Sherman Alexie

Vigyázz, szakadék!
 

(Fotó: Rob Casey)

Németországban sok éve vonatra vártunk
A feleségemmel. Egy népirtás szemlélői,
Turisták Dachauban: de morbid!
Pláne, ha kiirtott indiánok utódja vagy.
 
Fura felülni a kibaszott vonatra,
A show indul, úticél Dachau. Nevettem
És nevettem: a 11.25-ös vonat
Pontban 11.25-kor futott be. Pedig
 
Egy német vonat sose legyen pontos,
Mondtam a feleségemnek. Dachauról,
Turistákról, népirtásról írtam korábban,
Most azon tűnődtem, mi változott. Elképzelem
 
A dachaui ünnepélyes szelfiket. Néhány
Bárgyú mosoly: – Nézd, a népirtás is csak
Egy vidámpark! – A pokolba is, ha pénztől
És távolságtartástól csöpög, vidámpark
 
A népirtás. Hát hadd nevessek
A német vidámság ellentmondásos fogalmán!
Helyzet volt. Egy hétig próbáltam Münchenben,
Aztán Berlinben nevettetni a németeket.
 
Biztosan vicces fiúk, csak én nem találtam
Egyet sem. A színházban, ahol vicceltem,
háromszáz német ült, elmeséltem, hogy féltem
A pontos vonattól Dachauban. Nem nevettek.
 
Valaki fölállt: – Geronimót és az apacsokat
Borzalmas vonatokon vitték Arizonába,
Hullottak az úton Floridáig. – Igen – mondtam –,
De Amerikában késett minden népirtó vonat.
 
Nem nevettek. Nos, talán nem volt vicces,
Talán csak morbid és fura. És retteg Németország,
Hogy minden ismétlődhet újra, jó-jó,
Annyira retteg, hogy senki nem mer nevetni.
 
Értem én, de nem a legviccesebb népet irtották
Ki a bolygón? Tudom, most sokan
Azt gondolják, Sherman, te házalsz
A rasszista sztereotípiákkal. Nem vicces
 
Minden zsidó. Mire én: – Kibaszott
Milton Berle és kibaszott Joan Rivers,
Talán méltó vád, hogy zsidók találták fel
A viccet. Billy Crystal a tévében
 
Gyűjtést vezetett a Tolerancia Múzeumnak,
Azt tanácsolta: zsidót piramisjátékba senki
Ne hívjon. Nevettünk. Ő is. – Elnézést –
mondta –, ez új. Mármint a piramis
 
Régi. A vicc új. – Vicces, vicces, tudom,
Tudományos oka van, az emberek miért nevetnek
A tragédián. De ez sem vicces. A vicc nem észszerű.
A vicctől szaros a küszöböd. Jan Bohmermann
 
A német komikus, kigúnyolta a tévében
A török elnököt, vicces versikét írt
Arról, hogy „a kisebbségnek annyi, a kurdok
Szívnak, ütik a keresztényt. „Német komikus? –
 
Gondoljuk. – Na ne!” Aztán: „Vicces vers?
Na ne!” Meg nem mondanám, Bohmermann
És a verse vicces-e. De azt tudom,
Hogy német bíróság előtt felel, mert
 
Egy másik állam képviselőjét gúnyolta.
Merkel kancellár adta meg az eljárásra
Az engedélyt, hogy egy kibaszott német bíróság
Ítélje meg, joggal sértődött-e meg a török elnök.
 
Hm. Adna Obama engedélyt,
Hogy engem Amerikában helyezzenek vád alá,
Mert Merkelt vagy a török elnököt versben
Gúnyolom? Cruz vagy Trump adna biztosan,
 
Ha gúnyolnám Cruzt vagy Trumpot.
De én Német- és Törökországról beszélek,
Angela Merkelről beszélek, aki
Segget nyal a törökök elnökének,
 
Zárná le a határt, vetne véget
A menekültáradatnak Szíriából.
Mi a faszt mondhatnék erről a kibaszott szarról,
Ha tehetetlen vagyok, mint ti mind? Amikor
 
Németországban azt gondoltam, tudat alatt
Vagy fölött azért paranoiásak, mert újra
megtennék, újra lenne holocaust.
És megint, megint. A világ eseményeinek
 
Esetleges forgataga diktálna. Adná
Az alkalom. Ezen a ponton jegyzem meg,
A Föld nevű vidámparkban örök
A genocídium. Eszembe Primo Levi
 
Jut. Aztán Geronimo. Szíria, a tuszik,
Bosnyák, horvát, maori emberek.
Mind őslakosok voltak valahol,
Az áldozatok listája követhetetlen,
 
Számuk tömérdek. Az örmény népirtásra gondolok.
Arra, hogy a törökök utána hivatalos
Közleményben tagadták. Törökországban börtön
Járhat azért, ha valaki genocídiumot
 
Emleget. Ha hangosan kimondja
Amit gondol. Fölidézem
Az estét a fehér
Amerikai liberális nővel –
 
A vacsora arra szolgált, hogy a helyi
Gay Filmfesztiválra gyűjtsünk.
A nő három barátját hozta, én
Egyet pajzsnak az idegenek ellen.
 
Kellemes este volt, jó az étel,
A társaság, a társalgás politikáról.
Megbeszéltük a homoszexuális emberek
Sanyarú helyzetét. És a fehér nő, a szövetségesem,
 
Elítélte Amerika történetében a népirtást,
Mint én. Amerika tagadja, hogy legyilkolt
Minket, őslakókat. Ahogy a törökök
Az örmény népirtást tagadják.
 
Mire a fehér liberális amerikai nő nekem
Esett, hogy rágalmazom a törököket
És szentté avatom, aki örmény. Sipítva
Ecsetelte, milyen méltóságteljes, szép a török
 
Kultúra és a népe. – Kétségem sincs – mondtam –,
Milyen szépek és méltóságteljesek.
Sőt, biztosra veszem a szépségüket
És méltóságukat. Ahogyan azt is,
 
Hogy az emberi történelem során módszeresen
Gyilkolták le egymást a szép
És méltóságteljes népek, sokak
Aktív vagy passzív részvételével.
 
A vacsorának ezután hamar vége lett,
De a vita engem heteken át
Nyomasztott. Nem értettem, miért
Védi Törökországot egy liberális amerikai,
 
Történjen bármi az emberi jogokkal.
Kiderült aztán, a nő férje török,
elváltak, de az ex-férjjel közösen,
boldogan nevelik féltörök
 
Gyerekeiket. Megértettem végre,
Szerelemből védi Törökországot.
Így megy ez? Mi azt hisszük,
A népirtás oka a gyűlölet.
 
Talán így is kezdődik. De ami
Fenntartja, az már a szerelem.
Mert a népirtók saját szépségükbe
És méltóságukba szerelmesek.
 
Mert a népirtók gyengédsége olyan erős
Egymás iránt, hogy igazolja,
Másokkal milyen kegyetlenek.
A népirtónak is van szerető apja,
 
Anyja. A népirtó néha
Tükörbe néz. Látja a hétköznapi
Arcát. Hétköznapi ember
Dehogy irt másokat!
 
Ilyet csak mondabeli szörnyek
Tesznek. De kár, hogy nem igaz!
Francba, ki a szörny? Te és én.
Te. És te. És te. És te. És te.

Lázár Júlia fordítása

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)