A DENEVÉR
.
Télben a más hava hullna a földre, tavaszban a mása:
nyárfa fehér hava és ama zöld levelű fa virága.
.
Mennyire ismered ezt te, amíg tavasz itt telelője
elrepül ‒ egy denevér ‒ odakint a hidegben előle,
.
mert ma is űzi a szél. Túl korán ébredt. Téli az álma,
vagy legalábbis az volt. Mi az ablakból nézzük, a lámpa
.
fénye eléri, de más nem. Nem érthető, mert odakinti
és ismeretlen, a természet vélekedése szerinti.
.
.
.
A dédapám jégből
épített egy nagy kápolnát,
mert azért rajongott, amit csak a szív ér föl,
.
azt mondják,
vagy pontosabban azt mondja az egyik
másodunokatestvérem, akit most már
.
ismerek, mert nem ismertem eddig.
Szóval a dédapám kiment a hóba-fagyba
és ott építette meg. Most már tudom ezt is.
.
S közben elfagyott a fél arca…
A jégtükör kinek az arcát tükrözte vissza?
És a tócsa, ami maradt belőle, kiét mutatta?
.
Kit látott benne dédapám, ez a tiszta,
kétlábon járó jégszobor?
A föld az arcát neki is beitta,
.
amikor rákerült a sor.
AMIT ÉL
(MÉG ÚJABB LEONINUSOK/4.)
.
Füstje a víz fenekére leszállna, ha itt van a vége.
Kezdete annak, amit mindenem általa hisz.
Mindenem ővele kezdi, a hittana is ma teremti.
Érte leszel te talán körte vagy alma a fán,
és aki nézi amott azt, amit él a halott.
.
(A szerző versei az Új Forrás februári lapszámában is olvashatók.)