Forráspont

Korsós Gergő

2000-ben született Szekszárdon. Az ELTE BTK germanisztika alapszakos hallgatója.

Bálvég D-dúrban

Dédapám játékára
lassúznak szellemek.
Nyárvégi parkettaropogás.
 
Nyálkás halkések pikkelye csillog,
májvéjt dúdol egy teáskanna,
nőre vadászik hímnemű fény.
 
Halkul a tánc, ásít valami,
fáradnak a nyírfaujjú gardedámok.
 
És mintha csak erre vártak volna,
szakadt frakkokkal szöknek
elsőbálos tüllszoknyák, brokátok.

*

Kinn a kertben
két bokor cseveg,
 
Fásodó Aloé szerint
Gyertyán kiváló sövény növény,
rágondol és felragyog
teste minden bimbaja.
 
De korholja nyomban Tűztövis,
Mohó vagy Aloé, hisz’ ott
van neked Júlia Borbolya!

*

Utolsó nóta, számvetés.
Ami eddig nem sikerült,
már nem is fog.
 
Hazakullognak
a mimóza éjlények.
 
Dédapám meg csendben
elpakol, rámkacsint,
és elalszik a hegedűtokban.

Óvoda
 
Ebédidő.

Dúdolva körbejár a dadus,
anyajegye földig ér,
öntözi a szuszogó húsokat.
 
Ingyom-bingyom
Tálibe
Tutálibe málibe
 
Csöngetnek.
 
Villásszemű idegen,
vörös nyákot hagy maga után.
 
És érte megy a dadus.
 
Becsomagolja,
megköszöni a vásárlást,
 
majd
bezár,
hazamegy,
 
és
a sötétben,
a sarokban állva,
 
csendben kivárja a holnapot.
 
A hatujjú
                               Salvador Dalí: Szimbolikus működésű szkatologikus tárgy (Gala cipője)
 
Ha langyos a tej
a magassarkúban,
és úszkálnak benn’
a szerelmes ebihalak,
 
melled mézbe mártsd,
s idd ki cipőd mihamarabb!
 
Egyél egy marék
kukacos humuszt,
dőlj hátra és várj,
várj míg megköt a gyerek!
 
Ezt mondta Taksony
a hitehagyott, ronda nőknek.
 
Taksony,
a legbölcsebb lény,
a hatujjú sámán.

Makáry Sebestyén: Főleg a Bálvég D-dúrban című versben, de a többiben is világok határán állunk. Mi az, ami behúz egyik világból a másikba, melyek azok a jelenségek, észrevételek, amelyekről azt érzed, meg kell írnod?
Korsós Gergő Szerintem a költészetben nincsenek határok, bármivel megtölthető, univerzumokat teremthetsz, életre keltheted a tárgyakat, minden lehetséges. A vers nem szab gátat semminek, ugyanúgy érdekel egy giliszta sorsa, mint egy űrlényé. Nem csak szomorú dolgokra gondolok, mindennek meg kell legyen a helye. Egyszer írtam egy marsi csujogatóst, rémes lett, de érted…
Kertai Csenger: Az előbb említett másik világ legtöbbször természetközeli, ami a versekben egy médiumon keresztül hozzáférhető (dédapa, dadus, sámán).  Mennyire szükséges a versben egy ilyen szereplő, mennyire csak egy külső szereplőn keresztül hozzáférhető ez a természeti világ?
K.G.: Szeretem a természetet, egy sárközi faluból jövök, közel Gemenchez. Jó sétálgatni a határban, nézegetni az őzeket, nyulakat, hallgatni a zizegő villanyoszlopokat.  A természet az egyik leginspiratívabb forrás, ha csak megnézed a természeti közeg adta szavainkat, néha úgy érzed, nem is kell kitalálnod mást, adja magát. Ilyen például a hallépcső szó, (Szendőfi Balázsnak a Hegyek-völgyek halai c. dokujából ismerem. Nagyon jó.)vagy a Fásodó aloé, ­- az ember nem tudja elképzelni, hogy létezik ilyen nevű virág -, vagy a Júlia borbolya. Sokat jegyzetelek, sok szóból nem lesz semmi, de vannak, amelyek kipörgik magukat, és valahogy összeáll. Nem tudom, mennyire szükséges a versekben egy külső szereplő, amikor írok, akkor nem nagyon gondolkozom ilyeneken. Illetve dédapám használata a versben tudatos volt, nem ismerhettem, de nagyon sokat jelent nekem. Híres cigányprímás volt.
K.CS.: A csend végig kíséri a verseket, állandóan érezteti a jelenlétét, körbeöleli a tárgyakat. Teremtő erejű ez a csönd?
K.G.:Érdekes, hogy említed, mert nagyon ritkán írok síri csendben. Legtöbbször bele kell kerülnöm egy hangulatba, amihez legjobban a zenén keresztül tudok eljutni. Ilyen most Jean Michel Jarre, akitől sok inspirációt merítettem ezekhez a versekhez is. De valóban fontos a csönd, tisztázza a dolgokat.
MS.: „Villásszemű idegen, vörös nyákot hagy maga után.” A versbeli érzékelés elüt az átlagostól.  Kitágítják az értelmezés keretét, vagy félrevezetik az ilyen „extrém” megszólalások? Esetleg ez a poétika a sztenderdnek csupán egy feltuningolt regisztere lenne? Például az Óvodában szereplő idegenről magamtól nem jöttem rá, hogy földönkívüli…
K.G.: Szeretem a sci-fit, emiatt a villásszemű idegen egészen adta magát. Amikor ezt írtam, az előbb említett Jean Michel Jarret hallgattam, többek közt az Oxygenet vagy az Ethnicolort.

Nem hiszem, hogy ez a poétikai sztenderdnek egy feltuningolt regisztere lenne, vagy bármi ilyesmi. Legfeljebb arról van szó, hogy egy ideig elengedem az olvasó kezét, de azért örülök, ha a végén, végső esetben pár olvasás után visszatalál. Ellenben mindig lesznek olyanok, akik sosem jönnek rá, hogy jelen esetben például egy űrlényről van szó. Talán jól is van ez így.
K.CS.: „Melled mézbe mártsd, langyos a tej a magassarkúban, vörös nyákot hagy”: az erős vizuális képek a szemen keresztül a képzeletet ingerlik. Mi az a látásmód, amit el kell sajátítani, hogy valamit – a sámán száján – üzenni tudjunk:
K.G.: A hatujjú egy Dali képen alapszik: Szimbolikus működésű szkatologikus tárgy (Gala cipője). A képből indultam ki, amit persze tovább vittem valami felé. A cipőben a fehér lötty lehet tej vagy sperma, bármi…, ott van egy kis fanszőrzet is. Persze, fontos, hogy a szöveg magában is jól érezze magát, hassanak egymásra a képpel. De mutatom a képet, ami a kiindulópontja a versnek.

M.S.: A poétikád az értelmi követhetőséget meglazítják, bizonytalanná teszik. Nem kell-e hatujjú sámánná válni, ahhoz, hogy megértsük a verset? Mit tudnál a szöveged építkezési logikájáról mondani?
K.G.: Azt, hogy kell-e hatujjú sámánná válni, nem tudom. Nincs abszolút érvényességű megszólalásmód, van, aki érti a verset, van, aki nem, függ a személyes beállítottságtól is. Biztos király, hogy ha valaki hatujjú sámán, de nem feltétlenül szükséges a versíráshoz, befogadáshoz. Gyakran megvan a fejemben a koncepció, az A-ból B-be való utat viszont szabadon hagyom a tervezéskor. Azon nem gondolkozom. Vagy elgondolok valamit, de úgyis más lesz belőle.
M.S.: Mik a terveid a jövőre nézve?
K.G.: Meg szeretném tanulni a verstant, szerintem még a 21. században is szükséges ez, hogy minden lehetőséget ki tudjunk aknázni. Szeretnék írni, mondanám, hogy kötet stb., de majd jön minden a maga idejében. Egyelőre élvezem a pályakezdők rózsaszín ködét.