Colm Tóibín
Brooklyn
(részlet)
Gyorsan sötétedett, és egyre erősebb szél fújt a fedélzeten. Eilis megkereste a harmadosztályú éttermet, és leült magában, majd az egyetlen pincér, aki az asztalokat terítette, végre észrevette, és anélkül, hogy étlapot mutatott volna neki, előbb egy tányér ököruszálylevest, aztán még valamit hozott, amiről Eilis úgy vélte, hogy ürühús szószban krumplival és borsóval. Miközben evett, körülnézett, de nyomát sem látta Georginának, és meglepődött, milyen sok az üres asztal. Azon tűnődött, vajon a kajütök többsége első és másodosztályú-e, s a harmadosztályon csupán annyi ember utazik-e, amennyit most az étteremben vagy odafenn, a fedélzeten látott. Úgy gondolta, ez nem valószínű, és azt kérdezte magában, hol lehetnek a többiek, és mit fognak enni.
Mire a pincér kihozta a gyümölcskocsonyás pudingját, már senki nem maradt az étteremben. Gondolta, hogy Georgina, mivel nem volt más étterem a harmadosztályon, nyilván besurrant az első vagy másodosztályra, de nem hitte, hogy ez nagyon könnyen menne. Nem maradt más hátra, mivel harmadosztályú dohányzó vagy bár nem volt, mint visszamenni a kajütjébe és készülni a lefekvéshez. Fáradt volt, és remélte, hogy most már alhat.
A kajütben, amikor elindult, hogy lefekvés előtt fogat és arcot mosson, kiderült, hogy a másik oldalon lakók bezárták az ajtót; úgy gondolta, nyilván használják a mosdófülkét, és ott állt arra várva, hogy végezzenek és kinyissák az ajtót. Fülelt, de nem hallott hangot, csak a hajógépét, amiről úgy vélte, elég zajos ahhoz, hogy elnyomja a mosdó hangjait. Egy idő után kiment a folyosóra, és megállt a szomszédos kajüt ajtaja előtt, de semmit sem hallott. Azon tűnődött, hogy elaludtak-e odabenn, és a folyosón várakozott abban a reményben, hogy Georgina felbukkan. Georgina, gondolta, tudni fogja, mi a teendő, ahogy tudná Rose vagy az anyja is, esetleg Miss Kelly, akinek az arca egy futó pillanatra megjelent előtte. De fogalma sem volt, mitévő legyen.
Egy idő után halkan bekopogott, és amikor senki nem nyitott ajtót, erősebben dörömbölt, hátha nem hallották. Még mindig senki. Mivel az óceánjáró tele volt, és mivel senkit nem látott az étteremben, amelyet mostanra már biztosan bezártak, feltételezte, hogy minden utas a kajütjében van; némelyek talán már el is aludtak. Izgalmában és aggodalmában hirtelen ráébredt, hogy nem csupán a fogát kell megmosnia, de a hólyagját és a beleit is ki kell ürítenie, méghozzá gyorsan, szinte azonnal. Visszament a kajütjébe, és megpróbálta kinyitni a mosdófülke ajtaját, de az még mindig zárva volt.
Visszatért a folyosóra, és elindult az étterem felé, mivel egyre jobban rájött a szükség, de nem talált mosdót. Fölment a fedélzetre vezető lépcsőn, de látta, hogy zárva az ajtó. Végigment néhány folyosón, mindegyiknek a végén megnézte, hogy van-e mosdó vagy vécé, de semmit nem talált, csak a gépek zúgtak, és a hajó felgyorsult, amitől a lépcsőn visszafelé tartva erősen kapaszkodnia kellett a korlátba, hogy megőrizze egyensúlyát.
Most már kétségbeesett, és nem hitte, hogy sokáig bírná, ha nem talál vécét. Korábban már észrevette, hogy a folyosója mindkét végén van egy kis beugró, ahol egy vödröt, felmosórongyokat meg keféket tartanak. Rájött, hogy mivel eddig nem találkozott senkivel, kis szerencsével senki sem látja majd meg, amikor bemegy a jobb oldali beugróba. Örült, amikor látta, hogy a vödör alján van egy kis víz. Gyorsan mozgott, megpróbált minél előbb könnyíteni magán, s benn maradt a beugróban, hogy ha jönne is valaki a folyosón, ne vegye észre, hacsak el nem kell mennie mellette. A puha ronggyal törölte meg magát, amikor végzett, aztán lábujjhegyen ment vissza a kajüthöz, és remélte, hogy Georgina megjön és tudni fogja, miképp ébresszék fel a szomszédaikat, hogy kinyittassák velük a mosdófülke ajtaját. Felötlött benne, hogy nem tudja majd megmagyarázni a személyzetnek, ha összefüggésbe hozzák őt azzal, amire másnap reggel – ebben biztos volt – rátalálnak a vödörben.
Bement a kajütbe, hálóinget vett, és lekapcsolta a lámpát, mielőtt felmászott a felső ágyra. Nemsokára elnyomta az álom. Nem tudta, mennyit aludt, de amikor felébredt, izzadságban fürdött. Hamar világossá vált előtte, hogy mi a baj. Hányingere volt. A sötétben szinte lezuhant az ágyról, és mivel nem tudta visszatartani, kiadta magából a vacsora egy részét, miközben igyekezett megőrizni az egyensúlyát és a villanykapcsolót kereste.
Amikor megtalálta, Georgina ládája mellett az ajtóhoz ment, és amint kiért a folyosóra, sugárban hányni kezdett. Térdre rogyott; csak így tudott egyenesen maradni, annyira himbálózott a hajó. Rájött, meg kell próbálnia a lehető leggyorsabban mindent kihányni, mielőtt valamelyik utastársa vagy a személyzet fölfedezi, de valahányszor felállt abban a hitben, hogy végzett, a hányinger visszatért. Amikor vissza akart térni a kajütbe arra vágyva, hogy beburkolózzék a takaróba a felső ágyon, és remélve, senki nem jön majd rá, hogy ő csinálta a mocskot a folyosón, a hányinger még erősebben tört rá, és arra késztette, hogy négykézlábra ereszkedve hányjon valami epeízű, sűrű folyadékot, amelytől undorodva összeborzadt, amikor fölemelte a fejét.
A hajó mozgásai durva ritmust vettek fel, és felváltották az előrelendülésnek, majd visszarántásnak azt az érzését, amelyet akkor tapasztalt, amikor felébredt. Mintha nagy nehézségek árán haladnának előre, szinte mintha valami keménybe és erőteljesbe ütköznének, ami hátráltatni akarná a haladásukat. Mintha a hatalmas óceánjáró csikorgott volna, és ez a zaj néha hangosabbnak tűnt maguknál a gépeknél. De amikor Eilis visszatért a kajütbe, és nekitámaszkodott a mosdófülke ajtajának, hallott egy másik hangot, egészen erőtlent addig, amíg oda nem tapasztotta fülét az ajtóhoz, és akkor egyértelmű öklendezés hallatszott. Fülelt: ziháló hang volt. Dörömbölt az ajtón, és feldühödött, amikor megértette, hogy miért maradt zárva. A másik oldalon lakók nyilván tudták, milyen cudar lesz az éjszaka, és tudták, hogy folyamatosan szükségük lesz a mosdóra. Az öklendezés időről időre felhangzott a másik oldalról, és semmilyen jel nem utalt arra, hogy az Eilis kajütjébe nyíló ajtó valaha kinyílik.
Elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy megnézze, hová hányt a kajütben. Miután fölvette a cipőjét meg a kabátját, kiment a folyosóra, és elindult a bal oldali beugróhoz, ahol talált felmosórongyot, kefét meg vödröt. Vigyázott, hová lép, és arra is, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Most azon tűnődött, vajon sok harmadosztályú utas tudta-e, milyen lesz az éjszaka, és ezért maradt távol az étteremtől, a fedélzettől meg a folyosóktól, s ezért döntött-e úgy, hogy bezárkózik a kajütjébe, ahol addig marad, amíg túl nem jutnak a legrosszabbon. Nem tudta, gyakran megtörténik-e ez, amikor egy óceánjáró kihajózik Liverpoolból New York felé, de amikor eszébe jutott, hogy Georgina azt mondta, ez egy olyan éjszaka lesz, feltételezte, hogy ez rosszabb a szokásosnál. Úgy képzelte, most már valahol Írország déli partjainál járhatnak, de nem tudhatta biztosan.
Visszavitt egy rongyot meg egy kefét a kajütbe, s remélte, hogy a Rose-tól kapott parfümmel meg tud szabadulni a szagtól, ha egy keveset ráönt belőle a padlóra meg a takarókra, ahová hányt. De a felmosástól mintha csak még rosszabbak lettek volna a dolgok, és a kefe sem használt. Úgy határozott, visszaviszi oda, ahol találta őket. Amikor otthagyta őket a beugróban, hitelen megint rátört az émelygés, és kénytelen volt ismét a folyosóra hányni. Már alig jött valami belőle, csak a keserű epe, amelynek ízétől sírva fakadt, miközben verte és erősen rugdosta a vele szomszédos kajüt ajtaját. De senki sem nyitott ajtót, az óceánjáró pedig megrázkódott, és mintha előrelendült volna, majd ismét megrázkódott.
Fogalma sem volt, kajütje mennyivel van a tenger szintje alatt, csak azt tudta, hogy mélyen a hajó gyomrában kapott helyet. Miközben kiürült hassal émelygett, ráébredt, hogy soha senkinek nem tudja majd elmondani, milyen rosszul érzi magát. Felidézte anyját, aki az ajtóban integetett, amikor a kocsi elvitte őt meg Rose-t a vasútállomásra, arca feszült és aggódó volt, de sikerült egy utolsó mosolyt kierőltetnie magából, mielőtt a kocsi befordult a Friary Hillen. Remélte, hogy ami most történik, az olyasvalami, amit anyja még csak nem is képzelt soha. Ha egy kicsit könnyebb lenne, csak hintázás előre-hátra, akkor talán meggyőzhetné magát, hogy ez csupán álom, vagy hogy nem tart soká, de ennek minden pillanata tökéletesen valóságos, teljesen konkrét és része az ébrenlétnek, ahogy a szájában érzett ocsmány íz, a gépek dohogása és a hőség is, mely mintha csak növekedne az éjszaka előrehaladtával. És mindezzel jött az az érzés, hogy valami rosszat művelt, valahogy ő tehet róla, hogy Georgina máshová ment, hogy a szomszédai bezárták a mosdófülke ajtaját, s ő tehet arról is, hogy összehányta a kajütöt, és nem sikerült feltakarítania a mocskot.
Most már az orrán át lélegzett, összpontosított, mindent elkövetett, nehogy ismét felforduljon a gyomra, minden maradék akaraterejét latba vetette, hogy felmásszon a felső ágyra, és ott feküdt a sötétben, elképzelte, hogy a hajó előrehalad, bár a rázkódó zaj egyre ádázabb lett, amikor az óceánjáró mintha egy nála erősebb hullámmal ütközött volna. Egy darabig elképzelte, hogy ő maga a tenger, s keményen ellenáll a hajó súlyának és erejének. Felszínes, álomtalan alvásba zuhant.
Fordította: Greskovits Endre
(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)
Discussion about this post