ikraforr

Kazsimér Soma

Mikor, hogyan kerültél először kapcsolatba az irodalmi élettel? Hol látod magad most, és mit tervezel a továbbiakban?

Későn sárvároztam, tizenkettedikesként voltam a műhelyeken és a pálmapresszós informális hajnali szemináriumokon. Addig azt hittem elég jól megy ez a dolog, de aztán itt olvastam Rákóczi Zoli meg Kiss Lóri néhány szövegét és eléggé befeszültem tőlük. Aztán jött a Független Mentorhálózat, majd különböző líraműhelyek, később a JAK-tagság. Most legutóbb pedig a szigligeti tábor, ahol azon túl, hogy eléggé berántott a dolog, úgy érzem, hogy nem csak az ottani közegbe, de éjszakánként visszafelé a szállásra még a helyi kecskék és vaddisznók közösségébe is sikerült betagozódnom.

Kik, hogyan segítenek neked a szövegeiddel, irodalmi tevékenységeiddel kapcsolatban?

Deres Kornélia. Szakmailag, emberileg, színházilag.

Mesélnél arról, hogy milyen inspirációkból építkezel a szövegírás során?

Általában a legrandomabb forrásokból jövő impulzusok indítanak meg. Néhány ilyen, címszavakban: a Google maps műholdképei és a sztrítvjú, II. Ramszesz marfan-szindrómája, versnek tűnő, talált szövegek, kelta földvárak, II. József parasztokkal szántós propaganda képei, barokk giccsképek, Luby Margit szatmári babonákat, rontásokat és lidérces sztorikat összegyűjtő könyve, Benczúr Gyula, a pécsi Sárkány István homméd képregénye, Szegedi László elektromos költészete és a növények. A növények nagyon inspirálóak! Nemrég lett egy fóliasátram a hetedik kerületi gangunkon, palántákat és ötleteket tenyésztek benne.

Valamint mostanában eléggé elkezdtek foglalkoztatni a különböző művészeti ágak fúziói, hogy hogyan lehet a versek szövegét összenyitni más médiumokkal, és életre kelteni valami összefércelődő motívum-monstrumot a különböző felületeken szétszórt testrészekből, nyomokból, összetevőkből. Érdekel, hogy milyen átkötések, átjárók lehetnek a líra és a színház, a versszöveg és város, a versbe írt sztorik és egy adott mikroközösség magánmitológiája vagy egy vers és a különböző növényi létformák között. Létrejöhet-e szimbiózis? Meddig lehet elmenni? Mi mindent lehet versbe emelni? Mennyire tud nyitott lenni egy szöveg? Lehetséges-e mondjuk Hexina űrfolk művészetét valamilyen lírává alakítani úgy, hogy az láthatóvá és hozzáférhetővé váljon?

Az inspirációkat tekintve véletlenszerűséget és inspirációs források változatos sokaságát sorolod fel; később pedig, a szövegírás menetével kapcsolatban dúsítást, túlbeszéléses poétikát említesz; ezek alapján szerinted milyen szerepet tölt be a sokaság-sokféleség a költészetben?

Azt gondolom, hogy ez a tobzódás eddig leginkább csak az alkotás folyamatában játszott fontos szerepet, magán a versen kevéssé látszott meg az a forrásokból létrejövő bozótos, amiből aztán visszametszettem valamilyen kezelhető, befogható egységgé. Mostanában kezdtem el azon dolgozni, hogy ez a burjánzás valamilyen módon megfigyelhető legyen a szövegek különböző tartalmi rétegeiben is.

Milyen közegekben, hangulatban vagy a leginkább ihletett?

Rohamokban jelentkeznek ezek a dolgok nálam, ha valami elkap, nem tudok tőle szabadulni, nem tudok mással foglalkozni: utánanézek, utánaolvasok, ezen agyalok a villamoson éjszaka. Közben pedig jegyzetelek, fényképezek, mentem hozzá az anyagot. Képek, sztorik, szövegek. Minden. Túltöltöm magamat információkkal. Ezek a nyomozások általában valamilyen helyszín, tárgy, történet, kifejezés, utcán hallott beszélgetésfoszlány kapcsán zajlanak le, amik aztán akár csak egy sorként is, de valamilyen módon átmentődnek a szövegekbe.

Ezután a dúsítás után van egy ülepítéses rész. És az így létrejövő masszából csinálok utána szövegeket, amiknek azért az általában túlbeszéléses és körülményeskedéses poétikájában meglátszanak ennek a korábbi túltolásnak a nyomai.

Beszéltél érdeklődési pontként és törekvésként a költészet, illetve különböző művészeti ágak fúziójáról. Így, hogy kipróbáltad magad – a trafós előadással és kisfilmek készítésével – más művészetekben is, mit gondolsz, milyen gyakorlati távlatai, lehetőségei vannak ezeknek a „fúzióknak”, összenyílásoknak?

Ezek a kísérleti dolgok, rejtett összedrótozások talán valamilyen módon meg tudják bontani a vers más ágak felé mutatkozó jellegzetes hermetizmusát. A jelek, a motívumok mindenféle eszközökkel való szétszórása, az intermedialitás, kereszthivatkozások a médiumok között, az egyes művészeti ágak stratégiáinak versbeoltása, a versszöveg szegmentumainak egy – nem csak szövegi szinten szerveződő – motivikus áramkörbe való bekapcsolása. Mind olyan lehetőségek, amik szerintem elég izgalmasak. A trafós előadásunkban például elég erős tapasztalat volt, hogy a hitelesként előállított dokumentumokra való rámutatás, a jelenségek átkeretezése, remixelése által milyen könnyen manipulálható a befogadás. Ott is fontos volt a hiteles és kreált múlt képi és szöveges dokumentumainak vagy a versszöveg és a performativitás összekavarásából, összekötéséből létrejövő termékeny egyveleg. Az előadásba is örökítettem egy régebbi szöveges sztorit, amiből ott egy installáció lett, egy olyan tárgy, amit pszeudorelikviaként, a múlt egy összetevőjeként rekontextualizáltunk és most ezeket az ottani motívumokat, eljárásokat próbálom megint csak szövegbe, szöveggé dolgozni.

Vannak egyéb projektjeid és ötleteid, amiket fontosnak érzel megemlíteni?

Tavaly a Trafóban csináltunk egy dokumentarista jellegű előadást, amit azóta többször is játszottunk már. Egy viszonylag ismeretlen nyolcvanas évekbeli művészeti csoportosulással foglalkozunk benne. Azért is fontos nekem ez annyira, mert ennek a projektnek a kutatómunkája kapcsán találkoztam először a már korábban említett Szegedi László villanyköltészetével és a különböző elektromos performanszaival. Ezt most, május 26-án játszottuk legutóbb.

Múlt nyár óta pedig a színház mellett elkezdett a mozgókép is foglalkoztatni. Néhány barátommal olyan kisfilmeket kezdtünk el készíteni, ahol valamilyen szokatlan és marginális figurával valami szokatlan és marginális történik. Készült azóta már film egy dendrofil fiú szerelméről vagy egy olyan párról, akik nagyon hasonlítanak a szentjánosbogarakhoz. Most legutóbb pedig az Eötvös Collegium mosás közben hallá változó takarítónőjéről forgattunk.

Vers

(A rovatot szerkeszti: Pencs Attila és Radnóti Ádám)

Zártkertek

a ház mögötti dombra
másztunk fel fényképezni
marci elöl analóggal
én meg csak úgy utána a gazban
könyékig érő fű a gerincig
de onnan már murvás út vezet
egyre beljebb az üres
hétvégi házak közé
 
a panelba rakott vasgyártók
kaptak itt telkeket régen
panorámával a bükkre
a városra és a kohók kéményeire
majd kerítették körbe azt a csík földet
aminek a végére mindig egy földszinteset
fúrt kutasat gázpalackosat
kis házat építettek zártkertjükbe
 
ezeket akartuk most látni
belülről hogy mi lett azóta a hétvégi
élet helyszíneivel mire és kik
használják a bozótosokkal
egybenyitott kerteket
amik fölött hiába zúg magasfeszültségű vezeték
 
túloldalt a völgyben találtunk egy olyat
aminek a pincéje kifosztva
de a konyhája használva volt
a pokróccal takart ablaknyílás mellett
lábasokban a tegnapi
de most üres a ház
marci méri a fényt
hogyan világít be egy csíkban
én meg közben őt fényképezem
ahogy a lila falak
előtt exponál és gyönyörködik a maradékban
 
aztán néhány kép
a ház mögötti szeméthalomról is
rajta egy perzsa macskás falikép
aki befészkelte magát
alakított is
a tetőtérbe másztunk még fel
fehér zöld csíkos ponyvájával van belülről
borítva az egész mint egy sátor
alatta pokrócok párna
csak a szedd a holmid és takarodj
feliratú cetli zavar be
lehet úgy is komponálni a képet
hogy ne látszódjon
de izgalmasabb amikor a lakó és
a tulajdonos osztozkodik
 
a fotókat aztán úgy teggeltük hogy pecérvölgy
erről a helyről eddig még csak
valaki más fényképe szerepelt az oldalon
ezen szőlős takaros hétvégi ház
szalmakalapos lány takarja ki a teret
a táj polipszerű belei
nem lógnak a képébe