Anne Carson

Vörös önéletrajza

– verses regény –

(részlet)

TÉR ÉS IDŐ

 
Az egyéni eljárások egy másik emberi lénnyel szemben kerülnek meghatározásra.
 
––
 
Gérüón csodálkozott magán. Most már naponta találkoztak Héraklésszel.
A körülöttük formálódó
pillanat kiszívta a nedvet élete falaiból,
csak szellemeket hagyott hátra,
gyűrött térképként zizegőket. Nem mondott már senkinek semmit. Fényes volt és léha.
Égette anyja közelsége.
Alig ismerek már rád, mondta az anyja, szobája ajtajának dőlve.
Vacsora közben hirtelen eleredt az eső,
aztán a lemenő nap riogatta a vízcseppeket az ablakon. A régi lefekvések poshadt békéje
töltötte ki a szobát. A szerelemtől
se gyengéd, se kedves nem leszek, gondolta Gérüón, ahogy anyjával a fény
két partjáról egymásra néztek.
Teletömte zsebét pénzzel, kulccsal, filmmel. Anyja a cigarettáját
ütögette kézfejéhez.
Beraktam pár tiszta pólót a felső fiókba ma délután, mondta.
Hangja bekarikázta
a fiú szobában töltött éveit. Gérüón lepillantott.
Ez is tiszta, mondta,
direkt ilyen. Pólója itt-ott felhasítva.
Vörös betűkkel a felirat: god loves lola.
Még jó, hogy nem látja a hátulját, gondolta, ahogy felhúzta kabátját, és bedugta
zsebébe a kamerát.
Mikor jössz haza? kérdezte anyja. Nem túl későn, válaszolta.
Betöltötte a távozás iránti vakmerően tiszta vágyakozás.
Na és Gérüón, meg tudod mondani nekem, mit szeretsz ebben a Héraklészben?
Meg tudom-e, gondolta Gérüón.
Ezer elmondhatatlan dolog özönlött elméjébe. Héraklész sokat tud
a művészetről. Jól el tudunk beszélgetni.
Anyja nem is rá: mögé nézett, ahogy blúza zsebébe ejtette
a meggyújtatlan cigarettát.
„Hogy néz ki a távolság?” – ez egy szimpla, egyenes kérdés. A határtalan
belsőtől a szerethető
széléig ér. Minden a fényen múlik. Kérsz tüzet? kérdezte Gérüón, és kezében
gyufás skatulyával
anyja felé lépett. Nem, köszönöm, drágám. Elfordult tőle.
Le kéne szoknom.

Fordította Fenyvesi Orsolya

(A kötet a Magvető Könyvkiadónál fog megjelenni 2017-ben)

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)