszont a meztelenségemet ismét feltáró nővér megkérdezte, felveszem-e a boxert, ezt, és a fejem mögül, az ágy végének korlátjáról leemelte a bizonyos alsót. Újat kértem.
álom
Mint egy nagyon intenzív, rossz álom az utóbbi időben az életem. Várom, hogy felébredjek már. Túl hosszú, és egyre sötétebb tónus.
idő
Az idő nagyon furcsán viselkedik. Nekem dolgozik. Ha nem tudok aludni, fájdalmaim vannak, röpül, ha pedig nincsenek és nyugalom van, szinte állni látszik, nem múlik. Nem tudom, jó-e ez így vagy rossz?
nyűg
Szellőztetés, semmi se jó, nem olyan, mint otthon. A meleg túl meleg, a hideg túl hosszú, ha nyitva felejtik a nővérek az ablakot.
zenék
Milyen zenéket lehet hallgatni kórházi ágyban, műtét után? Eleinte felébred bennem a vágy, hogy kedvenc zenéimet meghallgassam fejhallgatóval, de inkább csak belehallgatok. Aztán, amikor a szobatársam anyukája bejön, magukra hagyom őket, felveszem a fejhallgatót. Műtét előtti éjjel pedig könnyűzenét hallgatok, koncerteket nézek netről. De ezenkívül nem hallgatok zenét, monoton beszűrődik a szomszéd szobából a folyamatos szlovák nyelvű karattyolás, de nem zavar, sőt. Csodálom őket, mint egy mantra, folyamatosan zümmögnek. Egyedül vagyok a szobában, nézem a fa lombjait, amit ablakkeret zár keretbe, és hallgatom a szélzúgásszerű valamit, ami aztán eláll, a csövekben lévő energia áramlott talán. Mert a fa levelei mozdulatlanok. Az emberi lény nem hallgat zenét, ha nincs megfelelő állapotban. Én legalábbis.
Éjszaka
nem tudok aludni, nagyon nehéz végiggyötrődni, mivel azt hiszem, sikerülni fog. Fel kéne adni, olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, nézni az éjszakai fényeket az ablakon át, de fáradt vagyok, és reménytelennek tűnik, hogy valaha meg tudom-e szokni a háton alvást, mert innentől már csak az lesz. Mire megbékélek mindennel, hajnal lesz, a gyötrődéstől fáradtan, mégis valahogy megtisztulva várom az öt órási nővért. Háromnegyedkor felkapcsolom a villanyt, ülésre állítom az ágyam és egy újabb nap vendégeként vigyorgok a félhomályba. Bead egy infúziót az előző infúziótól bekeményedett, piros alkarom fölé a hajlatba, gyorsan lecsöpög. Megkönnyebbülve, hogy nincs több kanül (vagy branül, biztosan török szavak) bennem, hátradőlők, és a műszakváltásig úgy gondolom, behunyom kicsit a szemem, ülve. Hatalmas alvás lesz belőle. Helyettesíti az éjszaka kimaradtat, pedig csak egy óra volt. Álomlucsokban tocsogva ébredek, ez nagyon kellett.
villany
Nagy nehezen nyújtózkodva elérem a fejem fölött lógó villanykapcsolót, lekattintom, fáradtan visszaengedem, de az ütődéstől visszakapcsolódik. Jó játék, mire végre sikerül lekapcsolni, teljesen felébredek.
kávé
A műtét után harmadik napon pofátlan módon kérek egy kávét, nesz, és nagyon lassan kortyolgatva iszom meg, kiélvezem minden cseppjét. Azonnal hat, megeszem mellé a nagyobbik fiam által készített csokis fánkmaradékot, kicsit romlott, de nem ez a lényeg. És dolgozom, jegyzetelek, válaszolok levelekre, olvasok.
szellem
Ahogy az átalvatlan éjszaka megtisztította lelkem, érzem, ahogy ez a kényszerlassúságú élet a testet teljesen visszaszorítva minimális létmódba, szabaddá teszi az utat egy teljesebb szellemi kibontakozás felé.
hónaljmankó
A hónaljmankó kipróbálása után megkérdeztem a fiatal kedves gyógytornásznőt, hogy innentől pisilhetek-e állva. Elgondolkozott kicsit, majd kissé bizonytalanul mondta, hogy megpróbálhatom, de kapaszkodjak meg valamiben közben. rendben, bólintottam. Bár biztosan nem ugyanarra gondoltunk.
kávé2
Kiugranék egyet a büfébe kávézni, ha lehet! Szúrtam oda lazán a nővérpult mögött ülőknek, nyitották is az automata zárat a bejáratnál, én meg izgultam, hogy odaaraszolok-e addig, amíg nyitva van. A nővérek meg mosolyogva néztek utánam, ahogy egy csiga elszántságával száguldottam el. Aztán lassabban ereszkedtem a kórházi labirintusba, csak találjak vissza, különben baj lesz. Visszataláltam, figyeltem nagyon. A büfében kihozták a kávét az asztalomhoz, mankóimra való tekintettel mindenki előre engedett, élveztem a helyzetet. Ennél jobban már csak minden egyes kávékorty esett jobban.
könyökmankó
Ha nagyon elgondolkozom, miközben kimegyek vécére, még a nyolcadik napon is eltelik pár másodperc, mire kapcsolok, hogy a mankók fogantyúját szorongatva a vécécsészével szemben a pisilés nem fog menni.
barát
Az én szlovák barátom. Hetven fölötti, alig beszél magyarul, és én se szlovákul, sajnos. Magamban bolgár kalauz-játéknak hívom – Kosztolányi nyomán – a beszélgetésünket. Az utolsó este bontakozott ki legteljesebben a kapcsolatunk, ahogy az lenni szokott. Az öregúr mindkét csípőjét megműtötték egyszerre, kicserélték, de nem hagyta el magát, keményen kibicegett az étkező a műtét harmadnapjától. Azért műttette meg magát, mert a nyugdíjas barátaival motoros bandájuk van, és szeretné, ha nem fájna a csípője motorozás közben. Áprilisban kilencen lementek Görögországba. Choppere van, 325 kiló, meséli, ha már elindult nem nehéz megtartani. Az én szlovák barátom. Megtanított nekem valamit étkezések közben az életszeretetről.
prológus
Vagyis a kezdet, hogyan is kerültem ide megint, kedves dunaszerdahelyi csodadokimhoz. Mindenesetre, nem így terveztem. De hát ki vagyok én, hogy tervezzek. Csupán kivittem a hegy alá meghajtani a Kutyát, mert este a barátom koncertjére akartam menni. Jó nagy kört terveztem, gyönyörű idő volt, dél. Az alsó köves úton mentünk, a nagy körön, én a fűsávon tekertem, lassan emelkedett, amikor oldalról a kutyámra támadt két hatalmas őrző-védő, akik aztán fennakadtak a kerítésen, de kölyökkutyalányom nagyon megijedt, megfordult és egyesen az első kerekembe ugrott, a bicikli felbukott, én pedig szaltóztam egy majdnem szabályosat, csupán az érkezés nem volt tökéletes. A kövekre estem, háttal nagyjából, kicsit az egyik oldalam fogta fel az ütést. Feküdtem egy kicsit, a diófa levelei között átszűrődött a napfény, gyönyörű volt. Aztán megnéztem a műtött térdem, látszólag rendben, a fejemet felemeltem esés közben, nem ütöttem be. A támadó kutyák török gazdája kinézett rám, majd visszaballagott a kertjébe. Két munkás kiszállt egy távoli autóból, megnézték a biciklit, okoskodtak magyar módra, megkérdezték, jól vagyok-e, és a nemleges válaszra, és hogy nyugodtan menjenek el, elmentek. A kutyám izgatott akkor már, hova tűnt, hívtam, füttyögtem, de ott voltam a támadó kutyákhoz közel. Felállni nem tudtam, a biciklire támaszkodva elaraszolt egy présházhoz, letámasztottam a bicót, felkúsztam a dombocskára, hívogattam közben. A telefonom nem működött. Feküdtem a dombon, izgultam a kutya miatt, ijedtében merre és meddig futott. Szétszedtem a telefont, összeraktam, másodikra eltaláltam a pin-kódot. Hívtam Fehér Sólymot, persze nem vette föl. Röhögtem magamban. Aztán csöngött a telefon, és megpróbáltam elmagyarázni öreg barátomnak, hol fekszem. Nem nagyon járt arra még, de tíz perc múlva ott volt. Lépésben mentünk körbe a terepjáróval, füttyögtem és kiabáltam a kutya nevét. Amikor a házam előtt elhajtottunk, valaki megugatta a kocsit. Ő volt. Már kerítésen belül. Fájt a csípőcsontom, gondoltam, a kövek megütötték, két napot adtam magamnak. Szereztünk két kölcsönmankót, harmadnapra jobb lett. Egészen jó. Két napig. Aztán megint rosszabb. Megint adtam magamnak két napot. Közben két előadást lenyomtam különböző helyszíneken, és éreztem, hogy nem javul. A fájdalom a gerincemtől a bal bokámig sugárzott, hol intenzíven, hol kevésbé. Csak sejtettem, hogy nem a térdemmel nem lehet baj, átment csak rajta a fájdalom, nem onnan indult. De mindenképpen Dodinak, a csodadokinak kell megnéznie, másrészt, a barátomnak tekintem, és maximálisan bízom benne. Egyeztetünk, nem mond semmit telefonban, látni kell. Még egy előadást lenyomok, aztán megyünk, barátaim visznek ki, sógorom és Fehér Sólyom. Beteszem a laptopot, neszesszert, ki tudja. A doki már röntgenre tolókocsival küld, majd az összes vizsgálatra is, kiderül, hogy combnyaktörésem van. Ott fog, hétfőn reggel meg is műt, csinos csípőprotézist tesz be.
ps
Az előbb kimentem kávéért az automatához, összepakoltam a szennyest, a könyveket, laptopot, a lelkemet, és várom a sógoromat. Megyek haza.
Csendes Toll
Discussion about this post