Imre Ábris
Az ikraforr rovatban fiatal szerzőket igyekszünk közelebb hozni az érdeklődő olvasókhoz, a negyedik ikraforrban Imre Ábris mutatkozik be be.
Mikor, hogyan kerültél először kapcsolatba az irodalmi élettel?
Csak olyanokat tudok erre mondani, amit valószínűleg a rovatban előttem mindenki, úgyhogy nagyon röviden: József Attila Kör, Deákpoézis, Sárvár.
Hol látod magad most, és mit tervezel a továbbiakban?
Egy tufába vájt tamagocsi temetőben az M1-es mellett. Valahonnan innen indul az a ciklus, amin jelenleg dolgozom.
Kik, hogyan segítenek neked a szövegeiddel, irodalmi tevékenységeiddel kapcsolatban?
Nemes Z. Márió kuruzslása mindig oly üdítően hat elmém rejtett bugyraira, hogy csuhaj! Karikásostorát megcsattogtatja a szavak gerincferdüléses hátán, azok pedig egy huszárvágással rögtön helyükre kerülnek, s haptákba állnak azon nyomban. No pain, no Koppain! A nemzet kertjében pedig becses tulipánok hajtanak ki a xenoesztétikai szemlélet elvetett magjaiból.
Mesélnél arról, hogy milyen inspirációkból építkezel a szövegírás során?
Próbálom minél jobban becsatornázni a különböző művészeti területek lehetőségeit, viszonylag sokat járok kiállításokra, színházba, filmvetítésekre, szakmai előadásokra, felolvasásokra, hogy a lehető legdifferenciáltabb hatások érjenek, ezek motiválnak, kedvelem a heterogenitást. Az utóbbi időben Krasznahorkai ÁllatVanBentje, Francis Bacon festményei, Szöllősi Géza taxidermiái, Gary Winogrand fotói, illetve David Lynch alkotásai voltak rám nagy hatással.
Lehetséges, vagy kell-e szerinted ezt a sokféle inspirációs forrást egymáshoz közelíteni, ezeket valamilyen módon összehozni, vagy önmagában ezek sokfélesége és heterogén volta az, ami inspirál?
Nem hiszem, hogy kell, közelednek maguktól is. Pont azt kedvelem ebben, hogy szinte észrevétlenül egymásba épülnek ezek az élmények, tapasztalatok. Érdekes figyelni, hogy milyen szerveződésekké alakulnak. Persze, van, hogy teljesen kifeszíti az embert, de ennek a dinamikája, pulzálása elég meghatározó számomra.
Milyen közegekben, hangulatban vagy a leginkább ihletett?
Győzelem idején. Olyankor kifejezetten.
Mi a győzelem, és milyen élni, járni-kelni győzelem idején?
Sajnos nem tudok tolmács lenni. Pedig jó lenne.
Vannak egyéb projektjeid és ötleteid, amiket fontosnak érzel megemlíteni?
Mostanában elég sokat foglalkozom színház- és filmművészettel, dolgozom pár projekt(b)en, de ezekről bővebben tényleg csak akkor beszélnék, ha a jövőben megvalósultak.
(A rovatot szerkeszti: Pencs Attila és Radnóti Ádám)
Prózavers
Matt
Sakktáblás falu a miénk, mondja anyám. Nem rossz gyerek, habár azt se tudná, milyen színű az anyja szeme, ha nem vertem volna a fejébe hét évesen. Fehéren kel a nap és feketén megy le, ez az én rendem. Milyen színű a ház teteje, kérdezi Ági néni. Firkás rajzot kap pedagógus napon. Hazaviszem, az utat nézi, lépdel a pocsolyák közt. Mindenről ugyanaz a kérdés, nem tudom. Apámat összeszedjük a Bástyából. A pultnál megérintem a hátát. Összerezzen. A huszár végül kardélre hányja. Lesöpri a leütött bábukat az asztalról. Kutyák harapnak saját farkukba az utcán. Sétálunk, nevetnek. Nem értem őket. Fehér arc és fekete kéz. Ütik a királynőt. Bújik a bokorba, csak az arcomat ne lássa. Ahogy haladunk hazafelé innen, a dombtetőről látni az utak hálózatát. Lelépni a tábláról. Elénk tárul a falu testének erezete. Összezárja a dobozt.
(Eredeti megjelenés: Helikon XXIX. évfolyam 2018. 02. (736.) szám – január 25.)
