Fleur Adcock
ÁTMENŐBEN
A zöld pólós langalétának,
aki ellenkező irányba suhant el
mellettem a gyalogátkelőn,
tündérszárnyak voltak a vállán:
gyerekbálba való, rajzfilmbe illő
pillangóhártyák.
Mondhatni, különc? Nincs idő
belegondolni – huss, már el is tűnt,
megállapíthatatlanul. Mondhatni,
idegen? Azt mondják, ifjonc. És ez
London. Azt mondják, ragadd meg.
Röpke öröm, dobj csókot neki.
Kanyarodik a forgalom a sarkon.
Szitáló eső sodor minket a sugárút
mentén a csillámló sötétben,
cikázik, soha össze nem érő
foltokban kavarog. Ezért a pezsgő,
nyüzsgő forgatagért jöttünk ki.
Az a két törékeny lifegő senkit
nem tud felemelni. A srác talán
heccből viselte őket; mókás, ide süss
jeleként annak, hogy nincs szüksége
emeltyűkre, hiszen ő maga
Hermész.
A szárnyakhoz viszont nem fér kétség.
Szilágyi Mihály fordítása
.
Hermész: az istenek – főként apja, Zeusz – küldönce, maga is isten a görög mitológiában.
Láthatatlanná tevő fejfedőt, szárnyas lábbelit viselő ifjúnak ábrázolják,
kezében küldetése jelképével, a hírnökbottal. Találékonyság, furfang, erő és ügyesség jellemzi.
