Az eddig elsősorban művészettörténészként ismert Wehner Tibor verseiből és a Kossuth-díjas képzőművész Kovács Péter sejtelmes grafikáiból összeálló Halálversek, halálrajzok című kötet bizton nevezhető az utóbbi évek egyik legigényesebb könyvészeti alkotásának. A gyönyörű külalakhoz – amelyért Kovács mellett a könyv tervezőjének, Sellyei Tamás Ottónak is kijár a dicséret – pedig értékes mondandó társul: mind a kötetben helyet kapó szabad versek, mind a hozzájuk kapcsolódó rajzok a fizikai-spirituális elmúlás végső pillanatát igyekeznek megragadni. Illékony fogalomról lévén szó, Wehner és Kovács művei is inkább kísérleteknek nevezhetők. Arra tett kísérleteknek, hogy megpróbáljanak arról beszélni, ami valójában elmondhatatlan. A kötet illusztrációi tétován meghúzott vonalak sokaságából összeálló emberalakokat ábrázolnak, akik mintha már elveszítették volna földi életük során viselt kontúrjaikat, és valamiféle sajátos időtlenségben lebegnének. Wehner versei talán kevésbé depresszívek a Kovács-grafikáknál: az utolsó pillanat ismeretének híján inkább a halál külsődleges, testi velejáróiról beszélnek – olykor nem kevés iróniával – ezek a néhány soros költemények. Szöveg és kép, test és lélek együtt alkot szerves egészet ebben az emlékezetes kötetben. (Wehner Tibor – Kovács Péter: Halálversek, halálrajzok. Új Forrás Könyvek, Tata, 2013.)
Reichert Gábor
(Megjelent a 24óra június 22-i számában.)
Discussion about this post