AZ EGYETÉRTÉS SÁRKÁNYA

Beszélgetés Rónai-Balázs Zoltánnal

Hol van a versedben emlegetett kutyás park?

A Városligetben. Konkrétan ott néztem egyszer egy nagy kutya-viháncot, a Pecsa előtti réten. Nem tudom. Lehet, hogy csak akkor egyszer volt az olyan, de nekem az egész liget ebben az emlékben, vagy ennek a hatására, egy ilyen Kutyásparkká lett. Ha eszembe jut, így jut eszembe.

Én bíztattalak gyerekversek írására, és kibújt belőled egy nagyon eredeti és friss hangú gyerekvers-költő. Más volt-e gyerekverset írni, mint felnőttet? És ha igen, miben?

Tényleg te bíztattál erre, ilyet előtte még nem csináltam. Tartottam is tőle nagyon. A felnőtt versek viszonylag egyszerűen születnek: azokkal a problémákkal foglalkozom, amikkel a magam felnőtt feje szembesül. Adódik magától a hangvétel is. Nem ragozom. A gyerekvers más dolog, mintha szerepbe bújnék, egy amolyan félig felnőtt, félig gyerek szerepbe. Ezért is fogott meg a feladat, teljesen más, új témákat kell, lehet megfogni. És egy kevésbé, vagy egyáltalán nem kritikus hozzáállással. Minden esetre az alapeszmém az volt, hogy a gyerek nem hülye − csak gyerek. Vagyis nem szabad bárgyú szöveggel traktálni. És, bár nyilván nem itt fog latínerkedni az ember, de, ha valami szót nem ismer, a gyerek olyan, hogy megkérdi, tehát ezzel sincs gond.

Nálatok az Egyetértés Sárkánya nélkül is egyetértés van, a párod Jakatics-Szabó Veronika festőművész, akivel több közös projektet is csináltatok már. Szerinted mi az egyetértés titka? Vagy fogalmazzunk úgy, hogy a hosszú kapcsolaté?  

Hát, pl. szeretjük egymást… J. Illetve, ha konkrétan a hosszú kapcsolatról kell beszélnem, nos, nem árt, ha két ember a világról való gondolkodásában alapszinten hasonló. Illetve, ha meg tudják beszélni a problémákat (aprók, nagyok, mindegy). Meg aztán mi ebből a szempontból nézve konzervatívak vagyunk. Másként fogalmazva: nem annyira önzők, mint az manapság dívik. Hagyunk teret a másiknak. Semmi szabadosságra nem kell itt gondolni, inkább egymás elmebajának tiszteletben tartásáról van szó :D. Persze azért köztünk is vannak nézeteltérések, lehet bárki ingerült, na ja. Azért van az Egyetértés Sárkánya.

Milyen gyerekkorod volt? Mi határoz meg jobban egy embert, a gének vagy a szocializáció?

Az én gyerekkorom az cifra. Van benne egy nagy adag borzasztó, és egy másik kupac idill. Értelemszerűen az idillikus részletekre szeretek jobban emlékezni. A gének, kontra szocializáció perben pedig azt a döntést hoznám, hogy mindkettő. De nagyobb súllyal bírnak a nevelés-tanulás-élmények.

Beszélgetéseink alkalmával emlegetni szoktál egy természet közeli gyerekkort, egy majdnem-édent. Éden volt-e? Ha igen, mi tette azzá?

Előbb mondtam, volt Éden is. Képzelj el egy kertet, tele rózsákkal, meg más virágokkal, de tényleg zsúfolásig, szőlővel, aminek a karóiban kék fadongó lakott, a dáliákon darázspók, ami szép, nagyon stb, stb… Köztük meg egy kisgyerek. Épp nincsenek családi zűrök, se pénzgondok, minden nyugodt és ömlik a nyár. Na? Szerintem Éden. Vagy héjában főtt krumplit enni este, a meleg konyhában, sárga villanyfényben édesanyámmal és a nevelőapámmal, amiről akkoriban még azt hittem, hogy igazi, nagy meghittségben. Az is az. Vagy hogy fokozzam: ötévesen a kiskunságban hatalmas tömb forró borostyán a levegő, kis homokszemek perdülnek a dűnén a két három kis fűszál körül, nincs idő, mert nem létezik, de mégis nemsoká ebéd…

Alapvetően közösségi ember vagy, tehát úgy látom, hogy baráti beszélgetések közben érzed legjobban magad. Gyerekként is ilyen szociális, barátkozós voltál?

Igazából nem is annyira. Biztosan azért, mert még nem jártam kocsmába. Ahogyan vissza tudok emlékezni, talán még nem is ittam J. Amúgy valóban kevés gyerekkel barátkoztam, teljesen jól tudtam magam érezni egy könyvvel, vagy bogarakra lesve is. De hát változik az ember. Na, persze, nem a könyvek terén.

rónai 1

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN VERSEI

KUTYÁS PARK

Mostanában, ha nem esik,
s hogy az idő melegebb,
menj csak ki a Kutyás Parkba,
ott kutyálkodik sok eb!

Öregasszony vén tacskóval,
pincsijével proletár,
menhelyről jött keverékkel
raszta-hajú úrilány,

újgazdagék pittbulljukkal
(családilag nem harap),
agarasék agarukkal,
póráztalan játszanak,

labda vissza, szimat, pisi,
vígan így telik a nap,
és a szomszéd nem ugathat,
mert ott ugatni szabad,

és a nagy viháncolásra
egyre lejjebb száll az ég,
és az egész boldogságot
egybeöleli a kék,

és a kékség kék marad, mert
ott az este nem jön el,
abból a nagy kékségből már
hazamenni sose kell.

CINNÉK

Cinn és Cinné két egér.
Cinné szürke, Cinn fehér.
Nem lát, nem hall, nem beszél,
ha úgy vesszük, nem is él
egyikük sem,
mégse kérdés,
hogy miért nem?
Azért, mert ők plüssegérkék,
azt meg tudja minden gyerek:
ilyenek a plüssegerek.

Cinn és Cinné nem mozdulnak,
PC-nk tetején lapulnak,
nem is esznek, nem is isznak,
nem pisilnek, nem kakilnak,
nem cincognak,
egérlyukba
sose bújnak…
Néha kérdjük: “Hát ti, Cinnék?”
S bár nincs válasz, szűk, se bővebb,
azért mi szeretjük őket.

AZ EGYETÉRTÉS SÁRKÁNYA

A szekrényünk nem egy hegy.
Mondják: higgyem − de nem megy.
Mondják, rajt’ egy sárkány van.
Na, az tényleg, mer’ láttam.

Láttam, nem is egyszer én.
Ott fekszik a tetején.
Visel tarajt és fogat.
Mikor lejön, bólogat.

Nem tüzet fúj, egyetért.
Harcol derült kedvekért!
Akármilyen vitánk van,
szétbólogatja bátran.

Pedig csak piros papír.
De nem baj, sokat kibír.
És ha mégis tönkremegy,
hajtogatunk még egyet.

rónai fotó 2

„Rónaiék Cinnjei pihiznek”

Az Indiánert Acsai Roland szerkeszti