László Liza
Mikor, hogyan kerültél először kapcsolatba az irodalmi élettel? Hol látod magad most, és mit tervezel a továbbiakban?
2015 tavaszán jelent meg először szövegem a Palócföldben, amit egy hosszabb beszélgetés előzött meg az akkori magyartanárommal. Azóta meg változó alakban és intenzitással, de egy nagyon hasonló beszélgetésnek a folytatásaiban vagyok: mentorokkal, szerkesztőkkel, barátokkal.
Ebben az évben szeretném a figyelmemet egyetlen dologra összepontosítani, és ezzel az összesűrűsödött ráfigyeléssel megírni azt a témát, ami már jó pár éve a vonzásában tart. Valamelyest a rajzaim is ezt előlegezik meg, mind arra készülnek, hogy szöveggé íródjanak.
Kik, hogyan segítenek neked a szövegeiddel, irodalmi tevékenységeiddel kapcsolatban?
A középiskolai magyartanárom, Zsibói Gergely sokat bátorított a kezdeti időszakban. Rajta kívül a Független Mentorhálózaton belül dolgoztam együtt Weiner Sennyey Tibivel és másik két mentorálttal. Fél éve pedig elindult a szegedi Törzsasztal Íróműhely, ami talán az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt a várossal és velem is.
Mesélnél arról, hogy milyen inspirációkból építkezel a szövegírás során? Milyen közegekben, hangulatban vagy a leginkább ihletett?
Legtöbbet képekből és képek között. Előbb látnom kell egy képet, vagy egy képpé alakuló dolgot, szóval bármit, ami látványként (is) szolgál: általában ezekről írok. Sokszor rajzolom le előbb a valamijét, valakijét, valaholját annak, amiről szeretnék írni, és csak utána jönnek a szavak.
Az, hogy a szöveg képekből indul, szerinted hatással van a szöveg további alakulására, végső állapotára is?
Számomra mindenképpen. Egy szöveg, miután befejeztem, muszáj, hogy lezárja azoknak a képeknek az áramlását, amiknek hatására megíródott. Ha sikerül felidéznie a kiinduló látványt, vagy legalábbis megvalósítania az arra történő utalásnak egy magas fokát, akkor tudom, hogy kész a vers.
És aztán majd jön egy másik kép, egy másfajta formában. Például ha már nem ugyanazt az arcot rajzolom újra és újra, nem ugyanúgy, akkor tudom, hogy idővel új szöveg következik.
Vannak egyéb projektjeid és ötleteid, amiket fontosnak érzel megemlíteni?
Szeretnék elkezdeni fordítani, és nagyon sok német és angol lírát olvasni. Meg úgy általában: idegen nyelven olvasni, olyanon is, amit nem ismerek. De ez talán nem is projekt, sokkal inkább ígéret magamnak arra, hogy idegen nyelven is elkezdjek írni.
Mit adhat az idegen nyelven írás?
Egy nagyon intenzív nyelvtapasztalatot, egy téma körüljárását úgy, ahogy azt egyetlen nyelven talán nem lehet megtenni. Mozgásokat és elágazásokat, amiket csak ez a felfokozottabb nyelvi állapot adhat. Minél több nyelven írok, annál könnyebben látok valamit a saját teljességében.
(A rovatot szerkeszti: Pencs Attila és Radnóti Ádám)
Vers
Ötezer
Ötezer méterrel a felszín alatt összeroppant
a nyomás, csak erre gondolok, közben meg-
gyújtok egy gyufát, a hátamra fordulok, nézem
a lángot. Az apámmal álmodtam az este. Saját
száján öklendezte fel a szerveit, higgadt remegés,
miközben a koponya összezúzza magát,
ha túl sok teher éri. Ez egy kifinomult
védőmechanizmus az egymást lassan elengedő
kötésekig. Mint egy oldalvást fordított képen,
a szélek enyhén összezárnak, vagy csak minden
túlexponálva. Mintha egyetlen szál gyufában
valaha is elfért volna a kimerevített idő.
(Eredeti megjelenés: Helikon XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 12. (722.) SZÁM)