Füstjelek

Jón Kalman Stefánsson egy évszázadon átívelő családregényének költői befejezése.

Meg lehet-e békélni a múlttal? Túlnőtt-e Elvis önmagán? Meg tudja-e állítani a költészet a halált? Ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban? Hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret? Hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja? Lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata, és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit?

A regény A halaknak nincs lábuk (2018 – Fiskarnir hafa enga fætur, 2013) folytatása, a következő nap története. A behavazott Keflavíkban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek után Dániából hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózik délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről beszél.

Jón Kalman Stefánsson (1963) A mindenséghez mérhető (2020 – Eitthvað á stærð við alheiminn: ættarsaga, 2015) című regényének részletét Patat Bence fordításában a Typotex Kiadó engedélyével közöljük.

Jón Kalman Stefánsson
A mindenséghez mérhető
(részlet)

A délutánból este lett, amerikai mozifilmmel a tévében, vodkásüveggel és bulival a Stapiban vagy máshol, de mi Mozart Requiemjét hallgatjuk, és arra gondolunk, hogy a zene az a hely, ahol a szépség vigasz a fájdalomra. Újra meg újra meghallgattuk a Rex tremendaet meg a Lacrimosát – Ari csak késő éjszaka aludt el. Sokáig csak feküdt, és értetlenül meredt a mennyezetre.

A következő napokban nincs teljesen magánál: hétfő reggel elfelejt uzsonnát készíteni, Árni több mint a felét odaadja neki a sajátjából, és még kedden reggel is kábán olvassa a Morgunblaðiðot a zabkása mellett; Jakob szokatlanul korán indult munkába, egy nagy szobát kell leburkolnia, és szeretne korán hazaérni, mivel este bridzselni készül a Suðurnes-félszigeti bajnokságon; kétfordulós lesz, két egymást követő este, Jakob viszont már évek óta nem versenyzett, ezért ideges és izgatott, szokatlanul sokat viccelődik, még Arit is sikerült megnevettetnie, amikor az reggel előkászálódott, mostanra viszont már elviharzott a Ladával, Ari pedig ásítozik a zabkása mellett, ásítozik a Morgunblaðið fölött, szórakozottan olvassa a tévéműsort: Hírek, Időjárás, Esti mese: A múminok 20.35-kor, 20.45-kor pedig: Világűr – Egy hang a kozmikus fúgában.

Ari a tányérjába ejti a kanalat.

A nyele a tányér szélének ütődik, amitől a mostohaanyja annyira megijed, hogy félrenyeli a kávét, és kicsit ki is löttyinti; ejnye már, mormogja, feláll, hogy hozzon egy rongyot, és a szája szegletében valami mosolyhoz hasonló jelenik meg. Jakobbal együtt korán ébredtek, hat előtt, a bridzsverseny miatt, mindketten feszültek, nyugtalanok. Jakob forgolódott az ágyban, aztán suttogva megkérdezte tőle, alszol?, nem, suttogta vissza Ari mostohaanyja, mire Jakob tétován közelebb húzódott hozzá, most meg épp rongyért áll fel – milyen sokoldalú az élet. Ari felolvassa: „Egy hang a kozmikus fúgában: amerikai dokumentumfilm a csillagászatról és az űrkutatásról, készítette: Carl Sagan, az amerikai Cornell Egyetem asztronómusa.”

Lyukat akarsz olvasni a tévéműsorba?, kérdezi a mostohaanyja. Ari lassan felnéz, és körbepillant a konyhában. Szóval ilyen a világ, még a helyén van, a konyhai óra szerint húsz perc múlva lesz nyolc, hoppá!, Ari késésben van, négy helyen öt embert kell még felvennie itt, Keflavíkban, és nyolcra Sandgerðibe kell érnie, ami nem fog sikerülni, ebben az életben nem, pedig a fény, áll a film ismertetőjében, másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg. Arinak körülbelül harminc kilométeres sebességgel kell haladnia, pedig fénysebességgel gyorsan megtenné a távot, de kérdés, hogy a fény ilyen elképesztő sebességgel be tudná-e venni a Miðnesheiðire vezető kanyart anélkül, hogy felborulna és sérüléseket okozna, ahogy Gummi tavaly. Egy fúga a kozmikus hangban. Ari felolvassa, nem tudja megállni, muszáj megzengetnie ezt a mondatot a konyhában, a zabkása fölött. El fogsz késni, mondja a mostohaanyja, és a kávéskannáért nyúl, tudod, hogy Máni nem fog örülni neki… egyébként mi az a fúga?, kérdezi meg váratlanul, amikor Ari vonakodva feltápászkodik, mintha nem tudna szabadulni a tévéműsor e mondatától. Egy hang a kozmikus fúgában. Nem tudom, meg kell néznem, csak annyit tudok, hogy valami nagyon szép. Sietve elöblíti a tányérját, ekkor veszi észre, hogy szinte hozzá sem nyúlt a zabkásájához, és már megint megfeledkezett az tízórairól. A mostohaanyja maga felé fordítja az újságot: dokumentumfilm a csillagászatról, olvassa, akkor remélhetőleg ma este nem lesz munkátok, jegyzi meg, majd sietve hozzáteszi: de most csipkedd magad, fiam! Ari úgy is tesz, igyekszik, felkapja a kabátját, belelép a csizmájába, szalad kifelé; könnyű szél fúj, enyhén fagy, sűrűn esik a hó, Ari beindítja a motort, miközben letakarítom a havat a kocsitól, lekaparom a jeget az ablakokról és a fényszórókról, Ari nem szól semmit, képtelen rá, gombóc ül a torkában. Egy hang a kozmikus fúgában; ez egy csillagászati tévéműsor vagy Mozart Requiemje?

Árni szerint a fúga a zenével kapcsolatos szó, talán valami hangszer. Ha a világűr hangszer, akkor a neve nyilván fúga, mondja Ari, de most az a kérdés, lesz-e este munka, másként fogalmazva: mikor fut be a hajó, és mennyi halat hoz, mert ha csak késő délután érkezik, és komoly zsákmánnyal, akkor este tízig vagy fél tizenegyig is dolgozniuk kell. Ari megkérdezi Mánit, Máni megkopogtatja a bagós dobozt, Bjöggi, a hajóskapitány fia pedig felbőgeti a targonca motorját, és egy helyben megfordul vele: újabb kádat hoz, dugig tele hallal, amit fel kell dolgozni és le kell sózni. Máni még nem kapott híreket, de minden a halon múlik. Ari ezzel a válasszal oldalog vissza: minden a halon múlik. Lehet, hogy a fény másodpercenként háromszázezer kilométeres sebességgel halad, és szédítő tempóval vesz be kanyarokat, és lehet, hogy a világűr hatalmas, és hogy a fúga szót akkor használják, amikor valaki a világűrt hangszerré változtatja, de minden a halon múlik. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, ez ilyen egyszerű.

Ari mostohaanyja halgombócot készített ebédre paradicsomszósszal; felnevet, amikor Ari közli vele Máni válaszát arra a kérdésre, hogy lesz-e munka este, tudniillik minden a halon múlik; ez pont rávall, feleli a mostohaanyja, és Ari szórakozottságból egészben nyel le egy gombócot. A mostohaanyja kacajába némi basszus hangszín is vegyül, és Ari hirtelen valami kislányosat fedez fel benne, mintha egy pillanatra felvillanna a nő fiatalsága. De minden a halon múlik, a Drangey négy óra után fut be, nem valami hatalmas zsákmánnyal, de a teherautó kétszer fordul, tele a raktár, a feldolgozást csak öt körül tudják elkezdeni, ezért este is dolgozni kell. Arival elkedvetlenedve hajtunk végig a fennsíkon, az esti műszak előtt még gyorsan hazaugrunk megvacsorázni, már nem esik a hó, de felhős az ég, nincsenek csillagok, minden a halon múlik. Sejtettem, jegyzi meg Ari mostohaanyja, ezért még délután, a munka végeztével átment a bátyjához, aki Keflavík felső végében lakik, és van videomagnója, amit kölcsönadott neki két kazettával együtt, az egyiket azért, hogy megnézzük az elmúlt két év szilveszteri szórakoztató műsorait, a másikat meg azért, hogy felvegyük rá a világűrről szóló dokumentumfilmet. A következő napokra rossz időt jósolnak, holnap este aligha lesz munka, Ari akkor megnézheti a műsort; de segítened kell bekötni a magnót és beállítani a felvételt, én nem értek ezekhez a rohadt gépekhez. Ari már pattan is, szíve hevesen ver az örömtől, a meglepetéstől és zavarában, és a világűr bejön hozzá az ablakon, hogy segítsen neki.

A szerda lassan telik. Esik a hó, itt-ott autók akadnak el, hóemberek ütik fel a fejüket, némelyik barátságos űrlényhez hasonlít, de végül mégiscsak eltelik, és megérkezik az este; Ari már bekapcsolta a videomagnót, forog a szalag a végtelen világűrrel és Carl Sagannal, aki meg is jelenik a képernyőn – amerikai tudós, sötét hajú, alacsony növésű, tekintete sugárzik –, és átalakítja Ari életét. Carl Sagan megszólal. Beszél, és úgy mozgatja a kezét, mintha egy szimfóniát vezényelne. Beszél, és a valóság ragyogó csillagokká válik. Ez aztán jóképű fickó, jegyzi meg a mostohaanya, és Ari összerezzen: Carl Sagant hallgatva annyira elmerült, elveszett a világűrben, hogy meg is feledkezett a mostohaanyjáról, azt hitte, egyedül van a nappaliban, nem is vette észre, hogy a mostohaanyja bejött, és nekidőlt a ruhásszekrénynek, amelyikben Jakob néha elrejt egy-egy vodkás- vagy rumosüveget, majd alkalmanként odalopózik, hogy meghúzza – persze mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla. Jakob azonban nincs otthon, most zajlik a bridzsest második fordulója; előző nap remekül ment a játék, ezért Jakob ma nagyon lelkes volt, izgatott, vidám, és az angol fociról beszélt Arinak, hogy Kenny Dalglish a kedvence, aztán egy fülbemászó dallamot fütyörészett, amit Ari ismerősnek talált, de csak akkor jött rá, mi az, amikor odafent a szobájában a Búcsú a fegyverektőlt olvasta Hemingwaytől, miközben Jakob a híradót és az időjárás-jelentést nézte. Hemingway nagyszerű író, ráadásul oroszlánvadász is, derül ki az utószóból, és ezt úgy hangsúlyozzák, mintha valamiféle hőstett lenne biztonságos távolságból, erős puskával oroszlánokra lövöldözni, mindenesetre Arival nagyon kedveljük a könyvet. Rajongunk érte. Sokat beszélgetünk róla halsózás és -filézés közben a Drangey-ben, az öreg Kristján nagy örömére; az öreget teljesen feldobja a téma, mintha lebegne; Hemingway, ő aztán férfi volt a talpán!, mondja, minden mondata, amit leírt, erről árulkodik, de aztán főbe lőtte magát, teszi hozzá, kissé eltűnődve, és mi, a többiek, én, Ari és Árni – mivel Svavar éppen elkísérte Mánit a teherautón, Keflavíkba mentek zsinórért – nem tudjuk eldönteni, hogy az is a férfiasság jele-e, ha valaki főbe lövi magát. Talán elfogytak az oroszlánok Hemingway életében, és ezért lőtte főbe magát. Arival a könyvtárból vettük ki a könyvet; elképesztő az irodalom iránti érdeklődésetek, mormogta Halldór, a könyvtáros, amikor átnyújtotta nekünk a Búcsú a fegyverektőlt és Stefan Zweigtől A tegnap világát – utóbbit azután vettük kézbe, hogy láttuk, amint Halldór is azt lapozgatta; nem tudjátok valami jobbal elütni az időtöket?, kérdezte, mintha korholna minket, és nem örülne, hogy haza kell engednie bennünket ezekkel a könyvekkel, ugyanakkor valamiféle csillogás is látszott a szemében, mintha ez a vén róka igazából örülne. Ari a Búcsú a fegyverektőlt olvasta, miközben arra várt, hogy vége legyen a híreknek és az időjárás-jelentésnek, amiről az apja soha nem akart lemaradni. Ari ezt olvasta: „– Ó, édes, édes, édes – mondtam. – Most látod – mondta –, hogy azt teszem, amit akarsz.” [1]

Azt teszem, amit akarsz, endless love, úgy szeretlek, hogy az életemet adnám érted, le tudnék lőni egy oroszlánt, főbe tudnám lőni magam, édes, édes, édes, Jakob a Young love-ot fütyörészte. Arinak újból feltette azt a számot, ami akkor szólt, amikor az „édes, édes, édes”-t olvasta, a Golden Hits of Rock ’n’ Roll válogatáslemez B oldalának harmadik számát, amiben azt éneklik: they say for ev’ry boy and girl, there is just one love; mi van, ha ez mégsem igaz, és két férfit, két nőt szeretünk, akkor nincs menekvés, hiszen egy kutyára rászólhatunk, hogy maradjon nyugton, de a szívünkre nem, ha egyszer csak úgy adódik, hogy két nőt, két férfit szeretünk, mert történt valami, amiről nem tehetünk, mert meteorit csapódott a földbe, az életünkbe, akkora, hogy nem égett el a légkörben, amikor gyönyörű szép hullócsillaggá, az életünk fölött felvillanó fénycsóvává változott, mert túl nagy volt ahhoz, hogy elégjen, és eltalált bennünket, és mindent kizökkentett a helyéről, és már semmi sem maradt olyan, mint régen – mit teszünk olyankor?, requiemet komponálunk?, elmenekülünk otthonról, de hátrahagyjuk a telefonunkat, telis-tele kompromittáló sms-ekkel?, tévéműsort készítünk a világűrről? Young love, édes, édes, édes. Ari erről még mit sem tud, csak tizennyolc éves, young love, de nem szerelmes senkibe, már nem – volt egy lány, aki beszállt valaki mellé a kocsiba, aki lehúzta róla a nadrágot, és azt mondta, minden rendben lesz, szivi, majd megerőszakolta, édes, édes, édes, azt teszem, amit akarsz. Ari azóta senkit sem szeretett, és meggyőződése, hogy soha senki nem fogja őt szeretni, mert mit lehet rajta szeretni, nézz rá, és nézz rám, két unalmas kabát, akik dadogni kezdenek, ha zavarba jönnek, selejtes példányok, könnyen felejthetők. De aztán Ari elindította a videokazettát, Carl Sagan belépett az életünkbe: tárják szét a karjukat, mondta, mert elhozom Önöknek a világűrt.

Ez aztán jóképű fickó, mondja a mostohaanyja a ruhásszekrénynek támaszkodva. Arit zavarba ejti, hogy ilyesmit hall a mostohaanyjától, meglepi, hogy az így gondolkodik, és csendben átkozódik a jelenléte miatt, zavarja, mintha a mostohaanyja rárontana, és azt nézné, ami egyedül neki, Arinak szól; remélhetőleg mindjárt kimegy. Jóképű fickó, állapítja meg; nem mozdul, nézi tovább, de nem ül le a kanapéra Ari mellé, talán nem mer, vagy csak tapintatos. Carl Sagan tovább beszél, velük együtt elmerül a világűrben, és Ari megfeledkezik a mostohaanyja jelenlétéről, vagy már nem zavarja, a világ növekszik, jobbá válik. Aztán véget ér a műsor.

Ari ülve marad. A képernyőn megjelenik a bemondó, ismerteti a következő műsort, most pedig Eddie Shoestring nyomozót és rádióbemondót kísérhetjük figyelemmel, az izlandi feliratot Dóra Hafsteinsdóttir készítette. De alighogy elkezdődött a brit krimi, Ari mostohaanyja leállította a felvételt, ezért a képernyő megtelik hóval, majd új kép tűnik fel: valaki elesik a jégen, egymás után többször, szemlátomást nagyon részeg – ez a viccesnek szánt jelenet már szerepelt a két évvel korábbi szilveszteri szórakoztató műsorban. Ari emlékszik erre a jelenetre: Laddi [2] elhasal a jégen, és Jakob annyira nevetett rajta, hogy négykézlábra kellett ereszkednie, hogy levegőt kapjon. Ari mostohaanyja káromkodik. Most jön rá, hogy rossz kazettára vette fel a filmet, rávette a szilveszteri műsorra, pedig a másikon volt valami letörölhető mozifilm, arra kellett volna felvennie, a bátyja mérges lesz emiatt: a világűrt kapja a szilveszteri műsor helyébe. A mostohaanya káromkodik. Eltervezte, hogy ha jól megy a bridzsverseny, akkor péntek este kellemesen fognak szórakozni Jakobbal, és megnézik a szilveszteri műsort, emlékezett rá, mennyire röhögött Jakob ezen a jeleneten, amelyikben Laddi elvágódik. Pedig akkor haragudott Jakobra, aki részeg volt, ő  meg elutasító, minden nehéz volt, de most nem az, most együtt nevethetnének, viszont a bátyja nem fog örülni. Ari feláll, kiveszi a kazettát, kikapcsolja a készüléket, és visszatér a csend, olyan erővel zúdul be az ablakon, hogy szinte meghajlítja az üveget. A mostohaanya leült a kanapéra, és csak mered maga elé. Ari fel akar menni a szobájába, egyedül akar lenni, gondolkodni a világűrről, és folytatni az olvasást, édes, édes, édes, oroszlánt lövök neked, miért akarsz nekem oroszlánt lőni, halállal akarod kimutatni a szerelmedet? Hemingway erre nem tudott mit felelni, ezért hát főbe lőtte magát.

[1] Örkény István fordítása
[2] Laddi, azaz Þórhallur Sigurðsson (1947–), izlandi komikus, színész

Fordította: Patat Bence

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)