Forráspont

Az óceántól az atomokig

Interjú Balla Gergellyel az új Platon Karataev-lemezről

Kertai Csenger: Írtam már rólatok egy rövid ajánlót (http://tiszatajonline.hu/?p=128426), ahol a táltosok felől próbáltam közelíteni a zenétek felé. A révület és az elrugaszkodottság ebben a sajátos értelmezésemben a hírvivésben, az üzenethordozásban csúcsosodott ki. Talán nem nagyon lőttem mellé, mert az Atoms című új hanganyagotokban hasonló, konkrétan vallási tematika köré építkeztek a creatio ex nihilo („a semmiből való teremtés”) jegyében. Azt hiszem szép ívet ír le az album a teremtés általánosságából a nagyon is specifikus Kányádi-versig (Valaki jár a fák hegyén), ahol a hitét kereső ember artikulációján keresztül szólaltok meg. Mesélnél erről a hitkeresésről?

Balla Gergely: Valóban, ez a lemez egy véget nem érő birkózás a transzcendenssel, azonban ugyanannyira szól önmagunk, mint a hit kereséséről – ha van egyáltalán különbség a kettő között. Számomra ezek a dalok eddigi hitem megkérdőjelezéséről szólnak, valamint arról, hogy mi az, ami én vagyok legbelül, a rám rakódott rétegek alatt. Ex nihilo nihil fit – azaz „a semmiből semmi sem lesz”. Nem tudjuk, hogy honnan jöttek ezek a dalok, mindenesetre kutatjuk ezt a helyet. Akárcsak az első lemeznél, ennél az albumnál is egyre inkább az domborodott ki, hogy ez az anyag „egy egész”, így az Atoms-t kifejezetten érdemes egyben meghallgatni, ha valaki végig szeretné járni ezt az utat – az énvesztés útját, mely mégis legmélyebb valónkba, önmagunkba érkezik meg. A bonus track-ként szereplő Kaláka feldolgozás egy nagyon szép egymásra találás volt, mind a fantasztikus Kányádi-vers, mind a gyönyörű dallam Gryllus Vilmostól jókor talált meg minket, és nagyon szépen rímel arra, amit mi is meg szerettünk volna fogalmazni. Még nem volt ilyen élményem azelőtt, hogy egy feldolgozást követően olyan érzésem van, mintha én írtam volna mindent, annyira mélyen rezonál az egész.

K. Cs.: A zenétekben mindig izgalmasnak találtam a töréspontokat, ahol érzékeltetve van egy lélegzetvételnyi szünet, ami mintha a közönségnek lenne címezve: be lehet csatlakozni. Mennyire célja a zenéteknek megteremteni ezeket a csatlakozási pontokat, melyek által együtt lélegezhet a zenekar és a közönség, esetleg mikor veszhet el ez a töréspont? (Ezt a másodikat azért kérdezem, mert a Wide Eyes című szám, az egyetlen, ami nekem kicsit kilóg az albumból, mintha már inkább egy klasszikus PK-recept alapján lett volna írva, ami már ki van próbálva, működik – ez esetben én mégsem éreztem azt a bizonyos kapcsolódási pontot.

B. G.: Nagyon jó a kérdés, és izgalmas az észrevétel. A válaszom kettős, mert bár nem az a célunk a zenével, hogy megteremtsük ezeket a kapcsolódási pontokat, mégis amire igazán törekszünk, az egy olyan mélységig való merülés, ahol ez a rácsatlakozás szinte magától megtörténik, mert túlmutat az egyénen – a legszemélyesebben szeretnénk szólni a legegyetemesebbről. Hatalmas élmény és óriási öröm, amikor megtörténnek az általad is említett találkozások, nagyon sokat merítünk ezekből. A Wide Eyes egy érdekes eset, mert az talán az egyik legrégebbi dalötletünk, mégis utoljára – szinte az utolsó pillanatban – készültünk el vele. Ezáltal szerintem benne van az a mag, ami felé már a kezdetektől minden Platon-dalban szeretnénk közelíteni, de egyet hátralépve az egész Atoms-lemez szöveg, érzelem és dallamvilága is elénk tárul, kicsit összefoglalva azt.

K. Cs.: A 6. szám, az Aphelion az a „pont”, amikor egy objektum keringési pályáján a legtávolabb van a Naptól. Az album borítóján (vagyis a youtubeos-verzión látható flash-en) keringő pár egymásra néz, a spirálos örvényben gyakorlatilag eggyé válnak, mégis, a kibúvó fejek között érzékelhető a távolság. Mennyire elviselhető ez a fizikai distancia (akárcsak a mostani helyzetben is), hogyan tudunk közeledni a másik felé?

B. G: Sokat jelent számomra ez a közös rezgés-sodródás-keringés az örvényben, melyben látszólag külön-külön, de valahol mégis az egység élményét lehet átélni. Hiszem, hogy ha magunkba merülünk, azzal másokhoz is közeledünk, és ez fordítva is igaz: ha másokhoz közeledünk, és igazi találkozásokban van részünk, azzal a saját belső magunkkal is csökken a távolság. Többször volt már, hogy megtapasztalhattam egy különleges élményt, amikor a szavakon és az előjeleken túl minden az önmagában való, tiszta és torzítatlan létezésben van – és ebben egy hatalmas egységet láttam. Úgy érzem, hogy a legmélyebb valóság az, hogy nincs távolság sem belső magunk felé, sem önmagunk és mások között, azonban a hétköznapokban annyi réteg rakódik ránk, úgy torzul a kogníció, hogy életünk nagy részében mégis ennek ellenkezőjét éljük meg – legbelül ez mindenki számára szinte elviselhetetlen, ugyanakkor ezt mindenki más-más szinten éli meg.

K. Cs.: Mesélj egy kicsit az album szellemi hátteréről. Mennyire folytatok bele az akár teológiai részletekbe, lírai értelmezésekbe, milyen esszenciát közvetítenek a dalszövegek?  

B. G.: Nagyon fontosak számunkra a dalszövegek. Azt szoktam mondani, hogy vers tömörségű szövegek megírására törekszünk, de valahol mégsem lesznek azok: a szöveg ugyanis magában botladozik a dallam nélkül, és fordítva; így ez a kettő egymást támasztja és tartja meg. Nagyon sok minden hat a dalokra, és nem szégyelljük bevallani, hogy örömmel merítünk más forrásokból azokon a helyeken, ahol a mi nyelvünk már zsibbadni kezd és a szavak határait feszegetjük, mások azonban még súlytalanul lebegnek. A teljesség igénye nélkül: a Biblia, Pilinszky, Weöres, Nietzsche, Pessoa, Rumi, Shakespeare, a kortársak közül Jónás Tamás vagy Hegedűs Gyöngyi – mind hatottak ránk, mert tűpontosan megfogalmaztak dolgokat, amiket mi nem tudtunk, így azonban egy kicsit mi is felállhatunk e szellemi óriások vállára. Ez a lemez kevésbé szól teológiai vagy filozófiai gondolatokról, inkább a mély megtapasztalásokról, melyeket leginkább ezeken a dalokon keresztül tudtunk csatornázni.

K. Cs.: A talán legemblematikusabb számotok, az Ocean nekem szerkezetileg megmutatja, hogy miről szól ma a ti zenétek. Ebből építkezik az album is, bár vannak más irányba mutató próbálkozások, mégis ebbe a dalba talán bele van sűrítve nagyon sok minden „belőletek”. Mennyire újítható meg a zenétek, mennyire van szükség egyáltalán a megújulásra.Alapjaiban ugyanazt a nyelvet beszélitek az Atoms-ban, mint mondjuk az Orange Nights-ban?

B. G.: Tudjuk, hogy sem zeneileg, sem szövegileg nem vagyunk újítók, egyértelműen egy adott kor jegyeit viseli az, amit csinálunk. Keveseknek adatik meg, hogy ebből ki tudjanak lépni, ez nekünk is egy folyamatos keresés és egy hosszú út, aminek még nagyon az elején járunk. Azt tudom mondani, hogy a célunk mindig az, hogy bárkinek való megfelelés nélkül a lehető legmélyebbre merüljünk egy dalban. Ahogy lépdelünk az életben, és ezzel párhuzamosan több megtapasztalásunk és élményünk lesz az alkotásban is, egyre több és kifinomultabb eszközünk akad arra, hogy kifejezzük a bennünk lévő dolgokat. Így azt mondanám, hogy évekkel ezelőtt már a legelső dalokban is ezt a nyelvet szerettük volna beszélni, csak akkor még máshogy tudtuk kifejezni magunkat. Az Atoms nagyon fontos nekünk, mindenképp mérföldkő a zenekarnak, de remélem, ha évek múlva visszatekintünk rá, azt látjuk majd, hogy ez is egy állomás volt ezen az úton – de akkor már máshol leszünk. Nem akarjuk ismételni magunkat, de nem is szeretnénk görcsösen megújulni – ami legbelülről jön, azt csináljuk, és amivel önmagunkkal szemben hitelesek tudunk maradni.

K. Cs.: Habár a koronavírus padlóra küldte a zenei ipart, szerintem most nagyon is jól időzített az album megjelenése, és nem csak a vallásos-reménykedő aspektus felől közelítve, hanem mert egy koncertélménytől megfosztott közönség szívesebben nyúl egy olyan zenéhez, ami csak egy fülhallgatón és egy telefonon keresztül is meg tudja szólítani őket. Mit gondolsz, ki lehet emelni néhány alapvetést azokról, akik azok, akik hallgatnak titeket?

B. G.: Sokáig nem örültem neki, hogy tavasszal jön ki az album, mivel nekem ez egy nagyon „téli” lemez, de valóban, a koronavírus kicsit átírta a dolgokat. A felszín, a csomagolás – főleg angolszász hagyományokból merítő gitárzene – alatt ezek a dalok főleg a keresésről és a katarzisra való kiéhezettségről, legbelsőbb találkozásainkról szólnak. Ezek szerintem mindenkit megérinthetnek, így bárkivel tud rezonálni a lemez. Fáradhatatlan keresők vagyunk, akik a legmélyebb valóságot kutatják, hiszem, hogy ezek a dalok is olyanok, mint mi, így talán azokra még jobban hat, akik szintén ezekben a résekben matatnak.

K. Cs.: A végére csak egy rutinkérdés. Mit csináltatok a koronavírus alatt, és mik a terveitek a nyárra, ha a fesztiválszezon részleges elmaradása át is rendezte a zenekari naptárokat?

B. G.: Rengeteg új dalt írtunk, köztük sokat magyar dalszöveggel, ami nagy álmom volt. Jó érzés most egy kicsit megállni és itthon lenni, nagyobb tere van az alkotásnak és az új inspirációk gyűjtésének – valójában szép életszakasz. Jelenleg úgy néz ki, hogy augusztus végén azért lesz majd egy rövidebb fesztiválszezon, de nem akarom elkiabálni. Azt is nehéz megmondani, hogy mi lesz ősszel, főleg a külföldi eseményeket mondják le sorban, szóval az év második felében lehet, hogy csak stúdiózni fogunk egy itthoni turné mellett, hogy aztán 2021 nagy részét a turnébuszban tölthessük és minél több országban zenélhessünk.

(Az interjút készítette: Kertai Csenger)