Interjú Pék Zoltánnal


Nemrég jelent meg fordításodban Paul Auster 4 3 2 1 című hatalmas regénye, melyről remek esszét is írtál. Auster több regényét is lefordítottad, ahogy Ray Bradbury, Philip K. Dick, William Gibson és Neil Gaiman számos kötete is a te fordításodban olvasható magyarul, de fordítottad William Faulkner, Nick Hornby, Douglas Coupland, Michael Chabon, Yann Martel és Zadie Smith műveit is. Kik azok a szerzők, akik a legközelebb állnak hozzád?
 
Akiket felsoroltál, azok a maguk módján mind, de ezt azért is nehéz így kijelenteni, mert mondjuk Auster elég hasonló stílusban ír minden művében, viszont van olyan, például Gaiman, aki más-más stílusú vagy akár nyelvezetű könyveket ír egymás után, és van, amit jobban szeretek, van, amit kevésbé. Van olyan szerző, akinek egy könyvét imádom, de a többit nem. Szóval inkább könyvekben gondolkodom, mint szerzőkben.
 
 
Vannak-e olyan szerzők, akiket különösen kedvelsz, s akiket ideje lenne lefordítani, mert az életművük egyáltalán nem érhető el magyar fordításban?
 
Így fejből nem tudok ilyet mondani. Szerencsére olyan, aki nagyon jó és egyáltalán nincs reprezentálva, kevés lehet, legalábbis angol nyelvterületről. Ha pedig mégis, akkor oka van: elavult vagy olyan kis közösségről/témáról ír, ami nálunk eladhatatlan.
 
 
Az olyan, nyelvi szempontból nem éppen egyszerű szerzők fordításáról kérdeznélek, mint Junot Díaz (Oscar Wao rövid, de csodálatos élete) vagy Stephen Fry (Hazudozó, A víziló, Csináljunk történelmet). Mekkora nehézséget okozott számodra például a Junot Díaz-féle multikulturális világ megjelenítése, vagy épp Stephen Fry elképesztő nyelvi humorának visszaadása?
 
Ez valóban két igen kemény dió volt, más-más miatt. Díaz számos utalása és a belekevert nyelvek olyan problémát okoztak, amit a kiadóval kellett közösen eldönteni: lábjegyzeteljünk vagy próbáljam belesimítani a szövegbe az értelmezést. A lábjegyzet régen, a pre-internet előtti korban abszolút bevett volt, aztán kezdett eltünedezni, mondván, vizuálisan zavarja a szöveget, elvonja az olvasó figyelmét. És ma már amúgy is pár kattintással mindennek utána tudunk nézni. De utánanézünk-e? Vagy az se baj, ha nem?
A Fry-féle nyelvi tobzódás számomra élvezetesebb probléma, ott be lehet fűteni az agynak, és kitalálni mindenféle dolgokat. Ez persze ihlet kérdése, ami nem mindig jön, viszont ha igen, akkor megéri.
 
 
Te választod-e ki az éppen következő munkádat, vagy a kiadók megbízására hagyatkozol?
 
Megbízásra, ahogy szerintem mindenki, aki ebből él. A kiadóknak megvan a maguk elképzelése, hogy mit akarnak kiadni, ahhoz keresnek fordítókat. Nagy ritkán lehet ajánlani valamit, és még ritkábban fogadják el. De ez érthető is, a kiadók sokkal inkább képben vannak, sok szerkesztő kiemelt feladata új írókat/könyveket keresni, míg én csak „hobbiból” olvasok, a ráérő időmben. Ráadásul a kiadók megkapják a még meg sem jelent kéziratokat, mert ma már úgyis el lehet adni egy könyvet, hogy nincs is készen. Ekkora a verseny.
 
 
Végül azt kérdezném, mit gondolsz, mi is lenne a műfordító legfontosabb feladata?
 
Ezen nem gondolkodtam. Talán fordítani. Minél jobban és minél többet. Amíg a gépi fordítás olyan szintre nem jut, hogy már nem lesz ránk szükség.
 
 
Szűcs Balázs Péter