FABULA RASA

KÉPLAPOK A

TURISTAMENNYORSZÁGBÓL

0. [képeslap: az örömről]

„Mozgó képek, fekete-fehérek,
felemelt fejjel körülnézek,
egy turista, mit tehet,
örül neki, hogy itt lehet.”

(Menyhárt Jenő-Európa Kiadó)

Luzsicza Fanni fotója

[képeslap: a vendégségről]

Csak vendégek vagyunk itt egy rövid ideig. A Földről beszélek, nagy és kisbetűvel egyszerre. Hogy ne felejtsük ezt el, mindent így lássunk. Nézzünk. Ezeket a fotókat például. Mint ennek a vendégségnek a lenyomatait. Mit hagyunk hátra, pontosabban a zsűri munkája következtében, mi az, amit érdemes hátrahagyni. Kiállítani. Katalógusba zárni. Ami elmesél valamit rövid-hosszú távú itt tartózkodásunkról. Mielőtt tovább kell utaznunk. Mert utazók vagyunk valójában, akik egy rövid ideig vendégeskednek ebben a fizikai és szellemi térségben. Ezért kéne megbecsülni mindazt, ami körülvesz bennünket. Szeretettel nézni dolgainkra.

[képeslap: a történetről]

Amikor ezt a szeretetet éreztem zsűrizés közben a fotókban, tettem egy cetlit a kép sarkára. Amikor több színes cetli is lobogott rajtuk, mindannyian tudtuk, a zsűri tagjai, hogy ez a szeretet láthatóvá is vált. Volt olyan, hogy technikailag nem volt tökéletes a mű. Nem volt belőle komoly probléma. Természetesen a technikai profizmus elengedhetetlen. Szükséges ahhoz, hogy a mű jól tudjon megszólalni. Pontosabban, meg tudjon szólítani. Akár némaságával is. Ahogy ezt a fődíjas, három apáca-fotó is teszi, Luzsicza Fanni lenyűgöző, f/Földön túli aurájú munkáival. Vagy a számomra elképesztően poétikus Gál András-tájsorozat. Bármelyik könyvemre elfogadnám akármelyik képét borítófotónak. Vagy Törcsi András erdőképeit a nappalinkba. Hogy bármikor beszippantsanak sötét, szerves mélységükkel. De a vörös fényben ázó lakótelepi városrészletét is szívesen elnézegetném a konyha felőli falon. Az is remek ötlet, ahogy a történet fonala megjelenik a(z össze)varrott képeken, A. Fehér Veronikánál. Vagy ahogy Pilló Ákos ablakából egy vad, farkasos (ám, ha Pilinszky Fabulájának agyonvert farkasára is gondolunk, lehet szelíd is) történetre látunk rá. (Hiszen ez volt a feladat, a tematikai kiírás.)

Törcsi András fotója

[képeslap: a részletekről]

Valami nagyon többről van itt szó, mint az unalmassá csépelt pillanat elcsépelten ismerős elkapása. Valami többletgondolatot vagy/és érzést sugallnak a jobb kompozíciók. Történetekbe csomagolt igazságok jelennek meg e képekben. Ha nem is tudjuk, mik azok pontosan. Nevezhetnénk ezt metafizikának is, mint a jó művek esetében mindig, de tudom, ijesztően hangzik. Filozofálásnak, pedig az igazság mindig nagyon egyszerű. És szép. Egy kép természetesebben el tud mesélni egy történetet, mint egy szöveg. Még ha tökéletesen néma is. Annál inkább, persze. Nem kell mindent megmutatni, a rész bőven elég az egész helyett. Pars pro toto. Ha jól van kiválasztva, ha jól sugallja a történet egészét. Az se baj, ha a nézőre bízza a befejezést. „Égő szegek a jéghideg homokban…” Nem kell az egész szenvedéstörténetet megjeleníteni, elég utalni rá a legapróbb részletekkel. Hogy értsük, mire vonatkozik a plakátmagány.

[képeslap: a turizmusról]

Mi már nem is vendégek, az élet vendégei vagyunk, ahogy Kőrösi Csoma Sándor mondta egykor. Nem is utazók. Ez is túl elegáns. Mai világunkat kevésbé fedi le. Turisták vagyunk valójában, akik nem tudják, hogy a Mennyországban vannak. Mert nem volt kiírva. Az itt kiállított képeken, a fotókon viszont – és nemcsak a díjazottakon, a kiállított anyag nagy részén – jól látszik, hogy hol is történnek ezek az események pontosan. Üdvözület hát mindenkinek! Itt, ha nem is érezzük mindig így. Azért úgy van. Ámen.