Füstjelek

„Itt is valami új dolgot próbáltam ki”

Interjú Garaczi Lászlóval – készítette Szűcs Balázs Péter

Fotó: Martina Kenji

SZŰCS BALÁZS PÉTER: Először azt kérdezném, hogy melyek voltak a legkorábbi, meghatározó olvasmányélményeid?
GARACZI LÁSZLÓ: Karl May: Winnetou, William Golding: Legyek ura.

SzBP: Mikor kezdtél el irodalmi szövegeket írni?
GL: Erre a kritikusok tudnának megnyugtató módon válaszolni.
Vadnyugati regényt írtam tizenkét évesen, József Attila verseket kamasz koromban, majd Kafka-novellákat. Az első írásaim 25 éves korom körül jelentek meg.

SzBP: Mi volt az első publikációd?
GL: Nagyjából egyszerre jelentek meg avantgárd verseim a Párizsi Magyar Műhelyben és a Magyar Nemzetben a Napszél című vers, ami Pilinszkyt és Nagy Lászlót próbálta ötvözni, kétes sikerrel. (Tudni kell, hogy akkoriban akár éveket is kellett várni, hogy egy elfogadott szöveg megjelenjen.)

SzBP: Megmutattad valakinek az írásaidat?
GL: A főiskolán és később a Jelenlét körben tudtam már szakmai módon, igazi kollégákkal is beszélgetni irodalomról.

SzBP: Volt olyan személy, akit a mesterednek neveznél?
GL: Akikkel pályakezdőként sokat elemeztünk szövegeket, azok nem annyira a mestereim, inkább a barátaim voltak (pl.: Németh Gábor, Kukorelly Endre). Az úgynevezett prózafordulat felszabadító hatással volt ránk: Ottlik, Mészöly, Esterházy, Nádas stb. De voltak „civil”, nem irodalmi mestereim is, akik különböző radikális élet- és gondolkodási mintákat adtak: Erdély Miklós, Dixi stb.

SzBP: Meg tudnád mondani, hogy a köteteid közül melyik áll legközelebb hozzád?
GL: A prózai köteteknél nem érzek ilyen különbséget, a drámák közül talán az Ovibrader és a Plazma.

SzBP: Új regényed jelent meg, Wünsch híd (egy lemur vallomásai) címmel. Ez már a negyedik lemur-könyved. Mit mondanál róla?
GL: Örülök, hogy megjelent, és kíváncsi vagyok, hogyan fogadják az olvasók. Ahogy az eddigi kötetek sem másolták a korábbiak gondolkodásmódját, itt is valami új dolgot próbáltam ki. Más az időszemlélete, mint a korábbiaknak, nagyobb időtartamot, egy egész életet fog át. Bizonyos pontokon talán poétikusabb, mint az előzőek, ugyanakkor motivikusan az eddigi könyvek összefoglalásának és lezárásának is tekinthető ez a könyv.

SzBP: A lemur-regényfolyammal kapcsolatban az érdekelne, hogy mi állhat egy ilyen jellegű írói terv és vállalkozás mögött?
GL: Természetesen az első rész írásakor nem tudhattam, hogy mit fogok gondolni a világról és az irodalomról húsz év múlva, de azt reméltem, hogy az egymás után következő részek szemléletbeli elmozdulásai leírnak majd egy folyamatot. Ezek a változások számomra is tartogatnak meglepetéseket, hisz például a Wünsch híd bizonyos szempontból közelebb van az első részekhez (Mintha élnél, Pompásan buszozunk!), sőt akár a korábbi könyveimhez is, más szempontból viszont teljesen különbözik az eddigiektől.

SzBP: Hol helyeznéd el a regényfolyamot saját életműveden belül?
GL: Mivel nem publikálok sok könyvet, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy jövőre, a 60. születésnapomra megjelenő majdani kötet is lemur könyv lesz, azt kell mondanom, hogy a sorozatnak központi a helye és a szerepe a korábbi versek, rövidprózák (Nincs alvás! stb.) vagy a színdarabok mellett.

SzBP: Az utóbbi időben mely szerzők és művek hatottak rád legerősebben, s változtattak-e bármit is rajtad szerzőként, s így a lemur-könyvek alakulásán?
GL: A Wünsch híd írása alatt verseket olvastam, mondjuk a Rilke, Holan, Marno vonalon, az utóbbi időben, mióta az új könyvre koncentrálok, főleg novellát (Kosztolányi, Carver, Bukowski, Tar, Bodor). Nem úgy mondanám, hogy hatnak rám, inkább tanulok tőlük, elemzem a szövegeiket, eljárásmódjaikat.

SzBP: Végül azt szeretném megtudni, hogy látod, hogyan alakítja az olvasási szokásokat, s általában az irodalmat a hagyományos nyomtatott könyv esetleges háttérbe szorulása, s a képernyőn történő olvasás?
GL: Az elektronikus olvasó eszközök egyre inkább hasonlítanak a hagyományos könyvre, csak épp könnyebben kezelhetők és akár könyvtárnyi szöveg fér el rajtuk. Nosztalgikus és szentimentális okokból persze hiányozni fog a régi, papírillatú könyv, de összességében ezeknek a változásoknak akár pozitív hozama is lehet az irodalom, a kommunikáció, a kultúra számára.

Garaczi László

Arra ébredsz
A gát felől ismerős hangok,
követhetetlen szisztéma szerint
áradnak föl-alá, csoportban,
összekapaszkodva, szétválva,
hullámban terjednek, csomósodnak,
erő, düh, önuralom, megállnak
lobogó ingben a gyökerek közt,
a szikes morzsalékban, és hallgatják,
az ismerős hangokat a gát felől.
Ötsoros
Elfogy a csiszolásban, üres.
A belsejét csiszoltad le róla.
Nincs határ, csak közben.
A hullám taraját, mikor a víz
elsodródik, pálcák tartják.
Immortal
Vezess oda, nyílj ki váratlanul,
legyen sűrű, legyen a ház,
a rozsdaíz.
Néma levelek, piros csúcsdísz.
Ebből a szögből jól látszik,
mire vagy.
Füstként dől az árnyék a falból,
csóvaként lebeg a tető,
ha lehetne.
Zöld fű, mélyben derengő rom.
És középen az a valami,
sértetlenül.

(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)