Lovas Ildikónak, köszönettel
ANGYALSZÍV/ Egy angyal izél velem, szórakozik, szívat folyton, beszállok a liftbe a másodikon, az elsőn beszáll hozzám Végel László (van-e ki e nevet nem ismeri?), örülünk egymásnak, megyek tovább, a színház előtt a szabadban próbálom megszerezni a tiszteletjegyemet, és mellettem Danyi Zoli suhanna el a kedvesével, de lestoppolom őket (van-e, ki…, mindegy, az angyal szívat tovább), végre hozzájutok a jegyhez, na vajon ki kezeli a késve érkezőét, maga a nagyfőnök, Urbán András, éppen az ő darabjával kezdődik a szabadkai Desiré Fesztivál, már a színpadon is van, és brutálisan erős darabot, problémákat nyomkod le a torkomon (nőiség, szülés, háború), amit kicsit még emésztenie kell a költői szívnek.
CSUPASZSZÍV/ Egy angyal izél velem, ugyanazt a szobát kapom, mint tavasszal, a szállodában, az idő is nagyon hasonló, csak a levelek sárgák már, de azokból is éppen annyi van, mint akkor a friss, zöldekből, a nyírfán, amit azért az éjszakai fény akkor is megsárgított, de a szomszédos udvaron álló hatalmas gesztenye már majdnem meztelen, a negyedik emeletig ér csupaszsága, de ezt már csak reggel veszem észre, az esztétikus ködben, éppen láthatóak még a dolgok, de elmosódottak is kissé (mint egy rosszul fordított korai buddhista szövegben), villamos hangjára ébredek, de miután felkeltem, kinéztem, a négysávos úton nem futnak villamossínek, akkor biztosan a tegnap látott, szabadkai bordó állóvillamos zötyögött bele az álmomba, úgyhogy ideje felkenem, mert lejár a reggelizőidő.
Hasszán aga felesége (Urbán András rend.)
SZERELEMSZÉK/ Egy angyal izél velem, nem engedi, hogy elfelejtsem a gyönyörű Nagy József-darabot, folyton elém felidézi képeket, ahogy a táncosok (kacsák?) a hátukra szerelt széken keresztül szeretkeznek a szerelmükkel, bár ebben nem vagyok biztos, így értelmezem, gyönyörű ritmikával, arányérzékkel, hol technósan vezérelt dobritmusban, hol a Csík zenekar által játszott gyönyörű népzenékkel, figyelem közben a közönség arcait, rengeteg nagyon fiatal emberi lény ül velem együtt, bár én éppen Végel Laciék mellett szorongok, kevés a hely, de a fiatalok arca ragyog, látszik a kevés fényben is, megértem, mert engem is magával ragad, utána nem is megyek bulizni, nem tudok, irány a szálloda.
Dark Union (Nagy József rend.)
KÖNYVESBOLT/ Egy angyal izél velem, hogy ne üljek, kávézgassak a szállodában a gép mellett, menjek már ki a városba, azért vagyok itt, egyek bureket, sétáljak a városháza körül, nézzem meg a repedt homlokzatú templomot, ámuljak, a kiskápolnát, ami kivilágítás nélkül teljesen jelentéktelennek tűnik, a könyvtárat, ami szintén szebb éjjel, kivilágítva, emlékszem, Lovas Ildi valamelyik novelláskötetének volt a borítóján a két atlasz, vagy csak írt róla, összemosódik már, és végül elkezd esni, hogy bemenekülhessek a Danilo Kis könyvesboltba, ahol Mirko Kovac a tulaj, és huszonöt éve azt hittem, hogy ő a kedvenc dokumentumregényíróm, és a nyakába ugrottam, ám most nem, nyilván az idő, nem ismer meg, de bolt ugyanolyan, lehet nyugodtan böngészni a vajdasági magyar könyvek között, és lesz is zsákmány, persze, de vissza a szállodába rápihenni az estére.
Bakkhánsnők (Lenka Udovicki rend.)
VALÓSÁGSÓ/ Egy angyal izél velem, zaklat, hogy figyeljek, és a regeglizőtársaimat mutatja este a színpadon, milyen furcsa, különböző korú nőket, akikről kiderül, hogy bakkhánsnők, a színpadon, vagyis számukra az életben, rendes beöntést kapok ma is a valóságról, amit a színház megmutat, pislogok csak, mert a második darabban az a kedves, idős pasi rohangál fél óráig meztelenül kukijára kötött piros zsinórral, aki az ajtóm előtt várta a társait, majd együtt préselődtünk be a liftbe, de megszoktam már, itt minden más (ezért szeretek nagyon itt lenni), azon belül pedig színház nagyon, és ezt élvezem, ha a darabokat nem is teljes egészükben tudom befogadni.
Tisztavizű Patakok Családja (Bozidar Mandic rend.)
ANGYALNÉV/ Ez az angyal izél velem, nem hagy, mióta Szabadkán vagyok, és már el kell mennem, búcsúznom lassan, de nem árulja el a nevét, nem akarok találgatni, de ha már napokig nem szállt le rólam, szeretném tudni, de úgy tűnik tudatlanul fogok fölszállni a vonatra, úgy fogom végigcsinálni a félórás, remélhetőleg, vámvizsgálatot és útlevélellenőrzést, gondolom, amikor felnézek a parkban, és látom a hatalmas plakáton az angyal bakancsát, amivel barbár módon letaposta a margarétákat, kapcsolok, ő Kosztolányi angyala, vagyis ő maga a vágy, Desiré, ez a neve, a vágy angyalának, indulhatok haza.
(A színházi fotókat Molnár Edvárd készítette.)
Jász Csendes Attila
