INDIÁNER

Uri Asaf és unokája, Hádász (Mirtusz)

„A HÁBORÚ NEM VÁLTOZTATOTT MEG SEMMIT”
– kérdések Uri Asafhoz –

UFO: Hogyan telik egy napja?
Uri Asaf: A híreken függök egész nap.
Mit változtatott meg a háború?
A háború nem változtatott meg semmit, a soron lévő háború soha nem marad el, és ez így lesz még nagyon sokáig.
Mit érzékelnek belőle az unokái?
Az unokák átélik a szirénázásokat, a földre fekvést az óvodában vagy a nyaralóban (Jeruzsálemben kevésbé) és látják, érzékelik a szülők aggodalmát.
A korom című versben képletes vagy valódi koromról van szó?
A kérdés jogos. A korom szó a versben az áldozatok korma, akik elégtek, a múltban és a jelenben. Ez az elsődleges tartalom. Soha nem tudok kormot látva, nem rájuk gondolni!

Uri Asaf: Exodus

Uri Asaf háborús versei:
Háborús szerelmes vers
(“mandulavágású szemei”)
Fájó egyidejűség, széttartó sor(s)ok.
Valami történik: mikor nekem rossz, nekik jó,
fordítva soha. Mi van a szemem mögött?
Bambusznád. Ki büszkén homorít, gyertyát csinál,
magam elé képzelem, ahogy a hátán áll,
világot látni enged a kukoricaföldek felett.
És az oltott mész szervetlen fehérség, az élet ablaka.
Egy időben kialszik, a jövő képét hátrahagyva,
elenyésző hófehér Atlantisz.
Egy másik háborús vers
(Álmunk a koromról)
Az unokám arcát tisztítom.
Várj, a koromtól megszabadítalak,
csak én látom, ahogy a képed befeketül.
Feketétől a fekete, legjobb, ha elsimítom,
ettől kibontakozik a vonzalom. Kredencben
tányér, azt is tisztára törlöm. Ezt sem a háború teszi.
Ma pelyhekben hull, lefejtem az üvegharang faláról.
Korom, korom, hátráló atom, sokaságban fekete.
Nagyapám maradék haja, ezt az ember teszi.
Tűzzománc
(A háború 22-ik napján)
Kidőltek a kerti fák és száraz a halas-medence, betegség
támadott meg, rosszfajta zománcpenész.
Betemetett a múltam, a rabságban töltött utolsó tavasz.
A porlepte házak egymáshoz érnek, engem anyag vesz körül,
élettelenség, melyben két egymásnak idegen világ vegyül.
A tűzben érzem az oltár hangulatát, (a kerub szárnyáról vér csepeg).
Kőre kerül
(Augusztus elsején, a tűzszünet első napján)
A félhomályos nappaliban sütemény és kompót.
Ötéves vagyok, a fél arcom feldagadt.
A mumpsz-tól minden olyan elmosódott,
mintha katedrálüveg takarna,
vagy a péntekesti gyertya füstje,
melyet sötétedés előtt gyújtott a néném.
A nagyszüleim hangját senkitől nem kérem számon.
Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül az erdő szélén.
Az embervirág a kőre kerül, mely napokig meleg marad.
Folyékony fény vár rá üvegpohárban, csillagok és kezek,
míg a mécses zöld üvege túlcsordul és világít.
Amfiteátrum
(egy régi életrajzi esemény mely előrevetíti a jövőt)
Az orráig süllyed a szárnyas komphajó
mely a fémes hullámokat szeli a sziklák között.
Álarcban vagyok a hordágyon, képmás az isteneknek,
Porosz szigete előtt halott a ponyva alatt. Senki nem ismer,
jól esik, hogy nem süt a nap. Átellenben Peloponnészosz,
és Pália Epidaurosz, ahol Dionüszosz hangot ad.
Éjjel és nappal ég a tűz, a kabócák elvarázsolt szirének.
MI AZ ÖBÖL?
(Még távolról sincs vége …)
Ég és láthatár egybeolvad.
Az öböl távoli széle sárga, mint az ég.
Szemben ágaskodó hullám, rajta
villózó csillagok mozgatják a világ egészét.
Szemmel követem a felületet az öböl felett.
Az igazság soha nem mutat összefüggő képet,
mivel az öböl ingadozó tenger,
ha a tekintetem leeresztem, ennyi se marad.
Valóságban mi az öböl? Döglött halak,
deszka, kötélzet, sör és kender.
Háború utáni vers
(A szökőkút elhajló sugara)

Távolodó mennydörgések, szürke habok,
lezúduló eső maradványa a járdaszélen.
Az utcákon senki nem jár délben,
mindent elsimít a nyári zivatar.
Sétám a temetőhöz visz, ott élnek a halottak,
kiknek gyermekei a földön nyomot sem hagytak.
Mások kerékpáron gurulnak mellettem, mind távol,
mert itt az efféle melankólia végképp gazdátlan.
Míg arcmásom a rézlemezbe karcolom,
tekintetem alig követhető, akár a szökőkút
elhajló sugara. Megrázkódik, levegő
után kapkod.

Uri Asaf: The palace of vestment

Az Indiánert szerkeszti: Acsai Roland