egy név szent háromságának
Váli Erzsébet
Ancilla Váli OSB
Tücsök
hirtelen sírtam el magam a város legrondább terén, és kezdtem mondani félhangosan nagyapám szavait, vigyél haza, vigyél haza, ahogy leléptem a buszról, mennyi földet érés, egy másik bolygóról tán érne is valamit, láttam kikötözve nagyapám a kórházi ágyhoz, nem igaz, hogy emlék volt, valahol tárolunk olyan időket, melyek nem felidéződnek, hanem újra belépünk abba a percbe, órába, amikor az idővonalra nemcsak történelmi évszámok kerülnek, hanem a legváratlanabb ponton beáramlik iszonyatos erővel egy addig függőben levő idő, vigyél haza, vigyél haza, az öledben vigyél haza, mondta nagyapám pap fiának, mostanáig nem láttam őt, már a fia is halott, miért nekem kell kezdeni valamit azokkal, akikkel már a családjuk sem tud mit, az idén nem az advent miatt nyílik meg az ég, nagyapám menye a testté nem lételben most érti meg a depressziós öregembert, akire hasonlítok a lányaként, nem tart itt, hogy csak ezt az életet tudom folytatólagosan, már régen magamon túl fáradtam, vigyél haza, vigyél haza, most úgyis karácsony van, földre teszed fiad, megürült öledben, istenem, vigyél haza.
