– elemző esszé Az Úr komédiásai című előadásról –
Amint a függöny felgördül, a sötétséggel és a pokol szájával találjuk magunkat szemben. A hátsó paravánon Bosch A gyönyörök kertje című festményének egy kis részlete. Ahogyan szemléljük, szinte ott, a kertben érezzük magunkat.
A rendezői balon feketébe öltözött nők és férfiak, akik megmerevedve állnak egy (kocsma)asztal körül. Akárcsak egy panoptikumban, amely egy laktanyát ábrázol, és amely valamennyi háború laktanyáját jelenti. Amelyben a bábuk szinte már megszólalnak… És valóban megmozdulnak! Hosszantartó pohártöltögetés, rúzsozás, asztal alól kimászás: egy kocsmai jelenet képe tárul a szemünk elé. És itt a kulcsszó: a kép.
Két órán és 45 percen keresztül megelevenedett életképek, életre kelt bábok, megjelenített látomások sokasága, megszemélyesített érzelmek és állapotok (a Láz szerepében Krausz Alíz m. v.) sokasága meséli el nekünk Assisi Szent Ferenc, a ferences koldusrend alapítóatyjának életét, hitvallását – a ferenc(i)es létet. A Bozsik Yvette (Kossuth-díjas, érdemes művész)–féle, szürrealista regénynek tűnő rendezés a tánc nyelvén, hangokkal és szavakkal, filmszerű betétekkel, látvánnyal, fénnyel és technikával viszi színpadra Michel de Geldherode Az Úr komédiásai című drámáját, amelyet Rideg Zsófia fordított le, Lanczkor Gábor átiratát felhasználva. A rendező-koreográfus egy olyan században állítja színpadra Assisit, amelyben az emberek egyre kevésbé fogékonyak aziránt, ami egyszerű, tiszta és nem ˝feltűnő”.
A színlapon egy emberi lélek felemelkedéséről olvasunk. Egy megcsömörlött, ám újra életre kelt lélekről, amely az általános, emberi felszínesség mögé akar látni. Amelymindennek a mozgatórugóját akarja megtalálni. A Bakos- Kiss Gábor által alakított Ferenc életének fontosabb állomásait, lelki (át)alakulását mutatják be a Nemzeti Színház színművészei, valamint Bozsik táncosai és a kaposvári egyetem hallgatói kifejezően és ˝többnyelvűen”. Az előadás irányított fénycsóvaként vezeti végig a nézők tekintetét a szent élettörténetén. Kezdetben Ferenc vak Istenre és a jézusi tanításra. Később megtér, rendet alapít és csodákat tesz. Végezetül pedig a jelenkor (szomorú) tényével szembesülünk: ma már nincs szükség Ferencre. Nincs szükség szentekre vagy példaképekre. Nem kell se a természet, se a természetesség. Nem kell sem Isten, sem ember.
Minek is, ha van pénz… ?!
Egy (élet)helyzetet, egy emberi érzelmet vagy egy gondolatot többféle módon képes átadni egyik ember a másiknak. S talán nincs még egy olyan hely, mint a színház, ahol ennyiféle nyelv létezne egy helyen, és ahol ezt a sok nyelvet együtt és külön-külön is alkalmazhatjuk. Megjelenhetnek a háttérben a Czakó Ferenc grafikusművész által készített homokrajzok, ám szó lehet fizikai színházról, táncszínházról vagy akár összművészeti produkcióról is.
Bozsik előadásában a tánc és a deklamáló– olykor kissé patetikusnak ható – beszédstílus kapja a főszerepet. Talán azért, mert máshogyan már észre sem vennénk őket, és/vagy meg sem hallanánk a mondandójukat. Illetve a rendezésben nagyon hangsúlyosak a közös jelenetek, az ˝együtt-játszások”. Egy-két olyan jelenet van csupán, amelyben a színész egyedül áll a színpadon. Például a Jászai Mari-díjas Fehér Tibor –, aki egyébként Elkárhozott Lélekként is megjelenik – adja elő Ferenc csodáit humorosan, igazi ˝showmanként” a darab második felében. Mint egy újragondolt, XX. századi krónikás. Akár egy új köntösbe bújtatott Tinódi Lantos Sebestyén.
És az egyedüli színpadi jelenléthez hasonlóan szóló táncot is ritkán látunk a rendezés során.
Ferencet kíséri és tekeri körbe régi, még tisztátalan, egyre szorongó lelke (Samantha Kettle m. v.), amikor a keresztes háborúban, kapitányi rangjában szerzett érdemeiről beszél barátainak – és a már ott, a hallgatóság körében ülő, Nagy-Kálózy Eszter (Kossuth-díjas, Jászai Mari díjas, kiváló és érdemes művész) játszotta Halálnak –, egy-két kupa bor mellett. Illetve egyedüliként, a modern tánc elemeit felhasználva,szabad(os), piros, jól nyújtható ruháját igen sokszor alkalmazva, egy dinamikus és ˝intenzív”, duettekben is gazdag tánc keretében kísérti meg az ördög a már megváltozott és a saját útjára (meg)tért Ferencet.
Egyébként a legtöbb koreográfia közös. Közös, amikor a háborúból visszatérnek a keresztes lovagok. Közösen hánykolódnak Ferenc és szerzetestársai a háborgó tengeren. Együtt lépnek, ˝szökdelnek” a liturgikus színekben (fehér, lila, rózsaszín, zöld stb.) felsejlő háttér előtt a csupán fekete, árnyalakokként látott szerzetesek. És a legutolsó jelenetben, Ferenc halála után a színészek és a táncosok elkárhozott lelkekként és a pénz alattvalóiként, hívőiként együtt járnak páros táncot a vöröses fényben feltűnő színpadon.
Franco Zefirelli a Napfivér, Holdnővér című, 1972-ben megjelent filmjében elsősorban a nagytotálok, a közeli és a természeti képek, valamint a zene segítségével tárta a nézők szeme elé az egyház egyik legegyszerűbb és legderűsebb szentjének életét. Bozsik az erőteljes és energikus mozgásvilág, valamint a Phillippe Heritier szerezte, a középkort idéző dallamvilág mellett nagy hangsúlyt fektet a látványra és a színpadi technika alkalmazására. Egyik színpadrész lesüllyed, a másik felemelkedik. Egyik pillanatban még gurulós emelvényen hozzák be Ferencet, az ifjú és neves, bár kissé züllött életmódot folytató lovagot, ám a következő momentumban a hátulsó díszlet felemelkedik, és máris a 60-as, 70-es évek mozitermeként funkcionáló közösségi teremben, a városközpontban találjuk magunkat. A zsinórpadlásról vattapamacs-szerű angyalok és/vagy madárkák (Gulyás Anna m. v., Hasznos Dóra m. v., Stohl Luca m. v.) szállnak alá az égből. Sőt! A rendező-koreográfus még azt az illúziót is kelti bennünk e díszlet leeresztésével, hogy a mennyország összeérhet a földi világgal. A makrokozmosz alászállhat a mikrokozmosz szintjéhez. Azt a reményt adja, hogy Isten egyszer eljön az emberek közé. Ebben hisz Ferenc, miután lezajlik a beszélgetés a Leprással, azaz Nagy Marival (Jászai Mari-díjas, érdemes művész) a mozi ülések előtt. Ebben hisz és tudja, hogy Krisztus újbóli eljöveteléig közvetítenie kell az embereknek a lehető legérthetőbb módon és eszközökkel az isteni üzenetet és Istent mindenki számára. Így alakulhat ki köztünk a kapocs. Ez a kapocs a ferences rendiek hitvallásának egyik fontos pillérje.
A Cziegler Balázs által tervezett látvány, Bozsik koreográfiái, valamint az előadásmód elsőre teljesen szembemegy a ferenci egyszerűséggel, derűvel és természetességgel. Ellentmond a külcsín a belbecsnek. Érthetetlennek tűnhet Ferenc – szcenikai és színpadtechnikai értelemben vett – ˝színpompás” esküvője a Szegénység kisasszonyával (Mikecz Estilla). Szinte már túlságosan is teátrális mozdulatokkal haldoklik a fehér, rizspúderrel bekent arcú rendfőnök, az egykori lovag, akit végső órájában a Halál csókol meg – forgásokban és hajlongásokban gazdag tánca után. Extravagáns, kissé hivalkodó, Berzsenyi Krisztina által megálmodott jelmezekben tűnnek fel a színészek. Egyes jelentekben néha már-már harsányan énekelnek egyesével vagy kórusban a szereplők. A (nem a romantikus balett szerinti!) karaktertáncok és a metaforikus színpad képi(vagy inkább költői) túlzásai, valamint a figurák sokszor nagyon ˝mű” megjelenése szinte már egy nagyszabású és (túl) látványos cirkuszi produkcióvá teszi az előadást.
Annyira sok impulzus éri a nézőt Az Úr komédiásai folyamán, hogy a közönség akaratlanul gyanút fog: ez az ellentmondás nem lehet véletlen. Valahol, valahogyan el kell érkeznünk a nyugvó ponthoz. És ez nem is marad el!
Ferenc – mennybemenetele előtt –eltölt még egy kis időt a menny és föld közötti helyen, a ˝senki földjén”, ahol döbbent arccal végignézi a mai kor embertípusait. A Nagyszínpad előszínpadán található, mozgatható ˝színpadsávján”, futószalagos termékként felvonul az üzletasszony, a jogász, a cicababa, a vak és vezetője – és még sokan mások. Ezután lép be a mennyország kapuján, ahol Isten és az arkangyalok serege már várja őt. Szép metafora, hogy a Halált és Istent egyaránt Nagy-Kálózy formálja meg: hiszen a Halál a földi élet végén túl az örök Élet kezdetét is magába foglalja.
Isten országának díszlete – az előzőekhez képest – visszafogott. Csupán egy fehér kanapé áll a színpad középpontjában, a tér két oldalát pedig három, fehér fénnyel világító fénysávokból álló paraván szegélyezi. Noha a mennybéliek jelmezei sem hétköznapiak, mégis, az előadás ezzel a jelenettel fejezi ki legjobban azt a tisztaságot, egyszerűséget és harmóniát, amelyet Assisi Szent Ferenc hirdet megtérése után, egészen a haláláig. Ő és tanítványai, a ferencesek mindig is ilyen ˝díszletben” látták és látják a világot mind a mai napig.
Sajnos, az emberek többsége nem hajlandó ezt a tiszta fényt beengedni az életébe. Inkább teleaggatják magukat mindenféle díszekkel, egy csomó mindent megvesznek drága pénzen, színekkel szórják tele mindennapi életüket, hangosan beszélnek mindenkivel. Csakhogy fontosnak érezzék őket – és ők saját magukat. Azért, hogy az ég és a föld komolyan vegye őket. Mintha a Hóreb-hegy lábához, az aranyborjút imádó, közös táncba csöppentünk volna, és Mózes ugyanolyan megrovóan néz le ránk, mint ahogyan nézte akkor a zsidó népet, amelyet ő szabadított meg az egyiptomi fogságból.
Ferencet és követőit Assisi népe hibbantnak, bolondak nevezte akkoriban, szánalmas komédiásokként tartották őket számon. Bozsik szerint pedig már mi váltunk az Úr komédiásaivá pompakedvelésünkkel, a pénz utáni rohanásunkkal és önzésünkkel. S noha az előadás fináléja nem sugallja, hogy képesek vagyunk rátalálni az egyszerű emberi jóság útjára, mégis, hinnünk kell abban, hogy a mostani zajos, pörgős, zaklatott és egoista világunkban is megtalálható Assisi Szent Ferenc, az ő derűje, természetszeretete és egyszerűsége – megfosztva mindenfajta mozgó színpadi technikától, extra jelmeztől, grandiózus látványelemtől vagy zenétől. Mernünk kell lemezteleníteni magunkat a világ és Isten színe előtt azért, hogy elfogadjuk magunkat, fellélegezhessünk és felszabadulhassunk a minket nyomó (lelki) terhek alól.
Bozsik Yvette a ferencesek felszabadulásának és felszabadultságának esélyét kínálja fel nekünk színházi költeményében. És ezt az esélyt muszáj megragadnunk – legalábbis addig, míg rá nem köszönt az emberiségre az (újbóli) megváltás.
Németh Fruzsina Lilla
Discussion about this post