INDIÁNER

A NÉMA HALFIÚ

Krulik Zoltán meséje és gyerekversei,
avagy az Indiáner így ünnepli a harmincéves Makámot!

„Úsznak az égen a fellegek,
holnapra én is már nagy leszek,
számolom egyre a perceket,
a szívem kalapál érted.”

(Lovepie photography fotója)

Mimimimi-mimimi…
villámkérdések két próba között
UFO: Mi számodra a Makám?
Krulik Zoltán: Harminc éve tartó szerelem és a második családom.
Mi számodra a gyerek?
Csoda.
Mi számodra Zugló?
Gyerekkorom nyarait Zuglóban a Szatmár utcai nagynéném kertes házában töltöttem. Mesevilág volt a sok régi bútor, a fiókokban rejlő ismeretlen tárgyak, a kertben sétáló macskák.
Mi számodra a május 2-ai Müpás koncert?
Ünnep, amit úgy várok, mint a karácsonyt.

Hogyan született a százlábú?

Most egy olyat rajzolok, ami tényleg nincs, gondolta az egérke. Húzott egy vonalat, húzta, húzta, még a rajzlapról is lelógott a vége, de csak húzta, végig az asztallapon, ameddig csak elért a keze, pontosabban a lába. Aztán alája is húzott egy ugyanolyan hosszú girbe-gurba vonalat, mert – ugye – egyenes vonalat senki sem tud rajzolni. A két vonal elejére kerített egy krumplit, arra három orrot és fület, két szájat és a tetejére egy szemet.
– Mi lesz ez, küklopsz? – kérdezte a feketerigó, aki a közeli faágról szemlélte a mutatványt, s hallott már az egyszemű óriásról. De egérkénk szóra se méltatta, s a hosszú vonalak alá sorban huzigálni kezdte a lábakat. Egy láb, két láb… – Elég! – rikkantott a rigó. – Tudom már, rajzolj rá még piros szárnyakat és ez lesz a csodás paradicsommadár! – Mert ugye minden rendes állatnak két lába van, gondolta magában.
De az egérke csak folytatta a lábak huzigálását. Három láb, négy láb…
– Elég! – toppantott a macska, aki egérszagot érezvén épp arra kóricált. – Minden normális állatnak, amilyen én is vagyok, négy lába van, akár a tigrisnek, oroszlánnak, lónak, vagy kutyának és amúgy neked is, amiket jó lesz, ha szaporán egymás után teszel, mert ha nem hagyod abba a rajzolást, nyomban bekaplak!
De egérkénknek szeme se rebbent.
– Téged is csak én rajzoltalak. Csönd! – folytatta tovább. Öt láb, hat láb…
– Elég, elég! – csapódott zúgva az asztallapra minden bogarak bogara, a szarvasbogár. – A legügyesebb állatoknak, amilyenek mi is vagyunk, természetesen hat lába van, de még az olyan senkiházi jött-mentnek is, mint a légy, vagy a szúnyog – dünnyögte a bajsza alatt.
Hiába, egerünk a füle botját se mozdította. Hét, láb, nyolc láb…
– Igen, igen… akkor ez az én fajtám – nyugtázta a magasból éppen akkor leereszkedő kaszás pók. – Köztudott, a világon nekünk pókoknak van a legtöbb lábunk, úgyhogy elég a lábból, ez biztos egy csodapók lesz, rendben.
De egérkénk rá se hederített, kilenc láb, tíz láb, tizenegy láb, s meg sem állt kilencvenkilencig.
– Na, az utolsót te rajzolhatod, Kormos! – szólt a macskának, aki oda is kanyarított egy görbe vonalat a sor végére, mire az megmozdult… S halljatok csodát! Lebucskázott az asztalról és pillanatok alatt eltűnt, mint ha ott se lett volna.

A néma halfiú
Néma a néma halfiú,
párja, a szöszke, is halk szavú,
mégis egyik sem szomorú.
Kicsi lány, melyiket kéred?
Délnek szállnak a vadludak,
anyjukhoz bújnak a kisnyulak,
szúnyog csípi az arcomat,
a kezem kezedhez téved.
Úsznak az égen a fellegek,
holnapra én is már nagy leszek,
számolom egyre a perceket,
a szívem kalapál érted.
Buta lepke
Buta lepke a lámpa körül száll,
ha leoltom, kialszik a fény,
kicsi szöcske dohogva odébb áll.
A sötétben ma senki se fél.
Vihar taszigál, szele ide-oda rángat.
Zöld-fülű nyúl fut a kölykeiért.
A szobában már vetve az ágyad.
A koboldok királya zenél.

Fészkelő
Forgó szerencse,
Forró kemence,
Apró Apolka,
Bújjunk a lombba.
Sárból a fészek
Két kis zenésznek,
Most költ, ne bántsuk,
Csendben vigyázzuk!
Még nincs ma benne,
Holnap kikelne,
Hétfőn csipogna,
Kedden forogna.
Szerdán a lába,
Két hét a szárnya,
Már-már kilátszik,
Egy még hiányzik.
Uhu néném
Uhu néném, ha kiröppen,
Hazaszalad a kicsi egér.
Odabenn az odúban
A család már sose fél.
Uhu bátyám, ha kiszárnyal,
Töpörödik a pici pocok.
S, ha elaludtam a legelőn,
Este még csacsim haza kocog.
Ebihallal teli tócsa,
Béka mama lesi a fiát.
Vízibolha menekül,
Tolakodnak a libák.
Haza szállong a sirálynép,
Nádasokba gyűlnek a rigók.
Álmos már a Balaton,
Szenderegnek a kicsi hajók.
Ha a harkály fakopácsol,
Összekuporodik a bogár.
Böki szúnyog, ha kikel,
Nem lesz nyugtod soha már.
Vízisikló panaszolja:
Nem nőtt lába, szárnya s keze sem.
Tovasiklik a Sióba,
Béka bál lesz mától Szemesen.
(30 éves a Makám 2014. május 2. 19:30, MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)