2022. május 27. péntek
  • Az Új Forrásról
  • Impresszum
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Nincs találat
Minden találat
Új Forrás
Nincs találat
Minden találat

Füstjelek

2018-08-23
itt: Irodalom
Kezdőlap Irodalom

Ovidius költészete egy alapvető életelv köré szerveződik: ez pedig az átváltozás maga. Sőt, az átváltozás több mint életelv, hiszen a halott matéria is képes rá, s a költő nem egyszer épp ezt az átmenetet ragadja meg. A tizenöt énekes eposz világrendje nem hierarchikus, hanem körkörös, az isteni szféra sem stabil vagy végleges: gyakorlatilag nem ismeri az örök, az elpusztíthatatlan és a változatlan fogalmát, hacsak az átváltozás mechanizmusának stabil és örök jelenlétét nem tekintjük annak. Bámulatosan plasztikusan szövi egybe történeteit, sejtről sejtre épül, mutatkozik meg a szöveg teste, hogy aztán még nagyobb rendszerbe integrálódhasson. A retorika leképezi a szöveg tematikus-lélektani mozgásait, a zeneiség elsődlegesen fontos, hiszen a vérkeringés ritmikáját adja. Az új Átváltozások egy kortárs nyelv felől teremti újjá Ovidius világát, de korántsem homogén és mechanikus jelleggel, hanem igazodva azokhoz a kapcsolódási pontokhoz, melyek a magyar és a latin kulturális tradíciót párbeszédképessé teszik. A cél egy olyan szervesülés létrehozása, mely a szöveg testét örök olvasói provokációnak tartja, mely nem pusztán a mese vagy mítosz szintjén jelzi az átváltozás elkerülhetetlenségét, hanem az irónia, a retorikai topográfia és a hexameter muzsikájának szintjén is.

Csehy Zoltán

 

Fotó:
Ovidius szobra Constanţában (Ettore Ferrari)

 

Publius Ovidius Naso

Átváltozások

 

Tereus, Progne és Philomela

Senki se hinné, ám csak Athén részvéte hiányzott,[1]
meggátolta a harc, mert mopsopi bástyafalára
vad, barbár seregek támadtak tengeri haddal.
Thrák Tereus szétverte segédcsapatával a flottát,
és roppant hírnév koszorúzta, a győzelem éke,
gazdag volt és nagy sereget vezetett, s a családja
hősi Gradivus utóda, ezért Pandion a lányát,
Prognét hozzáadta. De nem pártolta a nászuk
Iuno, sem Hymenaeus, a Gratia sem kacagott ott,
Eumenisek temetésről csent fáklyái lobogtak,
Eumenisek készítették el a nászhoz az ágyat,
s egy mocskos, huhogó bagoly ült meg a nászszoba tornyán.
És ez a vészhuhogás köti Tereushoz feleségét,
és ez a vészhuhogás kíséri fiuk születését.
Boldog Thracia mégis, hálát zeng az egeknek,
ünnep a nász, Pandion lánya s a hős örömére,
ünnep a nászuk drága gyümölcse: Itys születése.
Mennyire csalfa a felszín! Már fogatával a Titan
ötször hozta el éppen az őszt, így teltek az évek,
és Progne szólt nyájasan ekkor a férjnek: „A húgom
látni szeretném, engedj hozzá, hogyha szeretsz még,
vagy jöjjön hozzánk el látogatóba! Sokáig
nem marad: ígérd ezt az apósnak! Nincsen ajándék,
mely becsesebb, mint látni a húgom!” Küldi hajóit
máris a habtajtékba, vitorla feszül s evező hajt,
és piraeusi part vár rá s Cecrops kikötője.
Áll az apósa előtt, és összefonódik a két kéz,
és nyájas hangon cseverészik azonnal a két fél.
Mondja, miért is jött, hogy a hitvese vágya mi lenne,
és ígéri, az elkért lányt mielőbb hazahozza.
Íme, belép Philomela, ruhája ezer ragyogást ont,
ő maga még ragyogóbb! Csak a naisok és dryasok közt
élnek ilyen szépek, mondják, pompás ligetekben,
már ha felékszerezed, ha ruhákba takargatod őket.
Tereus ránézett, lobbantak benne a lángok,
így kap lángra a szikkadt, sárga kalász is a tűztől,
így ég szénakazal, s így gyullad a lombos avar meg.
Tényleg szép az az arc, de a férfit az ösztöne hajtja,
még a legyet röptében is – ős thrák férfimorál ez.
Gerjedezése saját bűn és fajtája hibája.
Kezdi a kísérőket lágyítgatni arannyal,
hű dajkáját is, sok ajándékkal megy a lányhoz,
fűt-fát ígérget, birodalmát is neki adná,
sőt: megszökteti majd, azután megvédi a harcban.
Bármit megtesz, olyan féknélküli már a szerelme,
mellkasa szétrobban, nem férnek benne a lángok.
Nem bír várni, heves vágyát kikotyogja az ajka,
Progne vágyaiként próbálja eladni az érzést.
Ékesszólóvá teszi őt a szerelme, ha túllő
olykor az illemen, azt nyilván Prognétól idézi,
sőt: könnyekre fakad, mert Progne könnyeit ontja.
Égiek, ó a sötét vakság de nagy úr a halandók
szívében! Tereust is a bűne mutatja erényes
férjnek, a bűne miatt dicsérik ezerszeresen meg!
És Philomela bedől: két karja az apja nyakán csüng,
s kérleli gyöngéden: nővérét látni szeretné,
nézze a lánya javát, (de hisz épp ezzel teszi tönkre!)
Tereus nézi a lányt, és már-már látja az ágyban,
látja a csókokat is, s a nyakát karjába temetni,
ez táplálja tüzét, dühhé gerjesztve a vágyát,
és valahányszor a lány megölelte szelíden az apját,
apja helyén képzelte magát: dühe erre sem enyhült.
Két kérés meggyőzi az édesapát: Philomela
hálásan néz rá, és büszke közös sikerükre
Tereusszal, nem sejtve, közös lesz majd a bukás is.
Phoebusnak nem volt már túl sok dolga: Olympus
lejtőjét koptatták fürge patás paripái:
bő lakomát kapnak, Bacchus leve dől az aranyló
serleg ölébe, a lágy álom béklyózza a testük.
Fekszik az odrys törzs feje, ám esze folyton a nőn jár,
látja az arcát, mozdulatát, karját, s beleizzad,
és elképzeli, hogy mit tenne pucéran a lánnyal,
szítja a lángjait és felperzseli álma esélyét.
Felvirradt, az após meg a vő búcsúzva kezet ráz,
Pandion rábízza a lányt, s könnyezve beszéli:
„Kedves vőm, immár jó szívvel bízom a lányt rád,
két lányom, s Tereus, te magad kértek szeretettel,
jámbor kényszer hajt, s kérlek, becsületre, családra,
isteneinkre, megóvjad, mint apa szokta a lányát,
és az öregkorom édes-kis vigaszát ne sokáig
tartóztasd (minden perc számít), küldd haza gyorsan.
És, lányom, ha akad még benned némi kegyesség,
térj haza gyorsan (elég baj, hogy távol van a nénéd)!”
Így búcsúzik, a lányát megcsókolja szipogva,
lágyan, lassan csordul a búcsúkönny ki szeméből,
jobbjaikat felemelteti és egymásba fonatva
esketi őket meg, lányát s a fiúunokáját
kéri, köszöntsék majd a nevében is otthon, a végső
búcsúzás halvány szavait szétmosta a sírás,
balsejtelmei lettek, a lelke szorongani kezdett.
Tarka hajóba mihelyt Philomela betette a lábát,
épp csak a parttól ellökték, csak kezdtek evezni,
„Győztem! – szólt Tereus – Teljessé válik az álmom!”,
ujjong, és örömét halogatni se bírja a barbár,
folyton a lányt bámulja, tekintete el nem ereszti,
mint Jupiter sasa, hogyha a horgas karmai közt visz
égbe nyulat, s beleejti utána a fészke ölébe,
nincs menekülni esély, s bámulja a gyilkos a prédát.
És a hajó kikötött, fáradtan szállt ki a népe,
Pandion lányát a király egy elhagyatottan
álló istállóba cipelte az ősöreg erdőn:
éji sötétség van, sápad, fél, reszket a szűzlány,
kérdezi nővérét, könnyektől bíbor az arca,
Tereus mocskosakat mond, és rámászik szűzre,
majd meghágja vadul, kiabálhat a préda, hiába
sír nővére s az apja után, vagy száll szava égig!
Reszket, mint a riadt, sebesült bárány, ha a farkas
szájából szabadul, csupa seb, s minden csak ijeszti,
vagy mint hogy a tolla csurom vér lett a galambnak,
és a mohó karmoktól retteg, ahogy belevájtak.
Észhez tért lassan, s a haját tépdeste, a kócost,
mint aki épp gyászol, kezeit veri, már csupa folt lett,
két tenyerét veti égre: „Te barbár! Mekkora bűn ez!
Mit tettél, te bolond? Az apám jámbor szava, könnye
ennyit számított? Nővérem senki előtted?
Nem számít a szüzességem, sem a hitvesi esküd?
Mindent tönkre teszel: néném mellett a te kurvád
én legyek? És te közös férjünk? Jogosan lakolok majd.
Hűtlen, mért nem küldöd a lelkem az égbe, a bűnöd
így betetézhetnéd! Bár tetted volna a mocskos
testi erőszak előtt, holt árnyam tiszta lehetne!
Hogyha az istenek ezt látták, ha hatalmuk erős még,
hogyha erényemnek meg van menekülni esélye,
méltán megbűnhődsz! Nem gátol már a szemérem,
ocsmányságaidat szétkürtölöm úgyis a nép közt,
hogyha netán kijutok! Ha az erdő foglya leszek, majd
ettől zúg! Sziklák olvadnak hallva a sorsom!
Csak meghallja az ég, s egy isten majd a magasban!”
Ettől még jobban felmérged a durva akarnok,
és félelme se volt kisebb: kettős oka volt, hogy
rántsa ki oldala tájt csüngő kardját hüvelyéből,
tépi haját, és hátra csavarja a nőnek a karját,
megláncolja. A gégéjét Philomela örömmel
nyújtja felé, hisz a kardtól várja, reméli halálát.
Ő meg a nyelvét, mely úgy tiltakozott, mely az apját
hívta, amely dadogott, csippenti ki és a vasával
metszi el. És a torokban hosszan ráng maradéka,
s lenn, a koszos földön nyöszörög reszketve a nyelvtest,
mint a lemetszett kígyófark, vergődve vonaglik,
lüktet, haldoklik, s úrnője nyomát lesi folyton.
Azt mondják (nyilván túlzás), hogy Tereus eztán
többször is újra kiélte a csonkolt testen a vágyát.
Volt még képe, s utána siet Prognéhoz, a nejhez,
s az húgáról kérdez megpillantva a férjét,
sóhajt álságos Tereus, s azt mondja: halott már.
Sír is, hadd tűnjön hitelesnek. Tépi le fénylőn
fénylő, dús, arany öltözetét, csupaszítja a vállát,
gyászfeketét ölt és temetésre hivatja a népét,
holttest nélkül a sír, s bemutatja az áldozatát (bár
él a „halott”!), sír is, bár másért kellene sírni.
Kétszer hat csillaképen járt túl a Napisten,
eltelt egy év. Hát Philomela? Kiszökne, de őrzik.
Sziklák vaskos teste keríti be körbe az aklot,
megnémult, nincs hangja. De ötletet adhat a kín is,
mert a nyomor közepén leleményes gyakran az elme.
Ócska szövőszékére feszíti finom fonalát föl,
és a fehér fonalakba vörössel rója betűit,
minden bajt belesző, s átadja a szolgaleánynak,
elmutogatja, hogy úrnőjének küldi a vásznat.
Elviszi Prognénak, nem sejtve, miféle levél az.
És szétgöngyöli máris a vad zsarnok felesége,
húga keserves sorsát egykönnyen kibetűzi,
s (kész csoda!) hallgat: a szörnyű kín belefojtja a hangot,
ekkora ocsmányságra keresve se lelne talán szót,
könnyel nem vacakol, bosszúja a bűnt a jogossal
összevegyíti, a bosszúszomj ami élteti már csak!
Minden harmadik évben a sithoni nők gyülekeznek,
s Bacchust ünnepelik, ha az éjszaka leple leszáll már.
Éjjel zeng Rhodope: éles fémsíp szava árad,
éjjel hagyja a házát el Progne, fel is ölti
szertartási ruháit, vad fegyvert fog a kézbe:
balján szarvasbőr, a fején szőlőkoszorú csüng,
vállán fegyverként könnyű kis dárda pihenget.
Áttör a zord erdőn, társnőit is arra vezérli
rettenetes Progne, őrült fájdalmai űzik,
baccháns-őrületet színlel, s megy a titkos akolhoz,
őrjöng, ordít és leszakítja azonnal a zárat,
húgát menti ki és Bacchus díszébe takarja:
arcát elfedi burjánzó repkényfonatokkal,
ámul a húg, s palotája felé vonszolja a nővér.
Merthogy a mocskos házba került, Philomela halálra
rémül, borzad, az arca egészen holthalovány lesz.
Progne rejti el őt, szent öltözetét veti gyorsan,
és piruló arcát kitakarja egészen, a húg meg
fogja ölelve, de nem mer rá sem nézni, mivelhogy
retteg, hogy nővére ribancnak tartja a végén.
Földre sütötte szemét, esküdni akart a nagy égre,
hogy csak erőszak műve a bűnbeesés s a gyalázat,
s mindezt elmutogatja, a hangja helyett keze „tárgyal”.
Progne lángol szinte, dühét nem fékezi, szidja
húga sirámait: „Itt most nem könny kell! Ne zokogjál!
Itt most vas kell, vagy szilajabb, ha akadna a vasnál!
Húgocskám, már bármire képessé tesz a bosszú!
Vagy fölgyújtom egész palotámat a fáklya tüzével,
vad lángok közt végzi a tettes Tereus egyből,
vagy nyelvét, a szemét, vagy a farkát vágja vasam le,
vagy sok-sok seben át űzöm ki belőle a lelket!
Kész vagyok én szörnyű tettekre, de még habozom, hogy
mégis mit tehetek!” Míg Progne háborog egyre,
anyjához jön Itys. S meglátva fiát, föl is ötlik
benne a terv, rásandít ő a kölyökre: „Ez is már
most úgy néz ki, akárcsak az apja!”  A hangja beléfagy,
mert gyászos tettét szótlan dühe már kiagyalta.
Jött a kölyök közelebb, s üdvözli szelíden az anyját,
csöpp kis karja nyakára fonódik lágy öleléssel,
majd a fiú hízelgő csókokkal lepi őt meg,
ellágyul Progne, s már-már lecsitul dühe lassan,
és bár tiltakozik, könnyek folynak ki szeméből,
félt, hogy győz anyaösztöne, kishúgára tekintett,
majd a fiúra megint: „Mért van, hogy az egyik ezernyi
hízelgő szót mond, míg csak hallgathat a másik?
Mondhat anyának ez itt, nővérnek amaz soha többé?
Pandionnak a lánya, felednéd, hogy ki a férjed?
Meg ne inogj! Ne habozz! Tereusszal bűn az erény is!”
Nem habozik, megfogja Ityst, mint tigris a Ganges
partján, hogyha szopós szarvast rángat be bozótba,
és viszi várának rejtettebb része felé őt,
tárja kezét a kölyök, már sejti, a sorsa mit érlel,
és kiabál: „Anya! Édesanyám!”, a nyakába felugrik,
s Progne ott döfi át, hol a melle s az oldala látszik.
Nem néz félre se. Egy seb is éppen elég a kölyöknek,
nem kell több: Philomela lemetszi fejét a fiúnak
kardjával. S eleven-rángó testét kaszabolják,
benne a lélek még: egy részét főzik egy üstben,
egy részét felnyársalják, csupa vér a szobájuk.
Tereus mit sem sejt, lakomára hivatja az asszony,
egy honi rítust is kiagyal: csak a férje ehet ma,
szolgasereg, mulató társak nélkül falatozzék.
Ősapjának a trónján Tereus egymaga trónol,
falja az ételt és a saját húsát eszi közben,
lelke sötétbe borul: „Jöjjön be Itys!” – kiabálja.
És elképesztő örömét Progne kimutatja,
és iszonyú vétkének a hírnökeként felel erre:
„Benn van, akit hívsz, beljebb, mint hinnéd!” De az apja
körbe tekint, s nem látja. Sokadszor kérdezi, hol van
és Philomela, ahogy gyilkolt, szálló hajú rémként
ugrik elő, kis Itys véres feje lóg a kezében,
és odavágja az apja elé: vágyat sose érzett
tán hevesebbet, hogy kikiáltsa, mily édes a bosszú.
Ekkor a thrák feldönti az asztalt szörnyű robajjal,
Styx völgyéből hívja a kígyóshajzatú nőket,
és ha lehetne, a gyomrát megnyitná, hogy az ételt,
ezt az iszony-lakomát végül kiokádja a bendő,
sír, a saját fia sírjának titulálja a testét,
kardját rántja elő, s Pandion lányait űzi:
szárnyon szállnak szinte a torz Cecrops-ivadékok,
s tényleg tolluk nő! Egyet csalogatnak az erdők,
egyet eresz hivogat, gyilkosság-jel van a mellén,
s tollazatán nyomait most is föllelni a vérnek.
Tereust hajtja a fájdalom és bosszú heve bőszen,
csöppnyi madárrá lesz, kis bóbita nő a kobakján
csőre akárcsak a kard hegye, hosszan nyúlik előre,
búbosbankának hívják, fegyvert visel arcán.
 
Csehy Zoltán fordítása

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)

[1] A korábbi részekben különféle városok fejezték ki részvétüket Niobe gyerekeinek legyilkolása és Amphion király öngyilkossága miatt. Athénban háború dúlt, ezért nem tudott küldöttséget meneszteni a szertartásra.

MegosztásTweetMegosztás
Next Post

kiméra

Discussion about this post

Keresés

Nincs találat
Minden találat

Kategóriák

  • Archívum (110)
  • Egyéb (20)
  • Film (73)
  • Gyerek/Irodalom (40)
  • Hírek (55)
  • Irodalom (704)
    • Irodalom & Co. (36)
    • óravázlatok (1)
  • Képzőművészet (101)
  • Könyveink (17)
  • Kritika (33)
  • Lapszámok (54)
  • Szerkesztői blog (54)
  • Zene (81)

Facebook

Kategóriák

  • Archívum
  • Egyéb
  • Film
  • Gyerek/Irodalom
  • Hírek
  • Irodalom
  • Irodalom & Co.
  • Képzőművészet
  • Könyveink
  • Kritika
  • Lapszámok
  • óravázlatok
  • Szerkesztői blog
  • Zene

További oldalak

  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

Legfrissebb bejegyzések

Tarcsay Zoltán: Inzáj-nemzáj (regényrészlet)

Tarcsay Zoltán: Inzáj-nemzáj (regényrészlet)

2022-05-25
A töredék teljessége (Kohán Ferenc képeihez) – Jász Attila versei

A töredék teljessége (Kohán Ferenc képeihez) – Jász Attila versei

2022-05-21
Füstjelek / Christian Oster: Az én nagy lakásom (regényrészlet)

Füstjelek / Christian Oster: Az én nagy lakásom (regényrészlet)

2022-05-20
Az Új Forrás törzs Nyitott Rezervátuma – május havában

Az Új Forrás törzs Nyitott Rezervátuma – május havában

2022-05-18
  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Nincs találat
Minden találat
  • Home
    • Home – Layout 1
    • Home – Layout 2
    • Home – Layout 3
    • Home – Layout 4
    • Home – Layout 5

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Login to your account below

Forgotten Password?

Fill the forms bellow to register

All fields are required. Log In

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Log In

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások Cookie kezelés
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt,  az adatokat tárolhat a számítógépeden. Ezen Cookie-k kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

Szükséges Analytics Adatvédelmi központ Adatvédelmi irányelvek Cookie kezelés
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a webáruház működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.

Technikai Cookie-k
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források követését, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Google Analytics
A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük az anonimizált felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _gid
  • _gat

Összes tiltása
Összes engedélyezése