INDIÁNER

„AZ INDIÁN NYÁR”

Az Indiáner felkérte három kedves szerzőjét, Kiss Ottót, Babiczky Tibort, Lackfi Jánost (és beszálltam én is), hogy idézzék meg versben az indián nyarat, és így nézhessünk vissza, közösen, a szeptemberre. És Holló Anna is beszállt egy illusztrációval.

Kiss Ottó
NE FÉLJ, APA!
Ne félj, apa!
Tavasszal majd úgyis
visszahullanak a levelek
a fákra.
UFo: Állhat az ember kétszer ugyanabba a lombhullásba?
Kiss Ottó: Persze. Csak ugyanabban a térben és időben kell lennie, mint először.

Babiczky Tibor
LÁMPÁS LEOPOLD PÁRIZSBAN
Lámpás Leopold és fia,
Villany Leó lépdel itt.
Madaraknak szórnak búzát,
zsemlemorzsát, tengerit.
Jönnek a rigók, a csérek.
Még egy petymeg is leszáll.
Régen piac volt a téren,
amit úgy hívnak: Les Halles.
Apa és fia erre jár.
Markukban búzasárga nyár.
S az ősz mint egy sötét madár
egy haldokló nyírfára száll.
Az égen ezer szárnycsapás,
mennyi nagy madár suhog.
A fogyó hold egy sárga csőr.
Apró szemek a csillagok.
Felragyog Lámpás Leopold.
szőke fia is felkacag.
Fényben áznak az ablakok,
a kincsek és a sok kacat.
Fészkére tér a jóllakott
rigó. Párizs elalszik.
Kihullnak az éj hajából
az aranyszínű masnik.

UFo: Kincs vagy kacat?
Babiczky Tibor: Ha gyermeki szemmel nézem – próbálom nézni -, akkor egyértelműen kacat. Amely maga a kincs. A kincsben magában eleve nem rejlik semmi izgalom; érmék, gyöngyök, csiszolt kövek. Mennyivel érdekesebb egy erdőszélen talált ismeretlen rendeltetésű, régi tárgy. Egy különös alakú felhő. Egy rozsdás szög.

Lackfi János
ŐSSZEL
Ősszel
találkozhatsz egy őzzel,
Ősszel
éldegélünk félgőzzel
Ősszel
már túl hideg a Gösser,
Ősszel
életünk sok bús közhely,
Ősszel
pulcsi kell puha szösszel,
Ősszel
reméltem, látlak egyszer,
Ősszel
beérném kósza KÖSSZel,
Ősszel
esőben várlak, Eszter,
Ősszel
ázom, és sose jössz el!
FEHÉR INDIÁNOK
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a szemed indiános,
Hiába is hunyorogsz…
Talán belement a kosz?
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a hajad indiános,
Nem is hosszú, nem is kékes,
Megfésülni se vagy képes!
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a tollad indiános,
Hogy kiabált az a tyúk,
Mert megtépted! Kinyírjuk?
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a bőröd indiános,
Ha napot kap, lehámlik,
Viszket is még sokáig…
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a puskád indiános,
Nem fog soha elsülni,
Fából van… Ne fejtsük ki!
Marhaság azt hinni, János,
Hogy kúszásod indiános,
Álcázhatjuk magunkat,
A szomszéd is lebuktat!
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a whiskyd indiános,
Lightos kóla, hogy ne hízz…
Hogy is lenne tüzes víz?
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a pipád indiános,
Apádé volt, letette,
Béke nem lakik benne!
Marhaság azt hinni, János,
Ez a wigwam indiános,
Vacak sátor az egész,
Be is ázik, idenézz!
Marhaság azt hinni, János,
Hogy a kertünk indiános,
Hol a préri, pampa, kaktusz?
Ne izéljek, mert még megszúrsz?
Marhaság azt hinni, János,
Hogy az egész indiános,
Amit játszunk a kertben,
Ér egy kalap… Jó, rendben!
Mindegy, fel a fejjel, János,
Bár semmi sem indiános,
Kússzunk, másszunk, itt és ott,
Skalpoljuk a szomszédot!

UFo: Csomagoltál már tankönyvet, füzetet a gyerekeidnek iskolakezdésre?
Lackfi János: A nagy füzetcsomagoló és -címkéző feleségem, Juli, de én is ragasztgattam régebben öntapadós nájlonborítót a két nagyobb gyermekem könyveire-füzeteire. Hallatlanul modernnek éreztem ezt, és öregnek magamat, hiszen én még anno a kötelező népiszoc indigószín csom. papírral kezdtem oskolás karrieremet. Most végzős gimnazista Margit lányom kreációi pedig, a temperával pingált halálfejek és szürreális montázsok, melyek inkább az ő lelkét védik a sablonborító dizájnjától, mintsem könyvei küllemét óvnák, borzongató szabadságfokot jelentenek nekem, igaz, jámbor katolikus gimnáziumából is kilóg velük…

Acsai Roland
AZ INDIÁN NYÁR
Még mindig bölények legelésznek,
Egész szeptemberben süt a nap,
Színes falevél tolldíszben állnak a fák,
S a fákban az ősök szellemei laknak,
Minden csupa titok, és búcsúzás,
És a reggeli köd csak a békepipa füstje –
A rezervátumban, hová az
Indián nyár visszavonult.

Holló Anna

UFo: Láttál már indiánokat?
Holló Anna: Hm, dél-amerikai indián pánsíp művészeket az aluljáróinkban.
UFo: Szinte tudtam 🙂
Holló Anna: S magyar indiánokat a Dunakanyarban, ettem is velük békacombot, olyan huszonöt éve már ennek.