Füstjelek

Salman Rushdie

Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka

(részlet)

Alexandra sohasem publikált saját nevén és angolul. Választott álneve „El Criticón” volt – ezt a címet adta a tizenhetedik században Baltasar Gracián az allegorikus regényének, amely nagy befolyást gyakorolt Alexandra bálványára, Schopenhauerre, a pesszimista gondolkodók legnagyobbikára. A regény az emberi boldogság lehetetlenségéről szólt. „El Criticón” egy sokat gúnyolt spanyol nyelvű, A lehetséges világok legrosszabbika című tanulmányában kifejtette elméletét, amelyet érzelgőssége miatt sokan kinevettek, s mely szerint az emberi nem és a bolygó közötti szakadék elérte legnagyobb méretét, azt az ökológiai válságot, amely egzisztenciálissá alakul át. Tudóstársai megsimogatták a fejét, gratuláltak neki ahhoz, hogy milyen jól tud spanyolul, és elutasították mint amatőrt. Ám a furcsaságok ideje után valamiféle jósnőnek tartják majd.
(Mr. Geronimo úgy gondolta, az, hogy Alexandra Fariña álneveket és idegen nyelveket használ, énje bizonytalanságát jelzi. Mr. Geronimo is szenvedett a maga ontológiai bizonytalanságától. Este, amikor magában volt, megnézte arcát a tükörben, és megpróbálta belelátni a fiatal karénekest, „Raffy-Ronnimus-papfinnimus”-t, s küzdött, hogy elképzelje az ösvényt, amelyre nem lépett, az életet, amelyet nem élt, az élet kettéágazó útjának másik ágát. Már nem tudta elképzelni. Néha valamiféle harag töltötte el, a gyökértelenek, a törzsből kiszakítottak dühe. De többnyire már nem gondolkozott törzsi fogalmakban.)
Napjainak tétlensége, porcelánjának kényessége, magas nyakú csipkeruháinak eleganciája, birtokának terjedelme és annak állapotát illető nemtörődömsége, cukormázas gesztenye- és szultánkenyér-imádata, könyvtárának bőrkötéses arisztokratizmusa és azoknak a naplóknak a virágmintás csinossága, amelyekben szinte katonai támadásokat indított az öröm lehetősége ellen, meg kellett volna hogy értesse Alexandrával, miért nem veszik komolyan az Incoerenza falain túl. De kicsiny világa elég volt neki. Mit sem törődött az idegenek véleményével. Az értelem nem tudja és soha nem is fogja legyőzni a vad, tompítatlan értelmetlenséget. Az univerzum hőhalála elkerülhetetlen. A lány pohara félig üres volt. A dolgok szétestek. Az optimizmus kudarcára egyetlen megfelelő válasz, ha magas falak mögé vonulunk vissza, az én falai meg a világ falai mögé, és várakozunk az elkerülhetetlen halálra. Voltaire kitalált optimistája, Pangloss doktor végül is bolond volt, és tanítója, Gottfried Wilhelm Leibniz először is kudarcot vallott alkimistaként (Nürnbergben nem sikerült arannyá alakítania a közönséges fémet), másodszor plagizált (lásd a szörnyű vádat, amelyet Sir Isaac Newton társai Leibniznek szegeztek – hogy ő, G. W. Leibniz, a differenciálszámítás feltalálója, lopva belepillantott Newtonnak az e területen végzett munkájába, és elcsente az angol ötleteit). „Ha a lehetséges világok legjobbika az, amelyben egy másik gondolkodó ötleteit el lehet tulajdonítani – írta a lány –, akkor talán végül is jobb lenne, ha megfogadnánk Candide tanácsát, és elvonulnánk, hogy műveljük kertünket.”
Ő nem művelte a kertjét. Ő kertészt alkalmazott.
Mr. Geronimo már régóta nem gondolt a szexre, de mostanában, be kellett vallania, a téma megint kezdett fel-felbukkanni a fejében. Ebben a korban az ilyen gondolatok az elmélet irányába fordulnak, a tényleges partner megkeresése és a vele való párosodás, mivel a tempus fugit törvénye kikerülhetetlen, a múlt ügye. Azt a hipotézist állította fel, hogy két nemnél több van, hogy valójában minden egyes emberi lény egyedülálló nemű, úgyhogy talán új főnevek kellenek a nem jelölésére. A nemek végtelenségében nagyon kevés olyan nem van, akivel az ember közösülhet, aki szeretne vele közösülni, és némelyik ilyen nemmel az ember csak rövid ideig tud együtt lenni, vagy ésszerű ideig, mert azután megkezdődik a kilökődés folyamata, mint a beültetett szív vagy máj esetében. Az ember csak nagyon ritka esetben talál olyan nemet, akivel egy életet tölthet el, aki véglegesen alkalmas hozzá, akivel olyan, mintha kettejük neme ugyanaz volna, ami talán ezen új definíció szerint így is van. Egyszer életében megtalálta ezt a tökéletes nemet, és az esély arra, hogy megint megtalálja, nagyon kicsi, nem mintha keresné, nem mintha valaha keresni fogná. De itt és most, a vihar után, miközben áll a sártengerben, amely teli van a múlt elpusztíthatatlan vackaival, vagy hogy pontosak legyünk, miközben nem sikerül állnia ebben a tengerben, mert kevéssel fölötte lebeg, éppen annyival, hogy egy papírlap nehézség nélkül beférjen a bakancsa alá, most, miközben siratja képzeletének halálát, s megtelik félelemmel meg kételyekkel közvetlen környezete gravitációs kudarca miatt, ebben a tökéletesen alkalmatlan pillanatban munkáltatója, a Hölgyfilozófus, a takarmányörökösnő, Alexandra Bliss Fariña odainti magához a franciaablakból.
Mr. Geronimo, amikor a franciaablakhoz érkezett, látta, hogy Oliver Oldcastle jószágigazgató Alexandra bal válla mögött áll. Ha sólyom lenne, gondolta Mr. Geronimo, akkor a vállán gubbasztana, készen arra, hogy megtámadja úrnője ellenségeit, és kitépje a szívüket a mellkasukból. Úrnő és szolga együtt szemrevételezte az Incoerenza romjait, Oliver Oldcastle úgy festett, mint Marx, amint épp a kommunizmus bukását figyeli, Alexandra pedig a szokásos rejtélyes énjét mutatta még az arcán száradó könnyek ellenére is.
– Nem panaszkodhatom – mondta, de ezt nem címezte se Mr. Geronimónak, se Oldcastle jószágigazgatónak, úgy korholta magát, mintha a tulajdon nevelőnője lenne. – Emberek veszítették el otthonukat, és se ennivalójuk, se hálóhelyük nincs. Én csak a kertemet vesztettem el. – Mr. Geronimo kertész megértette, hogy a helyére van téve. De Alexandra most az ő csizmáját nézte. – Ez csoda – mondta. – Nézze, Oldcastle, igazi csoda. Mr. Geronimo elhagyta a szilárd talajt, és mondjuk úgy, egy spekulatívabb vidék felé tart.
Mr. Geronimo tiltakozni akart, hogy a lebegése nem az ő műve és elhatározása, tisztázni szerette volna, hogy boldogan süllyedne le ismét a földre, és koszolná be bakancsát. De Alexandrának felcsillant a szeme.
– Magába csapott a villám? – kérdezte. – Igen, ez az. Lesújtott magára a villám a hurrikán alatt, és életben maradt, de kitörlődött a memóriája, úgyhogy maga nem emlékszik a villámcsapásra. Most pedig hihetetlenül nagy elektromos töltése van, ezért emelkedett fel a föld felszínéről. – Ez belefojtotta a szót Mr. Geronimóba, aki komolyan fontolóra vette a dolgot. Igen, talán. Holott bármiféle bizonyíték hiányában ez nem több feltételezésnél. Nehezen tudta volna kitalálni, mit mondjon, de semmit nem is kellett mondania. – És egy másik csoda – szólalt meg Alexandra, és hangja most megváltozott, nem parancsoló volt, hanem bizalmas. – Életem java részében félresöpörtem a szerelem lehetőségét, aztán épp most ráébredtem, hogy itthon vár rám, a franciaablakom előtt, bakancsával a sár felé taposva, mégis érintetlenül a gonosz szennytől. – Majd megfordult, és eltűnt a ház homályában.
Mr. Geronimo csapdától tartott. Az ilyesféle programpontok már nem szerepeltek a listáján többé, sőt valójában sohasem. Oldcastle jószágigazgató biccentett, jelezve, hogy kövesse a ház úrnőjét. Ebből Mr. Geronimo megértette, hogy megkapta a parancsot, és bement, de nem tudta, a ház úrnője hová tűnt. Követte azonban a szétszórt ruhadarabok csapását, és elég könnyen megtalálta.
Az Alexandra Bliss Fariñával töltött éjszakája furcsán kezdődött. Bármilyen erő akadályozta meg, hogy a földet érintse, az az ágyban is működött, és amikor a nő alatta feküdt, az ő teste felette lebegett, épp csak pár milliméterrel, de határozottan különváltak, és ez nehézkessé tette a dolgokat. Megpróbálta kezét a nő feneke alá tenni, hogy magához húzza, de ez mindkettőjüknek kényelmetlen volt. Nemsokára megoldották a problémát; ha a férfi volt a nő alatt, akkor a dolgok elég jól működtek még úgy is, hogy háta nem érintette az ágyat. Az állapota mintha felizgatta volna a nőt, ez viszont őt indította be, de amint végeztek a szeretkezéssel, Alexandra mintha elveszítette volna az érdeklődését, és gyorsan elaludt, ő meg csak bámulta a plafont a sötétben. És amikor felkelt az ágyból, hogy felöltözzön és távozzon, a lába meg a padló közötti rés határozottan megnőtt. Az Incoerenza úrnőjével töltött éjszakája után két centire emelkedett a föld fölé.
Amikor kiment a hálószobából, odakint a gyilkos tekintetű Oldcastle-t találta.

(For­dí­totta Greskovits Endre)

(A regény a Helikon Kiadónál jelent meg 2015 októberében)

(A rovatot szerkeszti Szűcs Balázs Péter)