Poszeidipposz[1] epigrammái

 

Beköszöntő
 
Bakkhosz nedvét ontsd, kekropsz kupa, folyjon az óbor!

Hadd pezsdüljön föl végre vidám lakománk!

Hallgass el, Zénón, te tudós hattyú, s te, Kleanthész,

csak keserédes Erószt zengje dicsérve dalunk!

(5, 134)
 
Philainisz
 
Engem nem versz át, ne zokogj, csalafinta Philainisz!

Elhiszem én: nem kell más, csakis engem akarsz.

Persze, csak addig, míg mellettem fekszel az ágyban.

Holnap más dugaszol, holnap az ő pöcse kell! 

 (5, 186)
 
Eiréné szépsége
 
Fénylő Eirénét látták meg a tünde Erószok,

Küprisz arany termét hagyta el épp a csodás.

Fejtől lábig zsenge virág! Márványos a teste,

mint a szobor! Szűz báj árad a tagjaiból.

Ó, hány nyílvesszőt lőttek ki a férfiszivekbe

rózsaszinű íjuk húrja amíg kifeszült! 

(5, 194)
 
Adomány
 
Plangón adja vörös korbácsát és sima szíját,

lóversenyt védő isten,  e szent adományt!

Mert a parázna Philainiszt meglovagolta keményen,

bárha nyerítettek bőszen az éji lovak,

tedd, hogy, jó Küprisz,  pompás dicsfénye ne szűnjön,

s lankasztó feledés kínja ne érje el őt!

(5, 202)
 
Szerelem első pillantásra
 
Paphoszi Küprisz, a partjaidon meglátta Kleandrosz

Níkót, míg úszott szelve a kék habokat,

és fellobbant benne a vágy: a vizes gyönyörűség

izzó szikrákkal szórta be gyenge szivét.

És zátonyra futott a fiú, de a szárazföldön, a lány meg

épphogy a vad vízből végre partra került.

Kölcsönös, íme a vágy. Amiért esdett a fiú, azt

most Küprisz tényleg partra vetette elé.  

(5, 209)
 
Szerelmem természete
 
Könnyek, játszadozások, mért hoztok buja tűzbe,

Küprisz lángjai közt lépegetek, minek új?

Nem hagy el engem a vágy. De a nem szűnő szerelemben

mindig más-más kínt szül nekem Aphrodité.

(5, 211)
 
Kérés
 
Hogyha netán Püthiát más dugja, nem is zavarom, ha

társtalanul fekszik,  hívd, az egekre, elő!

Mondd ki a jelszót: Itt jön részeg tolvaj, a rabló,

ám vezetője a víg és csupa tűz szerelem!

(5, 213)
 
A kútba esett hároméves kölyök
 

Arkhianaxot a néma tükörkép tünde varázsa

megbűvölte, s a mély kútba esett a kölyök.

Anyja kihúzta a víz felpuffasztotta fiúcskát,

és tűnődött, hogy él-e a gyermeke még. 

Nem szennyezte halállal a nimfák szűzi lakát be,

anyja ölén alszik szenderedőn-szuszogón.

(7, 170)
 
A halott monológja
 
Matrózok, mért ástok el engem a víz közelében?

Egy zátonyra futott távoli sírba való.

Borzadozom, ha a tenger hullámzik közelemben!

 Níkétász vagyok és van szivetek, tudom én.

(7, 267)
 
Jótanácsok életre-halálra
 
Mondd, milyen élet a jó? Az agórán csak civakodnak,

folyton a nyűg meg a baj, otthon a gond meg a kín,

izzadhatsz a mezőkön, a tengeren annyi veszély dúl,

külföldön rettegsz, hogy kirabolnak, az is

baj, ha szegény vagy. Megnősültél tán? Nyomor ér el!

Nem nősültél meg? Majd fölemészt a magány.

Gond, ha fiad-borjad van, még rosszabb, ha netán, nincs,

ifjan eszed nincsen, vénen erőt ne remélj,

két választásod van, hogy menekülj: ne szüless meg,

vagy ha netán élnél, halj meg, amint teheted.

(9, 359)


 
Csehy Zoltán fordításai

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)

 

[1] Poszeidipposz (Kr.e. 310 – Kr. e. 260 táján): görög epigrammaköltő, Pellából származott. Mindössze 17 versét ismerjük (némelyik szerzősége ráadásul kétes). Epigrammái a Görög Antológia c. gyűjteményben maradtak fenn.