ikraforr

Rozsályi Anna

Mikor, hogyan kerültél először kapcsolatba az irodalmi élettel? Hol látod magad most, és mit tervezel a továbbiakban?

A könyvekkel és az írással gyermekkorom óta kapcsolatban vagyok, ez mindig is egy biztos pont volt az életemben. Az irodalmi életbe akkor kerültem igazán bele, mikor elkezdtem egyetemre járni. Hasonló motivációjú emberekkel találkoztam, akik egyszerre bíztattak és kritizáltak a verseimet illetően. Egy kisvárosban nőttem fel, így Debrecenben először éreztem otthon magam a saját generációmban. Jelenleg a mesterszakra készülve látom magam, de nagyon szeretnék az egyetemen maradni hosszabb távon. Ugyanakkor célom pár évig középiskolában is tanítani, és persze valamikor a jövőben publikálnám a verseimet, egy kötet formájában.

Kik, hogyan segítenek neked a szövegeiddel, irodalmi tevékenységeiddel kapcsolatban?

Nagyon sokat segítettek a barátaim, akik közül néhányan szintén írással foglalkoznak, de mindenképpen megemlíteném a Debreceni Egyetem irodalmi körét a Léket, amely sokat hozzátett a fejlődésemhez. Azt hiszem, ők tanítottak meg rá, hogy valójában mennyire építő jellegű lehet egy kritika. Ugyanakkor a Független Mentorhálózatban Pataky Adrienn volt jelen szárnypróbálgatásaimnál, és türelmesen nyesegette a vadhajtásokat. Az utóbbi időben az Áfra János által vezetett Versműhely és a Vörös Postakocsi által szervezett nyári tábor volt az, ahol inspirálódtam és megismerhettem hasonló szellemiségű embereket.

Mesélnél arról, hogy milyen inspirációkból építkezel a szövegírás során? Milyen közegekben, hangulatban vagy a leginkább ihletett?

Az ihlet szó szerint bárhol rám tör, így mindig hordok magamnál egy kis jegyzetfüzetet, amit persze ha elfelejtek, akkor furcsa helyekre körmölök versfoszlányokat, mint zsebkendő, szalvéta és csokoládépapír. Az írás során főleg a saját belső világomból merítek, a verseimben erős a mitológiai szál és az olvasmányélmények hatása. Néha a legapróbb dolgokban látom meg a lehetőséget egy versre, mint például egy túlfőzött tea, vagy egy nyikorgó ablakkeret.

A kis dolgokat – mint egy nyikorgó ablakkeret – és a nagyokat – mint a mitológiai hatások – miként lehet összefűzni, szerinted milyen lehet a kettő közötti viszony?

Szerintem a legkisebb dolgok hordozhatják a legnagyobb rejtélyeket magukban. A világon minden dolog kapcsolódik egymáshoz valamilyen szinten, csak meg kell látni azt a vékony szálat, amely közös. A mítoszok szereplői is ugyanazokkal az érzelmekkel küzdenek, mint a mai emberek, csak ma már kevésbé regényes ez a küzdelem. Ha lecsupaszítjuk ezeket a történeteket, megláthatjuk a félelmet a haláltól és a fájdalomtól, az elutasítást, a kalandvágyat, a kíváncsiságot, a boldogság illékonyságát, a dolgokat, amelyek minket is tovább hajtanak.

Vannak egyéb projektjeid és ötleteid, amiket fontosnak érzel megemlíteni?

Szabadidőmben kritikaírással foglalkozom, főleg a regény és a belőle adaptált film kapcsolatát vizsgálom. Legutóbbi cikkem A sátán fattya című regényről és filmről a Vörös Postakocsiban jelent meg, és néhány másik munkám olvasható online. Hosszabb távon szeretnék egy kreatív írással vagy regény és filmadaptációval foglalkozó kurzust indítani az egyetemen, de ez persze egy nagyon távlati cél.

Lehet a kritikaíráshoz szükséges gondolkodásmódot versekben is hasznosítani?

Ez egy elég nehéz kérdés, de azt hiszem a kritikus gondolkodást a versírásban is lehet hasznosítani. Mivel teljesen más a két szemléletmód, ezért fontos, hogy az ember mindig új nézőpontot keressen, ahonnan ki tudja fejezni, azt, amit szeretne. Ez a gondolkodásmód mindkét műfajban közös. Valahogy el akarjuk érni az embereket.

Vers

(A rovatot szerkeszti: Pencs Attila és Radnóti Ádám)

A legidősebb testvér meséje

Nem szabad elfelejtenem, hogy középső gyerek vagyok
előttem már birtokolta valaki a szülők összes figyelmét és a nagy testvér címet.
A nővéremnek talán szőke haja lett volna, bár azok ritkák a családban
vagy fekete, mert akkor mindig irigykedhettem volna rá.
Az egyetlen, amit pontosan el tudok képzelni, az a szeme.
Ő örökölte volna anya meleg őzbarna szemeit.
Nekünk az öcsémmel csak tengerszemek jutottak.
Az övé menedék lett volna,
és menekülés
minden felelősség elől,
ezért hagyott el minket, a szeme miatt.
A föld nem bírt volna el egy ilyen meleg tekintetet.

Foltok a tüdőn

A nyers hal fölé hajolok
és belélegzem a víz illatát,
végiggördül a bordák közé
szorult térben.
Tengerek partjait meggyűröm,
mosógépbe teszem
kagylók és homok tapad a ruháimra,
a hajszálerekből szivárgó vér
megfesti az ingeket a kövek között.
Nem tudom, hogy repüljek
vagy üljek tovább egy olajtócsában
a cigire várva.