Hajós Eszter: Elfutott mellette

Paweł Kuczyński: Eggs

Sutari: Chłopacy (Wiano, 2014)

Meredek lett a lejtő, pedig lejtő sem volt, vagy hogy nem volt lejtős lejtő, de aztán mégis úgy kellett érezni, ha sokáig fut, belefut a földbe és eltűnik. Hogy a föld partjáról belefut a föld folyójába, úszni meg nem fog, zavarba jön a föld folyójától, hát azt hitte, az egész föld part, mi más. Nehéz lett a futása, mert szembetalálkozott a gondtalansága a mások félelmével és kiúttalanságával, mintha ezek így a térben helyezkednének el, minden körül, hosszan.

A mások félelme és kiúttalansága elkezdett keveredni a gondtalanságával, meg éhes is lett közben, de azért szökellt még, örült a futásnak, meg hogy ilyen jól tud, pedig nemrég született csak. Esőt se látott soha. A félelmek és kiúttalanságok aztán már szavakban is teresültek, ki kellett mondani, ne belül legyenek, ahol az ilyennek kicsi a hely és szorító, a szavak meg aztán ott csattogtak, a fák levelei összevissza csavarodtak félelmükben.

Aztán egy mozdulat is volt, ott valahol, lendülete felsértette a levegő rezgéseit, megfordult a hullámzás, de az út már csak egyenesen előre volt, mert hiába itten minden a térben, csak futott és akkor valaki elfutott mellette, akinek olyan nehéz volt a futása, mint az övé. A falevelek meg már a kiúttalanságnál tartottak, kicsit lemaradtak, amikor hirtelen ott állt az az ember azzal a lendülettel a kezében, és nem lehetett az ő tanácstalanságától észrevenni az elszánását.

És akkor valami történt, nem értette, mi, ilyesmit még nem csinált máskor, vagy nem emlékezett jól, de akkor most már ez, hogy a saját történetét kívülről nézi. Mert az az ember belevágott akkor és kivett belőle valamiket, amiket még sohasem látott, nem is tetszett neki, hogy ilyeneket raktak belé, biztos azért is rakták oda be, mélyre, ne nézegesse senki, hát attól felfordul a gyomor. Az az ember meg elindult vissza, ő pedig nem tudott futni, mert a lábait ott kellett hagyni.

Meg akkor ezentúl, hogy már nem ő fut, hanem viszik, gondolta, de ez sem tartott soká, mert az az ember odaadta annak a másiknak, aki a házban volt, kiértek az erdőből és mentek még, aztán ott. Annak is voltak kései meg minden, szörnyű lett volna végignézni, miket csinál, meg a só is csípte, a szemét is, szóval inkább úgy tett, mintha már semmi köze nem lenne ahhoz, amit belőle kivettek, pedig ebben még nem lehetett biztos.

Víz volt, de nem a földnek a folyója, hanem csak valami víz, így, külön, kivették a folyóból biztos. Csak azt az ócska sót ne tették volna bele, micsoda hülyeség, hogy mindenbe olyasmiket tesznek, amik nem jók. És akkor meleg lett, pedig ő a hideg forrásvizet szerette csak, aztán meg kikerült abból a fura vízből és valami hidegre került, és valami lett ott, nem nézett oda, csak hallotta, hogy valamik csattognak, na azt utálta, főleg, hogy minden körben tele volt őrjöngéssel.

És az ő gondtalansága is hol volt, merre keresse, amikor mindent összemászkáltak a mások félelmei. Az a szörnyű mindenirányú csattogás meg véget ért közben, és a harmadik ember, aki belül tele volt különböző színű és érdességű fekete tapétával, felállt és összevissza ment meg beszélt, de azt már csak távolról hallotta. Hogy Hófehérke, meg tükör, meg ország, csupa hülyeséget. A futásra gondolt, hogy mennyire tele tudna lenni minden a futásával.

Visszatért a lábaihoz, de már azokat se találta meg, meg semmit, nem tudta, hová kellene akkor így hazamennie, de már mindegy is volt. Valahogy elveszett benne a hazatalálásvágy, és a hullámok rendeződésével sem tudott már mit kezdeni, a fák leveleiben meg a saját gondtalanságát ismerte fel, de már nélküle. Látta, hogy az édesanyja ott megy mindenfelé és szólongatja, meg mindenféle más szarvasok is futnak erre meg arra, csakúgy, mint máskor.

De a saját futását már nem találta sehol.
 
* Hajós Eszter Bejárati égbolt című könyve a Napkút Kiadónál jelenik meg a 88. Ünnepi könyvhétre.