Joan Margarit katalán költő a 2019. évi Cervantes-díjas
Joan Margarit i Consarnau (sz. 1938) katalán költőnek ítélték a spanyol nyelvű irodalom legrangosabb nemzetközi elismerését. A zsűri méltatta bilingvis életművét, mindkét nyelven újító nyelvhasználatát. Spanyolország egyik legolvasottabb költőjeként számos irodalmi kitüntetésben, köztük Neruda-díjban részesült. Verseiből angol, francia, héber, orosz és portugál nyelven jelentek meg fordításkötetek. Cervantes-díja alkalmából utóbbi éveinek költészetéből adunk ízelítőt fordítója válogatásában.
Joan Margarit
A LEMEZJÁTSZÓ
Fa bútordarab volt, nagy és sötét,
fényesre csiszolt, mint egy tükör:
apámon kívül soha senki nem kezelhette.
Mindig ugyanazt a felvételt játszotta le rajta,
mintha kétségbeesetten keresné
az okát, miközben hallgatja, hogy az
miért érkezik el valahova.
Robert Schumann zongoraversenye,
Friedrich Gulda előadásában*.
Most én szoktam hallgatni, és emlékezem
egy lapos házikók övezte Las Palmas-i utcára,
mindegyik tetőn egy kecske,
a háttérben a tenger.
BÉKE VELE
Olvasás közben kiemelt dolgokat:
minthogyha égő ház volna a könyv.
Elméje valami egyértelműt és elvontat keresett,
amit elrejtettek előle.
Oldalakat borított el a sok aláhúzás,
fekete és színes, egyik a másikon,
toll- és ceruzavonalak.
Az ő aprólékos, kusza önarcképe.
Kifejezése fokozatosan
bosszúsra változott, jelezve,
hogy nagy járatlanságában
eltévedt.
Később csendes,
ártatlan mosoly suhant át arcán.
Nem ismert engem:
azon területek része voltam, melyeket
ilyen fáradsággal nyert vissza a tengertől,
és amelyeket a tenger máris újra elöntött.
NEM VOLT HOSSZÚ VAGY NEHÉZ
Eljött az idő,
mikor már nem fáj az elfecsérelt élet,
mikor fölöslegesen gyúl a vágy,
és az irigység el van feledve. Bölcs
és szükséges veszteségek ideje ez,
nem a megérkezésé, hanem a távozásé.
A szeretet most végül
egybevág az értelemmel.
Nem volt hosszú vagy nehéz.
Oly idő ez, melyben csak távlattal
mérhetem a magányt.
Az oltalmazó szomorúság ideje.
KOCCINTÁS
Közelebb, túl azon, amit soha senki nem fog tudni,
emeljük poharunkat.
Látjuk tüzünket, mindketten a másik szemében.
Egy férfi és egy nő abban a pillanatban
tévedhet.
De a pillanat sose jön vissza.
FOKOZATOSAN ELHALKUL
Ne sajnáld, aki voltál,
mert a sajnálat túl rövid:
nem ad időt felépítened bármit is.
Éjszaka, egy kis reptéren,
egy felszálló gépet figyelsz.
Egyre kevésbé hallatszik.
Határozottan úgy érzed, hogy
remény nélkül múló éveid most (már?)
életed legjobbjai.
Van más költészet, mindig lesz,
ahogy más zene is. A süket Beethovené.
Amikor semmi nem hallatszik.
(Szilágyi Mihály fordításai)
