Mikor, hogyan kerültél először kapcsolatba az irodalmi élettel? Hol látod magad most, és mit tervezel a továbbiakban?
Édesanyám működtet egy kulturális felületet, úgyhogy szerkesztőkkel és kiadókkal korán, íróként pedig (mondjuk ezt a szót nem akartam használni) főleg 2017 elején, a Független Mentorhálózatba való bekerüléssel. Pozícionálni nem szoktam magamat fejben, igyekszem folyamatosan fejlődni, de közben nem ragaszkodni görcsösen célokhoz. Tervezek befejezni régebbi befejezetlenségeket, fordításokat, egy drámát, kötetet viszont csak akkor, ha előre láthatólag nem fogom később a kiadványokat visszalopkodni a barátok polcairól.
Kik, hogyan segítenek neked a szövegeiddel, irodalmi tevékenységeiddel kapcsolatban?
Németh Bálint, a mentorom, az egyik legjobb dolog, ami a verseimmel történhetett, és történik azóta is. A hogyan része elég változó, van, hogy én fizetem az ebédjét, ha nem írok végre valamit, meg olyan is, hogy hajnalban lenyűgözően hosszú üzenetekben mond okosakat publikálásról, korrektúráról, meg pályakezdők számára távoli fogalmakról. Remek találmány még a József Attila Kör líraműhelye, nagy segítség látni, hányféle olvasata van annak, amit kiad az ember a keze közül, és kitapasztalni, hogy mi tud, vagy éppen mi nem tud működni egy versben.
Mesélnél arról, hogy milyen inspirációkból építkezel a szövegírás során? Milyen közegekben, hangulatban vagy a leginkább ihletett?
Ingereket, firkákat, látszólag összefüggéstelen szavakat vezetek napi szinten egy rendszertelen noteszbe. Most minden érdekes, muszáj folyamatosan új információkat keresnem, különben nyughatatlan leszek – ezek általában inspirálnak. Ihletett, hát, az inkább nem szoktam lenni, minthogy szoktam volna, de ha mégis, akkor hegymászáskor, és természetes vizek közelében.
Szerinted ezek az ingerek és benyomások, amiket lejegyzel, mennyit veszítenek az erejükből, intenzitásukból, és számít-e ez, mondjuk, egy későbbi felhasználás során?
Mindenképpen számít, meglátszik, ha az egy erős inger hatására keletkezett, egyben megírt szöveg, vagy ha a lejegyzett anyagok csak később kerülnek felhasználásra. Az előbbi nálam sokkal öncélúbb, ilyenkor gyakran csak meg szeretnék szabadulni valamitől, ami után legtöbbször hozzá sem tudok nyúlni a kész vershez. Így szakmailag ez nem mindig tud olyan erős lenni, ha viszont hagyom a benyomásokat ülepedni, akkor veszítenek intenzitásukból, de utána kicsit objektívebben is értelmezhetőek.
Vannak egyéb projektjeid és ötleteid, amiket fontosnak érzel megemlíteni?
Mindig éppen azt csinálom, amiről tudom, hogy bele tudok költözni, végig tudom vinni úgy, hogy teljesen jelen legyek közben. Most főleg a művészetszociológiai szakdolgozatommal, TDK tervekkel, és a színházi dramaturgiával foglalatoskodom, így nem vet fel a szabadidő, de már fogalmazódnak az ötletek akkorra, amikor gondolkodhatom majd másban is.
Teremtesz kapcsolatot a szakmai és irodalmi tevékenységed között? Kell-e szerinted a kettő együtt-működése, vagy egy ember életében működhetnek ezek egymástól függetlenül?
Nem gondolom, hogy tudnának függetlenül működni, legalábbis az írást nagyban befolyásolja az ember szakmája, főleg az, ahogyan értelmezi általa a világot. Direkt együtt működtetni viszont nem tudom, kell-e, ez szerintem mindenkinél adja, vagy nem adja magát. Én még nem találtam meg azokat a kapcsolódási pontokat, amik mentén érdemes lenne elkezdeni.
(A rovatot szerkeszti: Pencs Attila és Radnóti Ádám)
Vers
A nap, amikor a konyhában talállak/
Te a konyhában vársz
kopár csempe cukros tea üszkös tested kacéran megcsillan a színek között terítőn
a ráncok túlérett gyümölcs a szél kifújja megszokott mozdulataid fűszerek illatai
az eltelt idő körvonalaid üresen maradnak nyugalom
a szél kifújja megszokott mozdulataid,
üszkös tested kacéran megcsillan a színek között,
hagylak kihűlni.
