Általút

Akár a „túlpartot” kémlelő híres dán királyfi, vagy mi magunk az ablaknál állva. Két téli vers JORDI DOCE spanyol költő tollából:

Jordi Doce

HAMLET A HOMOKPARTON

A január tiszta, mélyreható fénye
rálelt a képződmények csontvázára.
Nekem már koponyaarc e partkaréj:
tajték és hullám, kihalt buckák,
a pallókon és a cölöpökön sorjázó
sirályok nyugtalanító mibenléte.
Szemtől szemben társalgok a világgal,
és kérdőn néz rám üres gödreivel,
szavakat vár, amiket nem tudok,
lábnyomokat, amiket későbbre tartogatok.
Állok a látványban, és szétbomlik;
holttest, engem puhatoló halál.
A január tiszta, mozdulatlan fénye
rávilágít e pillanatnyiság belső tartására.

TÉLI

Csak a télies lélek
Nézheti jól a fagyot…*
Wallace Stevens

Az idő nem adta meg a válaszokat,
csak újabb kérdéseket tett fel neked.
A múló órákkal fogy a fény,
az utcák elnéptelenednek,
szobádból nem látsz mást
csak egy gallyra ment jövőt,
a tetőkön kuporgó éjszakát,
és érezni véled,
mint visszatartott lélegzetet,
a havazás előtti csendet is,
valamit, ami létrejöttére vár
és nem remél.
A tél
mindent egyszerűbbé tesz
rideg karctűjével.
Egyfajta mértékletesség,
megállapodás a világ és visszája,
az árnyoldal között, amelyre nehezül.

Az est színe
olyan, mint a gondolat.
Halovány, alig létező
fény vetül az utcára,
minden eltávolodik és lemarad,
mint egy objektívben,
mintha a külvilág önnön vázlata volna,
elnagyolt, de hasznos térkép,
mely a lényegest mutatja.

Az elmének kedvez a tél,
nyugtatja színszegénységével,
sajátos közönyével,
ragaszkodásával ahhoz, amije van.
Mindent leegyszerűsít,
még a nyugtalanító kérdéseket is,
melyek változnak idővel,
melyek nem változnak.

Szilágyi Mihály fordításai

Jordi Doce (Gijón, 1967) spanyol költő, író és esszéista. Casa de América-díjas.
Madridban él szabadfoglalkozású szerkesztőként és műfordítóként.

*Wallace Stevens: A hó embere (versrészlet; ford. Tandori Dezső)