Robert Frost és Ezra Pound versei
Robert Frost
(1874–1963)
Elfekve
A zápor szólt a szélre:
Döntsd meg s eláztatom —
virágok hulltak térdre
a dúlt ágyásokon,
elfeküdtek, noha élve.
Mit éreztek, tudom.
Ezra Pound
(1885–1972)
Sestina: Altaforte
Loquitur: En Bertrans de Born. [B. de Born szólal.] Ezt az embert, mint békebontót, Dante Alighieri a Pokolba rakta. Eccovi! [|me!] Döntsétek el: ki tudtam-e ásni? Színhely kastélya: Altaforte. Papiols a jokulátora. „Leopárd”: Oroszlánszívű Richárd címerállata. [„Evet” = csíkmintás (herald.)]
I.
Dögvész rá! Delünkön ím bűzölög a béke.
Eb kurafi Papiols! jöszte, zengjen zene!
Csak akkor élek, amikor kard csattog.
Haj! arany, bíbor, evet zászlak az ellen ellen,
lent a nagy széles mezők vérszín karmazsinja,
hogy felrikoltok szinte őrült szívörömben.
II.
Rekkenő nyarakban rettentő örömben
forrok, ha vésztől vész a nyűgös nyári béke,
fekete égbolton a villám karmazsinja,
mennydörgés, mennykő-csapdosás a zene,
hogy viharsüvöltéssel zúdul egymás ellen
felleghad, ég hasad, az Isten kardja csattog.
III.
Hála a pokolnak, hamarost a kard csattog!
A csatalovak harci nyerítős örömben
szuronyos szügyökkel szökkennek egymás ellen!
Többet ér egy óra harc, mint esztendőnyi béke:
dús asztal, kurvák, bor és a nyavalygós zene…
A legjobb italú bor a vér karmazsinja!
IV.
Megőrvendeztet a kelő Nap vérkarmazsinja ‒
látom szuronyhadát, hogy a vaksetéttel csattog,
szívem ettől dobban fel élveteg örömben:
hogy a Napnak nem érték, sőt ártalom a béke,
fel is harsan ajkamon a roppant örömzene,
hogy uralma harc minden sötétség ellen.
V.
Az, aki fél a harctól, meg nem áll szóm ellen,
ecetté erjed vére karmazsinja,
rothasztja rútul asszonyos béke,
hol nem az érdem érik és nem a kard csattog ‒
efféle férgek romlását várom bősz örömben;
hangom harsan, hogy a leget betöltse a zene.
VI.
Papiols, Papiols! zengjen hát a zene!
Legszebb zaj, mikor kard küzd kard ellen.
Legszebb a csatadal jó hadi örömben,
karunkon, kardunkon vér karmazsinja,
csatabárdom a Leopárdon csattog.
Isten sújtsa azt, aki nyafog: béke.
VII.
Kardzajtól kiserked a kard karmazsinja!
Hála a pokolnak, majd újfent a kard csattog!
Pokol feketéje a gondolat: béke!
Táncfigura
(a kánai mennyegzőhöz)
Sötét szemű –
ó álmaim asszonya,
szandálod elefántcsont,
nincsen másod a táncosok között,
senki ily fürge lábú.
Nem leltelek a sátrakban.
Nem a megtört sötétben.
Nem találtalak a kútfő körül sem
a vállukon korsót vivő asszonyok között.
Karod selyme a fiatal fa kérge alatti háncs;
orcád, mint folyam tükre, fényes.
Vállad mandulafehér,
a frissen hámozott mandula fehérsége.
Nem őriznek heréltek,
sem rézrácsozatok.
Nyughelyed aranyozott türkiz és ezüst,
színarany-varrottas barna köntöst vonsz magad köré,
ó Nathat-Ikanaie! ó Vízparti fácska!
Sás közt búvó erecske rajtam nyugvó kezed;
ujjaid a fagyott patak vizének elágazásai.
Leánytársaid kavicsfehérek,
zenéjük csak Téged illet!
Nincsen másod a táncosok között;
senki ily fürge lábú.
Hugh Selwyn Mauberley
(Óda síremléke megválasztásakor)
Három évig, korától elütőn,
költögette a költészet halott
művészetét, a „fönségest”, midőn
a szó avult volt. A startnál bukott —
no nem, alig: látván hol kikötött,
félvad az ország, s jötte korai
liliomot szedni makk között:
Capaneus; pisztrángból műcsali;
„ἴδμεν γάρ τοι πάν πάνθ’, όσ’ ένι Τροίη” *
beléhatolt bedugatlan fülén;
sziklák közén szűk nyiladék nyelé,
vad ár s az év tartotta felszínén.
Flaubert volt igazi Penelopéja,
halászott makacs szigetek felett,
nem a napórák mottóit: Kirkén a
fürt eleganciáját leste meg.
Únta „az események menetét”,
és feledve lőn „en l’an trentiesme
de son age” – az ügy nem lehet ék
a diadémhoz a múzsák fején.
Szili József fordításai
* „mert mi tudunk mindent, mit tűrtek a trójai síkon” Odüsszeia, XII.
(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)
