INDIÁNER

Vörös István
VERS- ÉS DALÁTIRATOK MAJDNEM GYEREKEKNEK ÉS MAJDNEM MINDEN GYEREKNEK
FUTÁR LESZEK
Futár leszek, biciklizek,
a zebránál se fékezek.
Nem törődöm a lámpával,
az ember megállni által.
Egyik elütött gyalogos
még pofáz is, a nagyokos!
Ha szentségel, azt se bánom,
csak taposom a pedálom.
Ha már elállják az utcát,
legyen azért, ki rendet vág.
Rendet vág a régi rendben,
újat hozni küldtek engem.
Nem dohányzok és nem iszok,
csak a hülyék járnak gyalog.
De autózni se egy öröm,
magamat is kikerülöm.
Kikerülöm, lakatolom
egy korláthoz az udvaron.
Ha már elpusztult a bringám,
nem vár többé semmi jó rám,
se északon, se keleten,
az időt is befékezem,
nem lesz már ősz, nem lesz tavasz.
Futár vagyok, és ez vigasz.
A GŐZHAJÚ FIÚ
Egyszer a hold úgy begazolt,
átugrott vad, zöld tavakat,
talpa nyomán dőlt a sötét,
a múlt olajként fölfakadt.
Eljött egy gőzhajú fiú,
álom volt és szél meg hamu,
a hold őtőle félt,
futott, s az égre ért.
Szupernovák fehér falát
kék ököllel verni nem kell.
Kis kék bolygó készül porból,
teremti 36 szóból,
itt van a gőzhajú fiú
álom volt, de mégsem kamu.
Felhős most is az ég,
csak nappal van sötét.
Mikor félig egyedül vagy,
homlokodra hull a harmat,
másik feled épp bulizik,
hallod: nevet. Övet lazít.
Elvisz a gőzhajú fiú,
rémálom, de nem szomorú.
Végül mindent belát,
fésüld ki a haját.
Az ég s az ég között
kicsit még gőzölög.
EGY ALAGSORI KONDITEREM
Szép az idő, száz neoncső
vibrálva ég reggel óta.
Penészes fal, nagy diadal,
létezésünk egybefogja
egy alagsori konditerem.
Nő az izmom minden nap.
Teszi az ember, amit lehet,
a haverok itt vannak.
Gyaloglunk órák hosszat állva,
de nem látjuk meg egymást.
Nincs is szükségem más sétára,
nem kell ég, ez az ábra.
Lábakra van kilátás
innen csak, de ki bánja,
az ember el van szánva,
a gépet addig járja,
míg záráskor kidobják.
CSALÁDI ALBUM

„Hagyod, hogy lehúzzam rólad a takarót.
Két gyerekünk is alatta feküdt, lábnál.
Álmodban szülted őket. Aludt
az orvos is, aludt a bába.”
(Vörös István)

„Téli éjjel
gőzöl a kutya nyoma,
gőzöl a kutya nyoma
a hóban.”
(Vörös István)

„A lélegzése halk beszéd.
Az élet nyelvén énekel.
A bőrre némi hófehér,
mint ágon alvó hó hever.
Úgy fordul át a nap felén,
mint párna felhőjén az arc,
hajára fönt a lámpafény
narancs árnyékokat takar.”
(Vörös István: A lányom alszik délután)

(Az Indiánert szerkeszti: Acsai Roland)