A találkozás
Ahogy visszanéz
egy rég letűnt kőfaragó,
egy félkész fiúangyal
márványos tekintetével
s egy fájdító ismerősség
emlékei között kutat,
ahogy szólni próbál
torka csillogó kövével,
a templomrom felett
úszó párafellegekkel,
frízek sugaras
napraforgóival,
de nem állhat
ezúttal se készen,
ahogy magad sem,
s könnyen lehet,
a nem múló találkozások,
amint ez a tengeren
készülődő hajnal is,
ennyire elveszetten
késeiek, ennyire
ártatlanul koraiak.
Az árvák
Kívül, belül
ugyanaz a gát.
S mögötte mennyi,
de mennyi
játszani lopva
engedett pillanat!
Kavicsot körmöl az egyik,
műveket a másik,
halhatatlanságot
a hullámzó félhomálynak,
a harmadik elsírja magát
egy ereszkedő repülőn,
az apró városdomb
rezzenetlen ciprusain.
Ti mind, ég madarai,
légi raj, ma is
morzsáról morzsára
szedegetitek össze az istent,
összegyűlve egyetlenegy
versben, remegő inakkal,
félénken méregetve egymást,
s már rebbentek is
a nedvesen csillogó,
szétpergő falakkal
a felragyogó víz felé.
Discussion about this post