2021. március 1. hétfő
  • Az Új Forrásról
  • Impresszum
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Nincs találat
Minden találat
Új Forrás
Nincs találat
Minden találat

Füstjelek

2020-05-06
itt: Irodalom
Kezdőlap Irodalom

Jean Blomart egy jómódú párizsi nyomdatulajdonos egyetlen fia. Egy napon szakít családjával, kitanulja a nyomdászmesterséget, és beáll munkásnak. Egy tragikus balesetet követően, melyben elveszíti egyik legjobb barátját, amiért önmagát okolja, arra a döntésre jut, hogy a továbbiakban megpróbálja kizárni életéből az érzelmeket. Ekkor találkozik Hélène-nel, aki szinte minden tekintetben a szöges ellentéte. Őt elsősorban az érzelmei irányítják, fenntartások és megfontolások nélkül, szabadon akarja élni életét, szerelemre vágyik. Amikor Franciaország is belesodródik a háborúba, és Párizsba bevonulnak a németek, mindketten válaszút elé kerülnek.

A felvillanó emlékekből összeálló, a bűntudat, a felelősség kérdése körül forgó regény felvonultatja az egzisztencializmus valamennyi fontos témáját: a sorsot, a lét abszurditását, a szabadságot, a társadalmi és politikai elköteleződést. Ugyanakkor egy csodálatos, egyszerre felemelő és tragikus szerelem krónikájaként is olvasható.

A Mások vére című regényét (2020 – Le Sang des autres, 1945) – mely most jelenik meg először magyarul – Simone de Beauvoir 1941 októbere és 1943 májusa között, a második világháborús események közvetlen hatása alatt írta egy kávéházi asztalnál. Az 1943-as A vendég mellett az 1945-ös Mások vére hozta el Simone de Beauvoir számára az irodalmi áttörést.  A regényből 1984-ben Claude Chabrol rendezett filmet Jodie Foster főszereplésével. A regény részletét Bíró Péter fordításában a Jaffa Kiadó engedélyével közöljük.


Simone de Beauvoir

Mások vére

(részlet)

A vadonatúj kerékpár még mindig ott állt. Halványkék volt a váza, a krómozott kormánya pedig szinte szikrát hányt a komor és sötét fal előtt. Kecses volt, mozdulatlanul is mintha szállt volna, mintha tovább hasította volna a levegőt. Hélène soha nem látott még ennyire elegáns kerékpárt.

Átfesteném sötétzöldre, úgy még mutatósabb lenne – gondolta, és ingerülten ellépett az ablaktól. Mi értelme volt bámészkodással vesztegetni az időt és feszülten várni. Pedig egy hete csak ennyit tehetett. Micsoda zsákmány lenne! Csak a kerékpár járt az eszében, rendszeresen odakönyökölt az ablakba, és csak nézte, nézte, de arra még nem volt képes rávenni magát, hogy el is lopja.

Öregszem – gondolta szomorúan.

Kislány korában még habozás nélkül, mindig azt tette, amihez kedve volt. Beletörölte az ecsetet a köpenyébe. Ennyi volt, véget ért a munkanap. Holnap egy új, mégis ugyanilyen nap kezdődik majd. Elővett a táskájából egy négyzethálós kartonlapot: 1934. november 20. Szürkére színezte az apró, üres négyzetet. Jórészt a szürke és a fekete váltogatta egymást; mindössze két piros nap volt a hónap eleje óta.

Odalent megszólaltak az ajtó fölé szerelt csengettyűk. Hélène lement a lépcsőn. Egy fiúcska állt a bolt közepén, és félénken nézegette a cukorkásüvegeket.

– Parancsol valamit? – kérdezte Hélène.

– Olyat kérnék – mutatott a fiú egy csokoládés trüffelre.

Hélène egy csipesszel kivette, majd selyempapírba csomagolta a bonbont.

– Egy frank lesz.

Bedobta az érmét a kasszába, és a kirakaton át követte a tekintetével a fiút, aki a zsákmányát majszolva indult el az utcán. Nyilván hazafelé tartott, mindenki hazafelé tartott ezen a szomorú órán; ők is haza fognak menni. A cukorkákra is leszállt az este; Hélène érezte a szájában a szokásos dermedt, zsíros ízt.

Kinyitotta az udvari ajtót; a kormány és a sárvédő csillogott a félhomályban. Hélène közelebb ment, és arra gondolt, milyen mennyei érzés lehet ráülni a szép sárga nyeregre, és megmarkolni a kormányt. Felsandított az emeletre. Felmerült benne, hogy a házmester esetleg szándékosan nem mutatkozik napok óta.

Akkor is akarom, kell nekem – gondolta Hélène.

Annyira új, annyira tiszta volt, olyan derűt sugárzott, a szép kerekeivel, a széles és vastag abroncsaival pedig egyszerre tűnt törékenynek és masszívnak. Végigfuttatta az ujját az egyik küllőn, megnyomkodta a téglavörös színű abroncsot; kőkemény volt, alig akarta elhinni, hogy csupán egy vékony, levegővel töltött gumiréteget tapint.

Hélène hátrébb lépett: annyira büszkének és szabadnak látszott.

Odamegyek majd, ahova csak akarok. Későn fogok hazajárni, és a néma utcákon mindig ott szalad majd előttem a fény, miközben hallgatom a kerekek csendes, egyhangú surrogását. Gondosan rendben tartom majd, lesz egy kis olajozóm is, mint a szerelőknek, és azzal fogom ápolgatni.

Felnézett a harmadik emeleti ablakokra.

Csak ne ijedjek meg, csak ne meneküljek fel a lakásba – gondolta, és elöntötte a forróság a sóvárgástól, a szája és a keze is remegett –, ha véletlenül felbukkan a házmester.

A boltban megszólaltak csengettyűk, úgyhogy besietett.

– Paul! De jó, hogy jöttél! – mondta boldogan.

Paul megölelte és megcsókolta az arcát, ő egy futó csókot nyomott a szájára.

– Segíthetsz bezárni a boltot, utána pedig felmegyünk hozzám. Kérsz csokit?

– Most nem – mondta Paul, kinyitotta az ajtót, és felkapott egyet a járdán sorakozó súlyos edények közül. – Mindig meglepődsz, ha valaki nem kér csokit – mondta nevetve. – Amikor először láttalak, mindenáron degeszre akartál tömni.

– Nem volt más eszközöm a hódításhoz – mondta Hélène.

– Csoki nélkül is tetszettél – nézett rá Paul.

– Az igaz, mindig érdek nélkül szerettél – mosolyodott el Hélène. – Elviszel enni valahova? Van egy kis pénzem, meghívlak.

– Ma este nem jó – mondta Paul. – Egy barátommal vacsorázom.

– Ó! – válaszolta Hélène.

– Majd inkább holnap.

Hélène szó nélkül felkapott egy edényt. Nem volt akkor szám Paullal vacsorázni, de még mindig jobb, mint otthon, a családdal, és ma este még kedve is lett volna. Holnap pedig már holnap lesz, ugye. Csendben hordták be az edényeket az utcáról.

– Mit csináltál ma? – kérdezte kedvesen Paul.

– Dolgoztam. Mégis mi mást csináltam volna?

– Megmutatod?

– Ha akarod – bólintott Hélène.

Bevezette a szobába, Paul pedig az asztalhoz lépett.

– Ez kegyetlenül szép – mondta.

– Tudod, Verdier azt mondta nekem, hogy az eladott képek háromnegyede tőlem származott – mondta Hélène –, de meglásd, az a dög egy fillér emelést sem fog adni.

Mindig ugyanaz történt; örömmel fogadta Pault, aztán öt perc elteltével unatkozni kezdett mellette. Kritikus szemmel figyelte; viszonylag jóképű volt a szőke üstökével és a hamvas, foltokban pirosas bőrével, de határozottan domborodó homloka alól egy túlságosan is szelíd szempár nézett a világba. A páncélja kőkemény volt, de áttetsző, és egy pontosan ugyanolyan ártalmatlan puhatestű derengett fel mögötte, mint amilyet magában szokott felfedezni az ember.

– Mire gondolsz? – kérdezte Paul.

– Arra, hogy az élet nem egy fáklyás menet – válaszolta Hélène.

– Pedig neked még szerencséd van – mondta Paul. – Képzeld, mi lenne, ha napi tíz órát kellene robotolnod egy irodában vagy egy gyárban.

– Akkor inkább öngyilkos lennék – mondta Hélène, majd éles, támadó hangon folytatta. – Sohasem értettem, te hogy tudsz mindig jókedvű lenni.

– Tudod, mi, melósok, nem érünk rá a hangulatainkkal foglalkozni – válaszolta Paul kissé szárazon.

Hélène ingerült pillantást vetett rá. Kifejezetten idegesítette, amikor Paul a munkások nagyszerűségével kezdett traktálni.

– Tudom, tudom, éppen elégszer veted a szememre: én csak egy kispolgár vagyok. Különben meg mit bizonyít ez az egész? Tulajdonképpen vicces, hogy mindig csak a külsőségek alapján próbálod megmagyarázni az emberek viselkedését; mintha az, hogy mit gondolunk, hogy kik vagyunk valójában, nem is rajtunk múlna.

– Azt jórészt a helyzetünk határozza meg – mondta Paul mosolyogva –, és téged éppen azért háborít fel ez a gondolat, mert kispolgár vagy. Neked azt kell érezned, hogy mindaz, ami veled történik, egyedi, hogy te magad is egyedi vagy.

– Igen, ez mély meggyőződésem – válaszolta Hélène.

– Az összes kispolgárnak mániája az eredetiség – mondta Paul –, és közben nem veszik észre, hogy ez is egyfajta hasonlóság. – Makacs és elégedett arccal fejtegette a gondolatát. – Egy munkás tojik az egyediségre; engem például kifejezetten örömmel tölt el, hogy hasonlónak érezhetem magam a társaimhoz.

– Pedig nem vagy az – mondta Hélène. – Nyomdász vagy, tanult ember.

– Az nem érdekes. Egy munkás az munkás.

– Akkor szerinted ezrével akadnak lányok a világban, akik pontosan ugyanolyanok, mint én.

Paul felnevetett.

– Ahogy azt mondják, nincs két tökéletesen egyforma falevél.

Hélène türelmetlenül megrántotta a vállát.

– De, ha úgy nézzük, össze lehet őket keverni.

– Ha úgy nézzük, igen – nevetgélt tovább Paul.

– Rendben – mondta Hélène, és odaállt elé. – Akkor miért állítod azt, hogy engem szeretsz, és nem egy másikat?

– Olyan fickóból is számtalan akad a földön, mint amilyen én vagyok, ami azt jelenti, hogy a miénkhez hasonló szerelemből is számtalan akad – válaszolta Paul, és átölelte Hélène vállát. – Ki-ki szereti a maga ki-kijét.

– De tulajdonképpen nyugodtan felcserélhetnénk a párok tagjait – bontakozott ki Hélène az öleléséből. – Én viszont úgy érzem, hogy ha tényleg szeretünk valakit, az eszünkbe sem jut, hogy másvalakit is szerethetnénk.

– Persze – mondta Paul. – De ez is közös az összes szerelemben; nem akarunk mást, mint akink van.

– Á, csak össze akarsz zavarni! – mondta Hélène, és lépett egyet a Paul felé. – Tudnál rajtam kívül mást szeretni? Igen vagy nem?

Paul habozott egy pillanatig. Az volt benne a legfárasztóbb, hogy mindent annyira komolyan vett, pedig Hélène nem várt tőle tökéletesen végiggondolt választ.

– Így, most nehezen képzelem el, de tudom, hogy igen. És te is képes lennél másvalakit szeretni.

– Soha nem is állítottam az ellenkezőjét – mondta Hélène.

Paul kissé elpirult, de nem bántódott meg, egyszerűen csak zavarta, hogy a lány odáig süllyedt, hogy fájdalmat akar neki okozni. Voltak pillanatok, amikor az embernek kedve lett volna nekimenni Paulnak, hogy megingassa végre öntelt visszafogottságát. Nem gondolta magát rendkívülinek, és Hélène-t sem látta annak; az ő szemében mindenki hétköznapinak tűnt, és az volt egymást szeretni is. Paul holtbiztos volt benne, hogy Hélène szereti őt.

– Nem túl érdekes ezeken a kérdéseken töprengeni, sőt talán nincs is értelme arra gondolni, hogy a dolgok lehetnének máshogy is. Az viszont biztos, hogy szeretlek – mondta Paul, és megpaskolta a lány vállát. – Tudod jól, te kis kegyetlen.

– Mindig csak ezt hajtogatod – mondta Hélène.

– Ne butáskodj! – nézett rá Paul.

Megölelte és megcsókolta; kellemes, őszinte és üde ajkai voltak, Hélène szerette őket a száján érezni; lehunyta a szemét, és otthonosan érezte magát az erős karok ölelésében, a testében hullámzó melegségben és gyengédségben ringatódzva. Mosolyogva bontakozott ki Paul öleléséből.

– Jól van! Ha tényleg szeretsz, tegyél meg nekem valamit – mondta.

– Mit? – kérdezte Paul.

– Mondd le a barátodat, és vigyél el vacsorázni!

Paul arca elkomorult.

– Nem lehet.

– Mondd inkább azt, hogy nem akarod! – fordult el Hélène, majd elővett egy fésűt a táskájából, és az összeborzolódott haját kezdte igazgatni. – Legalább a pártból ismered a fickót?

– Nem – vágta rá Paul. – Blomart az, tudod, aki….

– Ja! Blomart – bólintott Hélène.

Az ujja köré tekerte az egyik hajtincsét. Paul összes elvtársa közül, akiről már mesélt neki, ezt az egyet lett volna kedve megismerni.

– Akkor ne mondd le – nézett rá –, inkább vigyél magaddal!

– Micsoda ötlet? – nézett Paul.

– Miért? Szégyellsz?

– Ugyan már! – mondta Paul. – Mondtam, hogy beszélnem kell vele. Nagyon komoly dolgokról.

– Például miről?

– Nem érdekelne.

– De, igenis érdekel.

Paul vállat vont, nagyon szerencsétlennek tűnt.

Nem vagyok túl kedves – gondolta Hélène. – És akkor mi van? Olyan régóta főtt a saját levében, szüksége volt egy kis változatosságra, és ha ő nem állt volna ki a saját érdekeiért, senki sem tette volna meg helyette; az ő alapszabálya így hangzott: mindenkinek saját maga a legfontosabb.

Fordította: Bíró Péter

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)

MegosztásTweetMegosztás
Next Post
Megjelent az Új Forrás májusi száma

Megjelent az Új Forrás májusi száma

Keresés

Nincs találat
Minden találat

Kategóriák

  • Archívum (101)
  • Egyéb (14)
  • Film (73)
  • Gyerek/Irodalom (40)
  • Hírek (48)
  • Irodalom (597)
    • Irodalom & Co. (17)
    • óravázlatok (1)
  • Képzőművészet (86)
  • Könyveink (17)
  • Kritika (20)
  • Lapszámok (41)
  • Szerkesztői blog (54)
  • Zene (77)

Facebook

Kategóriák

  • Archívum
  • Egyéb
  • Film
  • Gyerek/Irodalom
  • Hírek
  • Irodalom
  • Irodalom & Co.
  • Képzőművészet
  • Könyveink
  • Kritika
  • Lapszámok
  • óravázlatok
  • Szerkesztői blog
  • Zene

További oldalak

  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

Legfrissebb bejegyzések

Fehér Enikő: Fekete Izsák leköltözik vidékre

Fehér Enikő: Fekete Izsák leköltözik vidékre

2021-02-23
Forrásponton

Forráspont

2021-02-21
Füstjelek

Füstjelek

2021-02-20
Megjelent az Új Forrás februári száma

Megjelent az Új Forrás februári száma

2021-02-08
  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Nincs találat
Minden találat
  • Home
    • Home – Layout 1
    • Home – Layout 2
    • Home – Layout 3
    • Home – Layout 4
    • Home – Layout 5

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Login to your account below

Forgotten Password?

Fill the forms bellow to register

All fields are required. Log In

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Log In

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások Cookie kezelés
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt,  az adatokat tárolhat a számítógépeden. Ezen Cookie-k kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

Szükséges Analytics Adatvédelmi központ Adatvédelmi irányelvek Cookie kezelés
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a webáruház működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.

Technikai Cookie-k
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források követését, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Google Analytics
A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük az anonimizált felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _gid
  • _gat

Összes tiltása
Összes engedélyezése