Forráspont

Kovács Dominik és Kovács Viktor (1996) az ELTE BTK Irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatói. Novellákat és drámákat írnak. Műveik többsége vidéken játszódik, szövegeiket a díszes nyelvi és képi alakzatok, illetve a naturális˗bizarr részletek szembenállása jellemzi.

Kovács Dominik ˗ Kovács Viktor
Sztori a bordák alól
– részlet ˗

(szlíping bjuti)
 
(ének)
 
hol volt, hol nem
rád leltem éltem hajnalán
hol volt, hol nem
álmomban boldog voltam véled talán
de csak álom volt
így nem lesz már nyugtom semmiképp
hiszen sejtem jól, hogy élsz valahol
hát jöjj és metélj
csak ügyes legyél
te műtőkés!
 
amikor az első rostán
az ország legnagyobb színészei és rendezői előtt
álltam
(a bizottság feléről
persze gőzöm sem volt
hogy kicsodák)
azt gondoltam, hogy én vagyok a szlíping bjuti
és akkor én most megébredek
de csak ha valaki megcsókol
szavakkal persze
például úgy, hogy
jaj de nagyon tehetséges
remek ez a lány
 
(ének)
 
de csak álom volt
így nem lesz már nyugtom semmiképp
hiszen sejtem jól, hogy élsz valahol
hát jöjj és metélj
csak ügyes legyél
te műtőkés!
 
szívem szerint
megsúgtam volna nekik:
úgy vizsgáztassatok
hogy nekem
ma reggel
maga valt dizni
rakta fel a sminkemet
és fonta be a hajamat
 
ilyen gyerekes agyam volt
szerencsére nem mondtam semmi ökörséget
mert közben meg iszonyatosan féltem
hogy az éneklés alatt
csak úgy random
behányok nekik
 
ugyanis
mielőtt szólítottak
hogy jöjjek
bekaptam
egy egész
fornettis pogácsát
nagyon megbántam
 
muszáj kimennem a mosdóba!
ez már a Dorine monológja közben
futott át az agyamon
 
mert rájöttem
hogy nem pogácsa volt
amit ettem
hanem egy undorító
pufi kis kudarc
magamat nyeltem le
 
annyira szétterjedt a számban
a hajhabom íze
hogy a Dorine-monológ után
már szabályosan könyörögtem
magamban
a valt dizni papának
 
add, uramisten
hogy kimehessek a mosdóba!
 
de nem
valaki benyögte
hogy mondjam még el
a Júlia monológját is
persze belesültem
nem tudtam koncentrálni
 
ahogy a felvételi bizottság tagjai
néztek rám
abból oltári nagy hülyeség lett volna
bármi jóra
következtetni




valamelyik felvételiztető úr vagy hölgy
már nem emlékszem
végre kinyögte:
köszönjük szépen
és én futottam is a mosdóba
 
minden kijött belőlem
foghúzások
szájsebek
a fogszabályzó-rakatás
emlékei
a heti háromszori gyümölcsnapok
terrorja
a kikosarazott
tortaszeletek
szomorúsága
Lili néni
és az idegesítő beszédgyakorlatok
basszus
nekik ez semmi
ők ott bent azt hiszik rólam
hogy felkészületlen vagyok
 
feketebika
patakopog
a pepita
patika
köveken
fekete-bika-pata-kopog-a-pepita-patika-köveken
fekete-pata-bika-kopog-a-patika-pepita-köveken
fekete-pepita-pata-kopog-a-bika-patika-köveken
fekete-köveken-a-pepita-pata-patika-bika-kopog
 
tényleg semmi?
kiköpve pedig olyan rengetegnek tűnik
jól elbasztad
szlíping bjuti                                          
 
bede-bede-ba
bede-bede-bá
bede-bede-be
bede-bede-bé
bede-bede-bí
bede-bede-bű

Kertai Csenger: Azt hiszem, mindannyian átéltünk már hasonló vizsgaélményeket, ahol extrémebb esetben a szorongás testi tünetei (remegés, verejtékezés, hányás) is jelentkeznek. Miért a mese (avagy konkrétan a Csipkerózsika történet) az, ami ilyenkor megidéződik?
KovácsIkrek: Álomszerűség jellemzi azt a monodrámát, amiből ez a részlet származik, mint ahogy a Csipkerózsikában is központi motívum az alvás, álmodás. A szövegben az álom, mint fogalom a két közismert jelentésében is megjelenik: a gondolataink alvás közbeni reprezentációja, valamint az elérni kívánt cél, mint álom szintén jelen van a történetben.  A Walt Disney-féle mesevilághoz egy kizárólag pozitív álomfogalom tartozik, a vágyak beteljesülése, az áhított cél elérése; ezzel szemben a valóságban vannak negatív érzésekkel teli álmok, rémálmok is – a főszereplőnknek, Bernáth Rékának is rémálma a színészfelvételi kudarca. Ezt a kézzelfogható, már-már evidenciaszerű kontrasztot szerettük volna megmutatni, ahol az ő álma a való élet illusztrációja, míg a Szlíping Bjuti az idealizált, retusált Walt Disney-világ. A testnek, a léleknek, a gondolatnak egyaránt van egy megfelelője a realitásban és az illúzióban. A kettő közötti kontraszt feszültséget okoz, és a drámának is ez az alapfelvetése. Tündöklés helyett hányás.
Makáry Sebestyén: Ez a zavar – akár egy színész-felvételin, egy egyetemi vizsgán vagy bármilyen más stresszhelyzetben –, ami összekavarja a begyakorlott, logikus konstrukciókat, vajon negatív vagy pozitív irányba billenti a megítélő mérleg nyelvét? Mintha a szöveg poétikája a nem triviális, pozitív hatás mellett foglalna állást kombinatorikus megoldásaival. Tényleg csak rá kéne csodálkoznunk, hogy a „hibáinkban” is mennyi pozitívum rejlik?
KI.: Ha vonz is bennünket az idealizált világ idealizált szereplője, az igazán érdekes és a talán jobban is szerethető, a gyengeségeit is felvállaló, esendő ember. Valószínűleg ez is benne van ebben a szövegben.
K.CS.: Miért pont a stresszes szituáció, az önbizalomhiány képes benyúlni a „bordák alá”, és felszabadítani bennünk azt, hogy a legintimebb élményeinkről beszéljünk?  Úgyis feltehetem a kérdést, hogy milyen előnnyel jár az, ha kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk?
KI.: A stresszhelyzetben roppant nehéz másnak mutatni magunkat, mint amit az ösztöneink diktálnak. Gátlástalanabbakká válunk, és kimondjuk azt is, amiről egyébként nem illik beszélni. A stressz, az idegbaj, az önbizalomhiány képes lerombolni az illemszabályokat, a felvett pózokat. Ez az egyénre átmenetileg felszabadítólag hathat, a környezetére nézve viszont sokszor teherként nehezedik. Fontos kiemelnünk, hogy a felszabadultság csak átmeneti lehet, ugyanis a környezet reakciója néha súlyosbít a következményeken. Az egész dráma úgy épül fel, hogy vannak ezek az itt közölt részlethez hasonló felszabadult, ösztönszerű jelenetek, majd ennek a kompenzálására a végletekig megjátszott, pózokkal teli részek.
M.S.: „bede-bede-bű” – ez tanulság, szentencia, vagy egyszerűen egy bede-bede-bű? Lehet-e mondani ennél konkrétabbat, vagy ma már minden más elcsépeltnek hat?
KI.: Ez egy beszédgyakorlatsor, aminek egy színész életében praktikus funkciója van. Itt a két világ határát jelzi – átvezet a stresszhelyzet okozta sokkból a tudatos, kontrollált szöveghelyzetbe. 
K.CS.: A Sleeping Beauty (Csipkerózsika) és Walt Disney fonetikus átiratai a felvételiző életkorára utalnak, vagy a stressz hozza elő belőle, esetleg más célt szolgálnak (ellentétben Dorine-nal vagy Júliával, akik „rendes formájukban” kerültek be szövegbe)?
KI.: Azokat az utalásokat írtuk fonetikusan, amelyek a szereplő gyermekkori rajongásának idejéből valók, vagyis szerves részei lettek a gondolkodásának, érzelmileg kötődik hozzájuk. Dorine és Júlia megközelítésekor a főszereplő kívülálló, az említések mögött nincs személyes kötődés.
M.S.: Mi szerintetek a szövegnek a tétje? Lehet-e egyáltalán még arról beszélni, hogy a szöveg – vagy a szövegen keresztül ti – alakítani szeretne valamit a világon? 
KI.: Közhely, de szinte mindenki keresi a helyét a világban. Nagyon ritka, hogy úgy érezzük, jó helyen vagyunk. Ha többet vagy kevesebbet várunk magunktól, mint amire képesek lennénk, az óriási belső feszültséget kelt, törvényszerűen kudarc- és magányélményt okoz. Ezt a feszültséget ideiglenesen oldja, ha ikonokat keresünk magunknak. Ha valami szembesít azzal, hogy nem lehetünk olyanok, mint az általunk kiválasztott ideál, újragenerálódik a már említett kudarc- és magányélmény. Így jár a monodráma szereplője is, aki a XXI. századra jellemző populista sémák szerint él, ünnepelt színésznőt, politikust választ a rajongása tárgyának, a széthullott családja helyett tőlük várja az érzelmi biztonságot.