Bordás Máté (1995) egyetemista, leendő tanár, kitartóan zenél, ír és fest. A ROST és a Versum szerkesztője. Németből és angolból fordít. Első kötete Egy völgy elárasztása címmel idén jelent meg a Napkút Kiadónál.
Éjnek áldozók
Iszunk szerelem?
A falakban gerjed: holnap reggel.
Felütötte sátrát a fény.
A hajnal már nem ijeszt meg.
Mennyi minden egy feszülő tenyérben.
És kiesni semmi sem fog ha kifelé feszül.
Homályos kimondhatatlan meg
indulás fog el.
50-es házaspár imádkozik a DJ-hez
az utolsó sorból eltűnő távolság.
Free your body free your soul…
slágertechno de miért is ne élveznéd
ha a ruha is csak a bőrön a bőr a csonton
but they really don’t know what that means.
Vállak állak kellemesen gabalyodnak
ha eltévedsz felkarollak bolyongj
tovább.
Ez a hullámforma ismeretlen.
Ragad össze áll fáraszt
majd egy ölelésnek ad helyet.
Ha leülni nem lehet gyökeret
ereszt a lábad derekad hajlik
lombkoronád száraz törik.
Ha valaki rágyújt bent táncolni
kezd záporra várva. De rosszul
artikulált minden üzenet.
Szétszóródik. Szedd össze!
A mosdóban a sor feléledt.
Mindenki egyel könnyebb mint a másik.
Alig tart már valami. Egy lökésből
nem lesz monokli. Vigyázz
ne boruljunk össze túl nagy elánnal.
Rájössz hogy mindenkit
kicseréltek valami jobbra.
Rájössz hogy jobb/rosszabb
nincs de mindenkit kicseréltek
rá. Egy órával a zárás előtt
kósza gondolat: az emlékezés
mohos kövétől el nem csalogathatsz.
Most jó
könnyed testbe préselve
szorongó lelkek bilincsén taposni
Mindig szól mellette érv
cseng is ha végre ágyba dőlsz
Nyugati füled aminek a monotonitás
betonlepedő alatta a pincében
befele nő a lombkorona
Egyszerű vagy kívülről Bonyolult
jelnyelvbe nem bocsátkozol
Melled a membrán mozgása
Kéken izzik
Egy arcot mereven bámulsz
redők Megfordul és befogad:
szürke szem bámul mereven
Fekete kontúr elfáradt ideg
érett húr szakadni készül
Keveredő rétegek
Álmodban majd átrendezed:
saját rend
Varasodik Zsibbad
Azt mondja kifutna
a világból az izom ő
egy izom nem tudja mi más
lehetne így Magadtól kell lángra
gyúlni Füst nélkül táncolni esőért
Zápor fakad önmagától ha
a törpével táncolsz Beléd
bújt futja a köröket át a nyakadon
Ez már rég nem kapitalizmuskritika
Csak táncolsz
Mondhatnád az arcok összefolynak
de a szemed fáradt becsukod
nyitva semmi sem változik
a szemed fáradt és mindenki
ahogy a cím biomorph
és lassan elgondolkodsz a szerveken
amiket belülről nem érzel ön
magadon át nem érsz.
Lefekvés előtt egyél mert
remegni fogsz még benned
van a törpe azt hiszed.
Mint a túl forró/hideg érzete:
beindul a hajnal le is áll
mialatt tart a fejben .
Kontrollvesztettség pedig nincs
rá szükséged nem szorongsz
magadban mondogatod amikor
az alkohol a törpe az alkohol
a törpe.
Őt ismered kezded utálni.
De a labda a játszóknak helyet
mutat felül s egyszerre ő lesz
a csoport urává mely
átalakul új táncfigurává.
Visszatértél el se mentem
gondolnád de az előző dalra nem
emlékszel utólag.
Valamit keresel az arcokon.
Rájössz hogy mindenkit
kicseréltek valami jobbra.
Jobb/rosszabb nincs de mindenkit
kicseréltek rá. Ebbe
vetett hited mutat felül helyet
s egyszerre ő lesz a csoport
urává.
Mindig tétovázol mint
hogyha … ernyedetlenül
föl a dobást. Urává.
Az erőviszonyokon töprengsz.
Hogy vékony vagy és harapni
sem tudsz pontosan.
Az erőviszonyok jók:
pozitív ember-gép szimbiózissal
rombolni a konszenzuális
realitást vagy bele
mosolygott egy ember az arcomba
és én visszamosolyogtam.Történik amit szeret minden
játékos a labda urává
lenni a labda hagyja
hogy úrrá lenni rajta
fél 6-kor nehéz nem
a hazaúton agyalni
Kertai Csenger: Az éjszakai élet motívumai, egy karneválszerű élmény elevenedik meg nekem a versben. Ez a kavalkád, a klubélet miért lehet az egyik legfőbb tere a szerelmi élménynek?
Bordás Máté: Szerintem, ha elmegy az ember egy klubba, rögtön választ kap erre. Mindenki azért megy, hogy jól érezze magát, táncoljon, és hát kivel a legjobb jól érezni magad, ha nem azzal, akibe éppen és évek óta szerelmes vagy. De egy sokkal személyesebb válaszom is van erre: a klubélettel kapcsolatos élményeim 98%-át szerelmemmel éltem át, így nehéz úgy beszélnem bármilyen formában is ezekről az élményekről úgy, hogy ne legyen mögöttük a szerelem.
Továbbá valahol a zenének ez is a célja. Azért gyűlnek össze egy fesztiválon és egy klubban az emberek, mert közösen akarnak hódolni szenvedélyüknek. Legalábbis jobb esetben ez a forgatókönyv, a közösségi élmény, és nem csupán annyi, hogy na azért kell egy ötezer férőhelyes terem, mert így lehet a belépőkből fedezni a DJ vagy a zenekar gázsiját. Nagy felelőssége van a helynek ilyen szempontból: egy jó bulihoz jó környezet kell, és nem például olyan fények vagy hangosítás, ami után azt mondod, hogy otthon sokkal jobban érezted volna magad a Spotify-al vagy a lemezjátszóddal és a tízezer forintos hangfalaiddal. (Például a Szigeten egy Dua Lipa-koncert egy ilyen élmény megélésére teljesen alkalmatlan…)
A szövegben a szerelem pedig inkább lappang. A szerelmesek együttléte érezhető, de nem kifejezetten a szerelem céljából. Történnek a dolgok úgy, hogy közben ott van a szerelem, amihez alapvetően az elektronikus zene kultúrája is hozzátartozik. Van egyfajta punk-ság is a technoban, de alapvetően a táncban való elkeveredés, ego-rombolás az, ami itt meghatározó. Természetesen néha egyedül érzi magát az ember ilyenkor, és páros táncként nem igazán elképzelhető egy ilyen szituáció, de valahogy csak akkor érezheti kellemesen egyedül magát az ember, ha olyan(ok) társaságában van, aki/akik mellett biztonságban érzi magát. Ez a biztonságérzet természetesen sokszor megbomlik, ahogy ezt a szöveg is mutatja néhány ponton.
Makáry Sebestyén: Extázis-költészet! Kavarodás, a versnyelvben távoli asszociációk. A grammatika kilép a medréből. Ezt könnyen lehet az extázis poétikájának olvasni: erről van-e szó vagy valami másról? Hiszen aki olvasta a verseid vagy a köteted (Egy völgy elárasztása), annak ez a versnyelv már ismerős.
B. M.: Igen, valami ilyesmiről van szó. Viszont ezt a jelenséget, amit itt te az extázis poétikájának nevezel, szerintem számos formában fel lehet fedezni. Épp ezért nem is igazán az extázis poétikájának nevezném. Az extázis élménye sokfelől jöhet, számos olyan esemény van, amit efelől tudok megközelíteni. Például a versben is szereplő sorok Rilke A labda című verséből lettek átemelve. Az a felismerés, amire Rilke abban a versben jut, felér egyfajta extázissal – ahogy a világról tágul az ember tudata. Továbbá ahogy ez nyelviesül egy remek versben, az csak hozzáad ehhez. Az identitás keveredésének és tágulásának ismerete számomra mindenképp kapcsolható az extázis élményéhez, hiszen van benne valami lehengerlő és rémisztő, ahogy az idegenség sajátoddá is tud válni, sőt akár fenséges, erőt adó élményként is felfogható. A klubélet is ilyesmi, ha jó a hangulat, kellemes a környezet, jók a fények, nem bunkók az emberek, jó a zene.
A völgyben ez az extázis az ambient zenéhez hasonlóan jelenik meg. Elönt a nyelv, mint egy áradás, ahogy számos ambient-darabban a hangok sokasága is, és egyszerűen néha nem tud vele mit kezdeni az ember, csak áll előtte és mindenféle asszociációs kapcsolások nélkül befogadja az adott anyagot. Egy jól kialakított klubban egy okosan és érzékien megcsinált techno is tud így működni. Hiába a butának tűnő egyszerűség, ha az ember csak kicsit is igényes annyira magával és a zenehallgatással kapcsolatban, akkor meg akarja érteni ennek az egyszerűségnek a hogyanját és miértjét. És akkor rá lehet jönni, hogy ahhoz, hogy egy 126 bpm-en dübörgő négynegyed órákig tudjon szórakoztatni százakat, ezreket, ahhoz hosszú út vezet.
M. S.: Még sem merném kijelenteni, hogy értem a verset. Főleg értelemfoszlányokat és érzelmi, intuitív pulzusokat tudok azonosítani. Eufórikus olyan sorokat olvasni, ahol összeér, egymásba fordul az emberi, állati, növényi, természeti és az épített világ. Ezek csupán kreálmányok lennének, vagy inkább a valódi, illetve teljesebb érzékeléshez közelít a szöveg?
B. M.: A mindennapi életünk során számos olyan felfedezést tudunk tenni, ahol ezek a szférák összeérnek és egymás határait elmossák. Nekünk, embereknek ez a felfogás adatott meg, így értelmezzük magunkat és másokat, hogy meghúzzuk ezeket a nagyon halovány vonalakat, majd, ha olyan kedvünk van, rájuk csodálkozunk, aztán pedig újra elfelejtjük őket. Rilke labdás verse is ezért tetszik igazán; összekapcsolja a játékot a játékossal olyannyira, hogy a kettő nincs egymás nélkül. A tánczene és a tánc kapcsolata is ilyen. Nem véletlen, hogy a techno olyan amilyen. És az sem, hogy egyre népszerűbb. Az nagy kár, hogy ennek a zsánernek a társadalmi szerepe egyre homályosabb, illetve a business-techno az, ami a csapból folyik, de ha valaki igényes zenehallgató, akkor biztos kicsit mélyebbre fog ásni zeneileg annál, hogy Boris Brejcha-t vagy Charlotte De Witte-t, esetleg Amelie Lens-t hallgasson (akik természetesen a maguk műfajában nagyon jók, de érezhetően bizonyos igényekre alapoznak, amiknek a határait nagyon pontosan lövik be, vagyis könnyen beleunhat az ember a zenéjükbe.)
Valódi vagy teljesebb érzékelés… inkább azt mondanám, hogy az érzékelés egy szimpatikusabb formája. És a koncertre és klubba járás is ide kapcsolódik. Az elektronikus zene sok esetben csak nagy hangerőre tervezve érezteti igazán, hogy mit tud és mire jó. A tánc meditatív jellege ősidők óta ismert, és a techno valahol hasonló rítus, egy ma már kevésbé formabontó köntösben. Hogy a szöveget is kapcsoljam ehhez a kérdéshez: az értelemfoszlányokból, az impulzusokból áll össze egy egésszé a szöveg; ezeket kell felfűznie az olvasónak egy meglehetősen sokhelyen görbülő, csavarodó drótra, ami szerintem sok esetben tükrözi azt az ingertengert, amit egy fesztivál vagy buli tud adni (legalábbis nekem). Ilyenkor sokszor nem csak kiürül a fejem, hanem indokolatlanul sok dolog jut eszembe, főleg úgy, hogy tudom, hogy írni akarok róla valamilyen formában. Ha innen nézzük, kicsit túlságosan is álságos ez a munka, de hát, aki autentikusabb élményt akar, az ne olvasson róla, hanem menjen el szintén egy techno buliba.
M. S.: Hihetetlen mennyire váratlan tud maradni végig a vers. Ebben szerepe lehet a távoli asszociációknak, gondolattársításoknak, és a „konszenzuális realitás rombolásának”, a konvenciók lehető legnagyobb ívű megkerülésének. Mi vezeti az asszociációidat?
B. M.: A konvenciók megkerülése itt illeszkedik a zenéhez és a techno-kultúrához is. Ami teljes mértékben megfér a poszthumán irányzatok mellett. Ezt a verset az az intenció hozta létre, hogy az egyszerűnek tűnő klubélményt besűrítsem az objektív líra és a poszthumánból táplálkozó költészet néhány sajátosságával. Ezek az áramlatok alapvetően nagy hatást gyakoroltak rám, így a versírást ilyen formában élvezem. Sokszor idegesítő is ez a hozzáállásom (amit egyre inkább levetkőznék), főleg olvasóként: hogy a váratlan dolgoknak sokkal nagyobb esztétikai értéket tulajdonítok, mint mondjuk egy konzekvensen felépített szövegnek, amely nem dolgozik akkora mozgástérrel és motívumhálóval.
Hogy kifordítsam a gondolatvezetést, gyakran van az, hogy tudatosan kigondolok egy cselekvés vagy tárgy köré építkező asszociációs hálót, majd egészen távoli pontokat kapcsolok össze. Ezek egészen vicces gyakorlatok is lehetnek, egy gyors példa: az asztalomon most épp itt egy púder. Erről az jut eszembe, hogy a How High című filmben a strici mindig bepúderezi a tenyerét, mielőtt felképelne valakit. Ez a mozdulat, mikor valaki tenyérrel megüt egy másikat, akkor úgy kell történjen, hogy az ütő felületen púder van. És akkor ezt a felületet helyettesítsük be mondjuk valami mással, nagyobbal… Mondjuk egy bontógolyóval, és máris egészen érdekes képet kapunk: ahogy a bontógolyó becsapódik az épületbe, púderködben úsznak a törmelékek. De hát ez a módszer nem újdonság. Ez a vers ilyen szempontból sokkal zártabb: mindent a klub, a tánc, a zene és az élmény erőteljes hatása horgonyoz le, tehát az asszociációk mozgástere szűkebb.
K. CS.: „FREE YOUR BODY FREE YOUR SOUL… but they really don’t know what that means.” A szerelem ironikus szabadságképzetét úgy bontod le, hogy a szerelmi élményt inkább teherként, mintsem szabadságélményként rögzíted. Szerinted mi lehet az oka annak, hogy hasonló képzettársításaink vannak még mindig a szerelemmel kapcsolatban? Szükséges-e egyáltalán ennek a lebontása?
B. M.: Ezzel együtt nem érzem azt, hogy teherként rögzíteném a szerelmet a versben. Talán azért olvasható ez ki mégis belőle, mert a szerelem alapélményként a kavalkád élményének alapvető terhével szorosan összekapcsolódik. Ez a kavalkád jó szó ide, hiszen nyelvi szinten is ezt kívántam megvalósítani; lefordítani azt az ingersűrűséget, amit egy zsúfolt, emberekkel és hangokkal teli klub ad. Bármennyire is hiányosan valósuljon ez meg írott formában.
Ezt a képzettársítást amúgy mindenképp érdemes lebontani, de hát úgyis újratermeli őket az ember. Ez inkább irányultság kell, hogy legyen. Abból induljon ki az ember, hogy a szerelem nem teher, és ezért fejben szerintem sokat kell dolgozni, és ez persze nem is egyoldalú munka, továbbá szocializáció kérdése is. A terhes szerelem pedig egyszerűbben megfogható dráma. De szerencsére az a drámaian személyes poétikai hang, amely ezt a terhes szerelmet vinné színre, egyre feledhetőbb, kevésbé nyújt esztétikai élményt, mert már jól ismerjük. De ezen túl is van benne valami unalmas. A szabadságról alkotott fogalmunk is folyamatosan változik, így szinte alig van már olyan boldogságfaktor, amit ne lehetne teherként is értelmezni. Csak hozzáállás és élethelyzet kérdése.
K. CS.: A szerelmi költészet nehézségei című Petri-vers vers alapproblémájához tudok leginkább viszonyulni: az élményhez, hogy nem tudunk meghasonulás nélkül szerelmesek lenni. Nálad ez a kicserélődés hangsúlyozásában, Petrinél a szerelmesek tudatában beálló meghasonulásban jelenik meg. Miért erősödhetnek fel ezek a kettősségek (józanság, részegség; egyedüllét, közösség), amikor szerelemről beszélünk?
B. M.: Talán azt mondanám a meghasonlásra, hogy nem is igazán tudunk meghasonlás nélkül élni. Mindig van egy pillanat, ahol saját magunk idegen identitása is egyszer csak elénk kerül, és el kell dönteni, hogy befogadjuk-e az éppen tapasztaltakat, avagy félünk tőle és elutasítjuk. Ez a vers is így próbál hatni a maga töredezettségével. Idegenkedik a konvencionális szerkesztéstől, hiszen maga az itt leírandó élmény is kicsit idegen a hétköznapok szempontjából. Továbbá a nyelvre való lefordítás szempontjából is idegen. A kettősség is valahol ebben áll, hiszen maga az élmény megírása utólagos, a tér, a hanghatás nélküli benyomások megörökítése, lefordítása a tér és a zene nélkül egymás ellen hatnak – e két szélső pont között lavírozva próbáltam ezt a verset megírni.
Még azt említeném, hogy a szerelemmel kapcsolatos meghasonlás és alapvetően mindennemű meghasonlás ennek a szövegnek a világában számomra alapvetően pozitív kicsengésű. Többet ad a meghasonlás, mint amennyit elvesz, ugyanakkor a félsz, az idegen, a más ott lappang továbbra is, így a meghasonlás élménye némiképp feldolgozhatatlan. Könnyebb lefolytatni, benne lenni, mint utólag értekezni róla, legyen szó akár a részegségről, egy klub ingereiről, vagy akár arról, hogy az embert hogyan változtatta meg a szerelem.
+1.: Mik a tervek, elképzelések a közeli, vagy távoli jövőre nézve?
B. M. :Elképzelés túl sok van. Nagyon nagy álmom lenne, ha a zenével el tudnék érni egy olyan szintre, hogy mondjuk ezren meghallgassák egy dalomat, ami tényleg hallgatható, és nem mondom rá egy-két hónap után, hogy hát ez elég szarul szól. De ettől még iszonyú messze vagyok.
A néha túl komolyan vett hobbi mellett pedig a tanári szakma nehézségeire készülök lélekben, de az is még kicsit odébb van. Az utolsó egyetemi félévem következik, és próbálok nem a „kapunyitási pánikkal” foglalkozni. Még csak két osztályt kell majd tanítanom, heti nyolc órában, szóval ez még kicsit másabb terhelés, mint a heti húsz óra. Így továbbra is töretlenül írok, még van előttem téma, amivel foglalkozni akarok. A fordítás kapcsán is vannak terveim, most a Wolfgang Borchert-es projekt véget érőben van, több időm lesz egyéb versfordításokra. És a Versum és a Rost is megy szerencsére folyamatosan.
Az első kötetemhez élő produkciót is tervezek, azzal is folyamatosan próbálkozok otthon. Az online kötetbemutatóban ennek egy elég kezdetleges formája pedig már meg is hallgatható.
