Füstjelek

Paul Verlaine
ŐSZI DAL
Sír már az ősz,
Kinn hegedőz
Utcahosszan.
Szívet nyiszál
Lassú, kopár
Futamokban.
Elsápadok,
Fullaszt, ahogy
Zeng az óra.
Emlékezem,
Tűnt éveken
Felzokogva.
Aztán megyek,
Mocskos szelek
Elsodornak.
Csak té s tova,
Mint rokona
Hűlt avarnak.
ŐSZI DAL
Ősz sírdogál,
Pár árva szál
Hegedűjén.
Nyúzott szivem
Megsebzi, nem
Könyörülvén.
Légszomj gyötör,
Sápadt a bőr,
Zeng az inga.
Kinek a múlt
Eszébe jut,
Hogyne sírna.
Elballagok,
Rossz szél forog,
Tovahordoz.
Kézen-közön
Már költözöm
Az avarhoz.

ŐSZI DAL
Száz nyűtt vonón
Feljajdulón
Zokog őszöm.
Szívem sebét
Mélyíti még,
Nem először.
Elfulladón
Halványodom,
Óra kondul.
Tűnt perceim
Emléke, ím,
Sír bolondul.
Szél visz tovább,
Mind mostohább,
Forgat engem
Emitt-amott
Hullott, halott
Levelekben.
ŐSZI DAL
Rossz hangszerek
Őszt zengenek
Vontatottan.
Szívembe tőr:
Lassan gyötör,
Lankadatlan.
Arc sápatag,
Tüdőm kihagy,
Óra szólal.
Eltűnt hetek,
Felrémlenek,
Sírok, ó, jaj!
Sandán a szél,
Még elkisér,
Elterelget
Kószán, kuszán
Rőt kupacán
Leveleknek.

(Lackfi János fordításai)

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)