Elvettem Isis-t május ötödik napján
De nem sokáig maradt meg mellettem
Hát levágtam a hajam, aztán lovam hátán
Alsóvárosba kerültem, ahol nem véthettem
A sötétség és a fény magaslatán
Egy mezsgyén találtam magam, majd a lovam
Póznához kötöttem a határ jobboldalán
A ruhám meg egy mosókonyhában hagytam
A sarokból egy férfi gyufát kért tőlem
Nem lehet véletlen, a választ rögtön tudtam
A kérdésére, könnyen kijutok-e innen
Nincs semmi pénzem. mondtam, szükségtelen, vágta rá nyomban
Még aznap nyakába vett minket az éj
Én a pokrócomat, ő a szavát adta
Merre tartunk, fürkésztem, visszaérünk majd negyedikén
Erre én: mintha csak magamat hallottam volna
És türkizben fürdött az agyam, égtem aranylázban
Gyémánt hasított ketté, egy óriás nyaklánc fojtogatott
Míg északi szél űzött, pokoli vágtában
Végig Isis járt a fejemben, hogy vakmerőnek gondolhatott
Ahogy azt súgta, egyszer újra látjuk egymást
Az esküvőnk napján minden más lesz talán
Bár ne adhatnék mást, csupán odaadást
Az összes mondata már titok és talány
A piramisokhoz értünk, mind jégtáblában állt
Itt fekszik valaki – intett – menj be érte
A testért persze végül jó fizetség várt
Túljárt az eszemen, sejtettem előre
Sikított a szél, dúlt a hóförgeteg
Szétválasztottuk az éjjelt, szét a hajnalt
Végül meghalt, reméltem, nem fertőzött meg
Össze kellett szednem, mi az, ami tovább hajt
Felkaptam a testét és a sírhoz vonszoltam
A verembe dobtam, rákapartam a földet
Mormoltam egy gyors imát, s kifújtam magam
Aztán visszaindultam Isis-hez, hogy örökre vele legyek
Ott aludt az ártéren, a folyó már-már ellepte
Ágy nélkül, álomba merülve, mint aki megvakult
Kelet felől jöttem, napkorong süllyedt szemembe
Káromkodtam egyet, a víz apadásnak indult
Mi történt, ébredt – semmi különös
Más a tekinteted – hát, az meglehet
Eltűntél, ült fel – a lovam elszökött
Maradsz, kérdezte – ha akarod, itt leszek
Isis, ó, Isis, te isteni lény
Mi bolondít meg, mi vezet hozzád?
Most is látom, mosolyra húzod a szád
A szitáló esőben, május ötödikén
(Fordította: Papp Máté)
