Buji Ferenc: Konkordancia

Eckhart Mester német nyelvű beszédeinek magyar fordításai

Eckhart DW     Meister Eckhart: Die deutsche Werke I–IV. Stuttgart, 1958–, Verlag W. Kohlhammer /Die deutschen und lateinischen Werke/ Hrsg. Josef Quint und Georg Steer

Eckhart 1911     Meister Eckehart: „Az örök születésről”. A Szellem (Budapest) 1911/2. Ford. Balázs Béla

Eckhart 1929    Meister Eckhart: „Mária és Mártha”. Erdélyi Helikon (Kolozsvár) 1929/6. Ford. Kádár Imre

Eckhart 1985    Eckhart mester (Johannes Eckhart): Az örök születés. Négy prédikáció. Nyíregyháza, 1985. Szamizdat. Ford. Balázs Béla. Átdolg. Buji Ferenc

Eckhart 1986    Eckhart mester: Beszédek. Budapest, 1986, Helikon kiadó / Helikon stúdió 7./. Ford. Adamik Lajos

Eckhart 1988    Eckhart mester: „In hoc arraruit caritas Dei in nobis” w „Surrexit autem saulus de terra apertisque ocu­lis nihil videbat”. Fohászok és vallomások. Budapest, 1988, Vigilia Kiadó /Vigilia könyvek/. Ford. Surányi László* és Schneller István**

Eckhart 1991    Eckhart Mester: „Az örök születésről”. Magyar Filozófiai Szemle (Budapest) 1991/1. Ford. Balázs Bé­la. Átdolg. Bányai Ferenc

Eckhart 1994    „Eckhart mester 68. prédikációja”. Arkhé (Nyíregyháza). 2. szám (1994). Ford. Szongott Rudolf

Eckhart 1996    Eckhart mester: „Mondhatatlan dolgokról” w „Ezt mondja Dániel próféta…”. Műhely (Győr) 1996/6. Ford. Mándy Stefánia* és Surányi László**

Eckhart 1997    Eckhart Mester: A ​nemes ember kereszténysége. Öt prédikáció. Budapest, 1997, Camelot Kiadó /Re­gu­lus kollekció 2/. Ford. Kádár Imre* és Balázs Béla**

Eckhart 2000a Eckhart mester: Intelmek és tanító beszédek. Budapest, 2000, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó. Ford. Révész Mária Magdolna

Eckhart 2000b Meister Eckhart: Tizenöt német beszéd. Pomáz, 2000, Kráter Műhely Egyesület /Kráter klasszikusok 4./ Ford. Schneller István

Eckhart 2003   Eckhart mester: Beszédek. Budapest, 2003, Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó /Teológia 3/ Ford. Adamik Lajos

Eckhart 2008   Eckhart mester: „Hatvannyolcadik szentbeszéd”. Új Forrás (Tata) 2008/4. Ford. Buji Ferenc

Eckhart 2010a  Eckhart Mester: „19., 33. és 103. Prédikáció”. Sapientiana (Budapest) 2010/2. Ford. Bányai Ferenc

Eckhart 2010b  Eckhart mester: Az értelem fénye. Fiatalkori művek, német prédikációk, tanköltemény és értekezések. Budapest, 2010, Kairosz Kiadó /Teológia/ Ford. Bányai Ferenc

Eckhart 2015    Eckhart mester: „Prédikáció Szent Erzsébetről”. Vigilia (Budapest) 2015/7. Ford. Bányai Ferenc

Eckhart 2017 Eckhart mester: Válogatott prédikációk. Harminc fontos német beszéd. [Budapest], 2017, Typotex Kiadó. Ford. Schneller István

A jelen konkordancia Eckhart mester német nyelvű beszédeiről készült magyar fordítások áttekintő táblázata. A konkordancia elsősorban nem azzal a céllal készült, hogy Eckhart beszédeinek lelőhelyeit megadja (ehhez ugyan­is elegendő lett volna egy egyszerű bibliográfia), hanem hogy könnyen áttekinthetővé tegye, hogy Eckhart egyes beszédei magyar nyelven hol, mikor és hányszor jelentek meg. Erre különösen azért van szükség, mert az újabb fordítások számos olyan beszédet is közölnek, amelyek már korábban is napvilágot láttak magyarul. Noha az Adamik Tamás (1986) által fordított 14 beszédből csak 1 jelent meg már korábban is magyar fordításban, de a Schneller István (2000) által fordított 14 beszédből[1] 11 már korábban is ismert volt magyarul; Bá­nyai Ferenc (2010) 11 beszédéből 2, Schneller István (2017) 29 beszédéből pedig 19 már korábban is napvilágot látott (többnyire saját korábbi kötetében). Eckhart 101–104. beszédei pedig több alkalommal is megjelentek magyar nyelven, némelyik hatszor is). A 86. beszédnek is öt kiadása és három önálló fordítása (Kádár, Adamik, Schnel­ler) létezik. A konkordancia ugyanakkor nemcsak a meglévő magyar fordítások vonatkozásában igazít el, hanem abban is, hogy melyek azok a beszédek, amelyek magyarítására még senki nem vállalkozott. Mindezek na­gyon is indokolttá tették egy jól áttekinthető táblázat fel­ál­lítását.

Eckhart mester latin és német nyelvű műveinek kritikai kiadása (Meister Eckhart: Die deutschen und lateini­schen Werke) 1936-ban kezdődött el a stuttgarti Kohl­ham­mer Verlagnál, a sorozaton belül a német nyelvű művek kiadása (Die deutsche Werke) azonban csak 1958-ban indult meg. Ekkor jelent meg az öt kötetesre tervezett sorozat első kötete, amely Eckhart 24 prédikációját (1–24.) tartalmazza. A sorozat időben következő kötete az ötödik lett a sorozaton belül, mely azonban Eckhart nem a prédikációit, hanem többnyire írott értekezéseit és úgynevezett kollációit (csak a szerzeteseknek szóló tanító beszédeit) foglalja magában.[2] A következő kötet – a sorozat második kötete – 1971-ben látott napvilágot, és Eckhart 35 prédikációját (25–59.) tartalmazza. A sorozat harmadik kötete 1976-ban jelent meg, és 27 prédikációt foglal magában (60–86.). E három plusz egy kötet szer­kesztője Josef Quint (1898–1976) volt, akinek halála után a kritikai kiadás szerkesztését Georg Steer (1934–) vette át. A sorozat negyedik, még befejezetlen kötete tar­tal­mazza a fennmaradt és a jelen pillanatban tervezett 32 prédikációt (87–117.).

A konkordancia a Deutsche Werke első négy kötetének prédikációit, illetve ezek magyar fordításait foglalja magában – vagyis nem tartalmazza sem Eckhart egyéb német nyelvű műveit (amelyek között éppúgy van egy prédikáció, mint egy kolláció-sorozat), sem pedig latin nyelvű műveit, legyenek azok prédikációk, traktátusok vagy kommentárok.

A Eckhart-beszédek magyar fordítása egészen 1911-ig nyúlik vissza. Az első Eckhart-fordítás nemcsak fordítója, de megjelenési helye miatt is figyelemre méltó. A fordító nem más volt, mint az író, filmesztéta Balázs Bé­la, A kék szakállú herceg vára című Bartók-opera szövegkönyvének írója, a folyóirat pedig, amelyben megjelent, a Fülep Lajos (és részben Lukács György) által szerkesztett A Szellem. A folyóirat mindössze két számot ért meg, és mindkettő 1911-ben látott napvilágot; az első számban jelent meg az első magyar Plótinosz-fordítás „A három őshypostasisról”, míg a második számban az első magyar Eckhart-fordítás. Bár ez utóbbi Balázs Béla (1884–1949) munkája volt, mégis jó okkal gyaníthatjuk, hogy a fordí­tás kezdeményezője a folyóirat két szerkesztője közül va­la­melyik volt – vagy mindkettő. Fülep Lajos (1885–1970) éppen 1910–1911 környékén egy komoly vallásos fordulaton ment keresztül, s ekkortól fogva néhány éven ke­resz­tül figyelme a misztika felé fordult: elmélyedt Assisi Szent Ferenc, Sziénai Szent Katalin, Heinrich Suso, Jo­han­nes Tauler és Miguel de Molinos műveiben, s nagy hatással volt rá az eckhartiá­nus körökből származó Német teológia (Theologia Ger­manica / Theologia Deutsch).[3] Lu­kács György (1885–1971) fiatalkori érdeklődésének úgyszintén volt egy „misztikus” aspektusa: nemcsak a nyu­gati misztikusok és misztikus bölcselők (Plótinosz, „Eck­hardt”,[4] Szent Ferenc, Walentin Weigel, Sebastian Franck) hatottak rá, hanem Martin Buberen (1878–1965) keresztül a haszidizmus, valamint az akkoriban hoz­­zá­férhető távol-keleti irodalom is, elsősorban az upa­ni­sadok és a Tao-te-king.[5] Balázs Béla valószínűleg ket­tejük inspirációjára fogott bele Eckhart négy beszédének a fordításába. Ez a négy beszéd az 1847-es Franz Pfeiffer-féle első kiadás első négy prédikációja volt (a későbbi kritikai kiadás 101–104. számozással közölte ezeket). Nem sokkal később mind Fülep, mind Lukács, mind pedig Balázs messzire távolodott attól a misztikus szemléletmódtól, amelynek legkiválóbb képviselőit először ők ismertették meg a magyar olvasóközönséggel.

A későbbiek során Eckhartnak ez a négy fontos beszéde többször is megjelent. Először csak 1985-ben szamizdat formában, Buji Ferenc modernizálásában, aki a későbbiek folyamán szorosan kapcsolódott a magyar tradicionális iskolához, és aki több évtizeddel ké­sőbb Eck­hart­nak még egy beszédét publikálta – immár saját fordításában. Később az a Bányai Ferenc tette közzé e négy beszédet a Magyar Filozófiai Szemlében, végrehajtva a szö­vegen a legszükségesebb változtatásokat, aki a későbbiek során Eckhart egyik fő honi kutatója és ismerője lett. Rá néhány évre Horváth Róbert szerkesztői kezdeményezésére a magyar tradicionális iskola egyik kiadója jelentette meg e beszédeket minden nyelvi változtatás nélkül, immár szélesebb közönség számára is hozzáférhető módon,[6] kiegészítve e négy prédikációt az egyik legismertebb Eckhart-beszéd újraközlésével, melyet Kádár Im­re 1929-ben fordított magyarra.

Kádár Imre (1894–1972) íróként, műfordítóként és szerkesztőként az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója volt, akinek életútja a Galilei-körtől a református teológiáig vezetett (1958–1972 között a Theológiai Szemlét szerkesztette). Bár Kádár jól ismerte azokat, akiknek az első Eckhart-fordítást köszönhetjük, velük ellentétben őt nem a misztikus Eckhart vonzotta, hanem éppen ellenkezőleg: a gyakorlatias, tevékeny Eckhart. Választása éppen ezért esett Eckhart prédikációi közül arra a beszédre, amelyben Eckhart a hagyományos Mária–Márta-képet prima facie feje tetejére állítva nem a szemlélődő Máriát, hanem a szorgalmas Mártát állítja példaképül hallgatói elé.[7]

A Helikon Kiadó 1983-ban indította útjára Zirkuli Péter szerkesztésében a késő kádári érában szinte forradalminak mondható „Helikon Stúdió” sorozatát, melynek 7. kötete Eckhart mester beszédeinek fordítása lett. A kötet szerkesztője és fordítója a kiadó akkori külső lektora, Adamik Lajos volt. Bár Adamiktól távol állt az eck­har­ti szellemiség, egy kiváló, 11 beszédből álló válogatás és egy még kiválóbb fordítás született. E kötet hosszú idő­re meghatározó jelentőségűnek s egyúttal mértékadónak bizonyult a későbbi Eckhart-publikációk sorában. A könyvet 20 év múlva (2003) a Kairosz Kiadó újra kiadta abban a Theologia-sorozatában, amelynek első két kötete két dominikánus Eckhart-tanítvány, Johannes Tauler és Heinrich Suso műveinek fordítását tartalmazza.

A Vigilia-kiadó 1988-ban megjelentetett Fohászok és vallomások című kiváló, eredendően (nyugat)német szerkesztésű antológiája – egy rövid imádságot leszámítva – három Eckhart-munkát is közöl, többek között Eckhart két kiválóan megválasztott német nyelvű beszédét. Mind­kettő először látott napvilágot magyar nyelven. A két fordító közül az egyik a Szabó Lajos és Tábor Béla neve által fémjelzett budapesti dialogikus iskolához kapcsolódó matematikus, Surányi László volt.[8] A másik fordító az építész Schneller István, Budapest későbbi főpolgármester-helyettese, majd főépí­té­sze, akinek a későbbiek folyamán Bányai Ferenc mellett a legtöbb Eckhart-fordítást köszönhetjük.

1994-ben a frissen induló magyar tradicionális iskola egyik korai képviselője, Szongott Rudolf volt az, aki az általa szerkesztett, mindössze három számot megért nyíregyházi kiadású Arkhé című folyóirat második számában saját fordításában közölte Eckhart egyik prédikációját.

A győri Műhely című folyóirat a már említett Mándy Stefánia és Surányi László egy-egy Eckhart-fordítását publikálta. Mándy Stefánia az egyik legfontosabb és legmélyebb Eckhart-beszédet ültette át magyar nyelvre, mely már valóban – mint a címe is jelzi – „mondhatatlan dolgokról” szól.

Eckhart mester „Intelmek és tanító beszédek” című könyvének fordítója az a Révész Mária Magdolna volt, akinek több vallásos, spirituális és misztikus könyv fordítását is köszönhetjük. Nem az ő hibája, hogy a Farkas Lőrinc Imre Kiadó a maga szokásos színvonalának megfelelően szerkesztett könyvet bocsátott közre. A kötet Eck­hart mester két német nyelvű beszédén túl német nyel­vű traktátusaiból, illetve latin nyelvű traktátusaiból, be­szédeiből és kommentárjaiból is közöl egy kisebb csokorra valót – továbbá újraközli az első magyar nyelvű, Eckhart mesterről szóló könyvet, Szelényi Ödön eredetileg 1913-ban napvilágot látott munkáját is: Eckhart mester élete és tanítása. A kötetben megjelent olyan értekezés is Eckhart neve alatt, melynek szerzőségét a modern kutatás elvitatta a mestertől.

Hogy Schneller István Eckhart mester iránti érdeklődése nem csupán egy „futó kaland” volt, hanem mélyről fakadó igény, azt 2000-ben megjelent munkája bizonyítja, mely Eckhart mester 15 beszédét közli. Az igényesen tervezett kötet sajnos a nyomda „jóvoltából” már egyet­len olvasás után lapjaira esik szét. A kötet másik sajnálatos vonása, hogy a közölt beszédek nagyobbik része korábban már megjelent (főként Adamik Lajos fordításában).

2008-ban a tatai Új Forrás közölte Buji Ferenc fordításában Eckhartnak egy olyan beszédét, amely korábban már két fordításban is megjelent (Szongott Rudolf és Schneller István). Ami az új fordítás nóvumát jelenti, az elsősorban a beszédhez írott bevezetés és a hozzá fűzött ala­pos kommentár.

Eckhart beszédeinek magyar nyelvű publikálásában Adamik Lajos fordítását követően a filozófiatörténész-jogfilozófus Bányai Ferenc 2010-es kötete jelentett nagy előrelépést, hiszen a testes kötet latin beszédeken, latin és német traktátusokon kívül 9 új – többnyire alaposabb bevezetéssel ellátott – beszéddel gazdagította a magyar nyel­vű Eckhart-irodalmat. E kilencből hármat a fordító a kötet publikációja előtt a budapesti Sapientia folyóiratban is megjelentetett.

Úgyszintén Bányai Ferenc publikálta a budapesti Vi­gi­liában Eckhart mester Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján elmondott, de – a megtévesztő címadással ellentétben – nem Szent Erzsébetről szóló beszédét, mely korábban Schneller István fordításában már napvilágot lá­tott.

Schneller István legújabb, 2017-ben megjelent, min­den szempontból impozáns Eckhart-kötete Adamik és Bányai mellett a harmadik jelentős hozzájárulás Eckhart beszédeinek magyar publikációjához. E válogatás tíz új be­széddel egészítette ki az eddigi magyar nyelvű Eckhart-anyagot.

Ilyen módon a 117 beszédből 47-nek rendelkezünk egy vagy több fordításával, ami Eckhart német beszédeinek kétötödét jelenti.

Az Eckhartról szóló irodalom a világnyelveken – főként német nyelven – hatalmasra duzzadt, magyar vonat­kozásban azonban szinte még csak az első lépéseket tette meg. Szelényi Ödön 1913-as rövidke és általános, de lényeglátó Eckhart-bemutatását követően 91 évet kellett várni a következő kötetre, Shizuteru Ueda művére (Isten ​lélekben való születése – 2004). Ueda Eckhart-értelmezését nemcsak az eredeti eckharti középfelnémet nyelv ismerete segítette, hanem a zen-buddhizmusban való jártassága is. Kurt Flasch Eckhart mester (2011) című kötetében megjelenő Eckhart-kép torzulásainak forrását ugyanezen szerző Miért nem vagyok keresztény? (2016) című kötetében találhatjuk meg.

E sorok írója bízik abban, hogy ez a konkordancia segíteni fogja mind az olvasókat, mind pedig Eckhart jövőbeli fordítóit az eddig megjelent magyar fordítások közötti eligazodásban.

---

[1] A 15. beszéd a Deutsche Werke 5. kötetéből származik, vagyis nem szerepel a konkordanciában.

[2] A kolláció (lat. collatio) jelentésmódosulásaival, illetve a domonkos rendben való használatával kapcsolatban lásd Lázs Sándor: „A kolláció a domonkos és ferences apácáknál”. Magyar Könyvszemle 2015/2 (CXXXI. évf.), 145–164.

[3] Fülep, aki ebben az időszakban Olaszországban élt, két – egy olasz és egy magyar nyelvű – recenziót is írt Walter Lehmann 1911-ben megjelent kétkötetes Suso/Seuse-kiadásáról.

[4] Az elmúlt évszázadok folyamán Eckhart mester nevének számos változata létezett, és az első magyar fordításban is „Eckehart” néven szerepel.

[5] Ne feledkezzünk meg róla, hogy Martin Buber 1910-ben egy válogatást adott ki Csuang-ce munkájából Reden Und Gleichnisse Des Tsuang-Tse címen.

[6] Buji szamizdat-változata és Bányai Magyar Filozófiai Szemlében közölt változata nyilván csak egy nagyon szűk közönséghez juthatott el.

[7] Ennek oka egyszerűen az volt, hogy míg Eckhart felfogásában Mária csak a kontemplációt képviselte, addig Márta a kontemplációt és az akciót. Minthogy Eckhart élete második felében komoly pozíciókat töltött be a renden belül, rendszeresen kellett foglalkoznia gyakorlati ügyek intézésével is.

[8] A dialogikus iskolához egy rövidebb ideig kapcsolódott Hamvas Béla is (vö. „csütörtöki beszélgetések”). Az antológia harmadik, itt nem említett Eckhart-munkája egy német nyelvű traktátus („Leválni a világról címmel”), melynek fordítója az említett Tábor Béla felesége, Mándy Stefánia volt.