Szilágyi Mihály
SZARVASOK RÓMÁBAN
Róma valóban örök város. Nemcsak, mert jól láthatóan ősidők óta áll és éli világvárosi életét, hanem azért is, mert ha – ne adj’ Isten – elpusztul, annyi múlhatatlan értékű civilizációs nyomot hagy maga után,
amennyit egyetlen „felhőből” aligha tudunk majd lehívni. (Gépem „tálcáján” az egyik ikon az égő Colosseum, a hozzá tartozó program neve: Nero Burning ROM.) Legutóbbi kiruccanásom során, utcáit járva, egy témába rendeződött bennem néhány élményem. Időrendbe szedtem a hozzájuk kapcsolódó történeteket:
Szarva közt – a kereszt
Egy katonai parancsnok szenvedélyes vadász volt. Az egyik alkalommal az erdőben szarvascsordát látott, benne egy különösen erős gímmel. Amikor egy szirtnél utolérte, agancsa között a fénylő keresztet és Jézus arcmását pillantotta meg, és közben e szavakat hallotta: Miért üldözöl? Irántad való irgalomból jelentem meg neked ebben az állatban. Én vagyok Krisztus, akit te ismeretlenül tisztelsz. E szarvasban, akire vadásztál, én vadásztam terád.
A megrendült férfi a látomás és Krisztus későbbi szavai hatására családjával együtt megkeresztelkedett, pedig tudta, hogy csak nagy megpróbáltatások árán üdvözülhet. És csakugyan egymás után érték a sorscsapások: hite miatt száműzték, elveszítette minden vagyonát, utazása közben feleségét elrabolták, két fiát állatok ragadták el. Miután visszatért és újra találkozott szeretteivel, egy pogány áldozati szertartáson kellett részt venniük.
Megtagadták az engedelmességet. A császár parancsára oroszlánok elé vetették őket, ám az állatok békésen a lábukhoz heveredtek. Erre bezárták őket egy fémbikába, és alágyújtottak. Három nappal később égésnyomok nélkül, épen találták a holttestüket.
Mindezekért szentté nyilvánították őket, és mártíromságuk helyszínén templomot emeltek. A legenda hőse, Placidus (?–118) Szent Euszták néven lett híres. A róla elnevezett bazilikát, mely a Pantheon közelében áll, a VIII. században alapították. A legendára utaló szobordísz, Paolo Morelli műve, ezer évvel később került a homlokzat tetejére.
Szarvashiba
A Szentírás eredetijében a Sínai-hegyről lejött Mózes arcát leíró részben (Kivonulás könyve, 34:29) a héber k-r-n lejegyzés áll, melyet egyaránt lehet sugárnak (karan) és szarvnak (keren) értelmezni. E kettő abban a látványban függ össze, melyben – mint oly sok ábrázoláson látható – a sugarak a Napból kiemelkedő (láng)szarvak. A dalmát tudós, aki a világon elsőként fordította latin nyelvre a szöveget, az utóbbit választotta, és így véglegesítette a vonatkozó mondatrészt: …nem tudta, hogy az orcája szarvas [cornuta]…
A hiba szentesült és sokáig tartotta magát. Emiatt látható sok műalkotáson Mózes két szarvval a fején, ahogy Michelangelo szobrán (1515) is a római Bilincses Szent Péter-templomban. A fordító Szent Jeromos (347–420) néven írta be magát az emberiség kultúrtörténetébe, az említett szövegrészt pedig így helyesbítették: …nem tudta, hogy az arca sugárzó [glorificata] az Úrral való beszélgetés miatt.
Szarvasünő a gidával
Városa kulturális és építészeti öröksége iránti rajongásában egy római polgár három házat építtetett. A kapuk fölött szalagszerűen húzódó vésett kőtábla fűzi össze őket. Hosszú, többsornyi latin nyelvű felirat áll rajta, mely így kezdődik: Amikor Róma városa régi formájában újjászületett, Laurentius Manlius, városa iránti szeretetből, alapjaitól építtette fel…
Az épületegyüttes, homlokzatán az ókori Via Appiáról hozatott domborműves sírkőmaradványokkal (ezek egyikén látható az anyaállat a kicsinyével), az antik Róma palotáinak romjait idézi. Az oldalsó térre néző ablakok fölött Üdvözlégy, Róma! felirat díszeleg. A Manliana, miként az építtető – eredeti nevén Lorenzo Manili – magáról elnevezte, Róma közkedvelt zsidó negyedének főutcáján áll, és 1468 óta példázza a befogadottak lokálpatriotizmusát.
