INDIÁNER

BEAT-MESE ÉS BEAT-BESZÉLGETÉS

„Álmodban visszatérhetsz az égre, várnak rád a fényes állatok.”

UFo: A beat tanúi milyen úton zarándokoltak el a beat-meséig?

Sirokai: Azon az úton, ami a mítoszok földjéről indul, és éppúgy áthalad a mesék birodalmán, mint a költészet hegyein. Amikor elkezdtem ezt a mesét írni, rájöttem, hogy A beat tanúinak könyve is úgy kezdődik, mint egy mese: “Amikor a fiú elhagyja apját és anyját, az erdőbe vonul, hogy megtalálja a fát, mely odvába fogadja.”

Hogyan magyaráznád el egy gyereknek, hogy mi a beat?

Megmutatnám neki, hogy a ritmus, a lüktetés, a beat benne is jelen van. A légzésében, a szívverésében, a lépteiben. Aztán azt, hogy a lüktetés mindenhol felbukkan körülötte. Elmondanám, hogy a porszemek is lüktetnek, csak olyan finoman, hogy alig érezni. A csillagok is, csak olyan nagyok, hogy évekbe telik, mire egyet dobbannak.

Mennyi idősen mosolygott a fiad először?

Hat hetesen, de eleinte nehéz volt eldönteni, hogy grimaszol vagy mosolyog-e. Az első mosolyt véletlenül le is fényképeztük, de csak utólag jöttünk rá, hogy az már nekünk szólt. Mutatom is a képet!

Mit szólnál hozzá, ha a fiad költő akarna lenni?

Örülnék neki, és biztosan nagyon büszke lennék a verseire.

Szerinted mi okozta a dinoszauruszok kihalását? Zsófi szerint egy “medveorr” (értsd: meteor) lehullott az égből.

Szerintem nem haltak ki, csak összementek, és még mindig itt vannak körülöttünk. Néha egy-egy gyíkban is rájuk lehet ismerni.

Gyerekkoromban mindig azt rajzoltatták velünk az iskolában, hogy milyen lesz a világ 2000-ben. Szerinted milyen lesz a világ mondjuk 2100-ban?

Lássuk csak, Lóci 87 éves lesz 2100-ban, én pedig 118. A nagyapám 95 éves, és nagyszerű formában van, én az ő alkatát örököltem. Ha ehhez hozzáveszem az orvostudomány fejlődését, akkor jó okom van bizakodni. Azt remélem, hogy 2100-ban Lócival súlytalanságban lebegve fogjuk játszani az akkori idők egyik népszerű labdajátékát egy másik bolygón, és meg fogom tudni még izzasztani.

Szerinted vannak ufók?

Nehezen tudom elképzelni, hogy a világok végtelen sokasága között a miénk lenne az élet egyetlen bölcsője. Hogy ide-idelátogatnak-e a földönkívüliek, az már más kérdés. Én mindenesetre nyitott vagyok, a kezdeti idegenkedés után biztosan találnánk közös programot, ha betoppannának hozzánk.

Ugrálókötél, vagy trambulin?

Egyértelműen ugrálókötél. Magaddal tudod vinni, ha utazol, nem kell mellé más felszerelés, és mindenki számára elérhető, mert nagyon olcsó. A mindennapjaim része, nagyszerű eszköz, aminek segítségével rá lehet érezni a beatre.

Sirokai Mátyás
AKI BABA AKART LENNI

Kassziopeia, a legszebb nevű csillag, minden éjjel fent ragyogott az égen. Hallgatta a bolygókat, nézte a többi csillagot. Fülelt, mikor hangzik el valahol a neve, figyelte, mikor fordul felé a Göncölszekér kocsirúdja. Várta, hogy rápillantsanak a csillagállatok. Kassziopeia, Kassziopeia, suttogta maga elé, és ragyogott. Azt akarta, hogy mindenki vele együtt gyönyörködjön a nevében, a legapróbbaktól a legnagyobbakig. Kassssziopeia, sziszegte egy hullócsillag, ahogy elsuhant mellette. Peiiia, kiáltotta egy kihúnyó nap a távolból. Khaaa, lehelték a meleget a csillagállatok. Kassziopeia ragyogott.
De a legszebb nevű csillag nem elégedett meg néhány hullócsillag, kihunyó nap és meleget lehelő csillagállat csodálatával. Ő az éjszaka úrnője akart lenni. Miért hullanak le az égről, akik a nevemet suttogják, kérdezte. Hová tűnnek el a kihunyó napok? Ki hallgatja a sok meleget lehelő csillagállatot? Így töprengett Kassziopeia, de választ az éjszakától nem kapott.
Egyszer aztán, millió és milliárd magányos éjszaka után meghallotta, hogy egy bolygón az ő nevét kiáltozzák az emberek. Talán még nem is emberek voltak, csak lelkes állatok. Kétlábú krokodilok és beszélő bikák. Szitakötők, amiknek szárnya eltakarta a napot, mint a felhő. Föld alatt repülő vakondok, víz alatt vitorlázó sasok. Vagy mégis emberek voltak? Krokodil és bikabőrbe bújt kicsinyek, szitakötő- és sasszárnyú nagyok? Kassziopeiát nem érdekelte, hogy kicsodák-micsodák, ő csak hallgatni akarta őket millió és milliárd éjszakán át. Kassz-szio-pejja, Kassz-szio-pejja, zúgták az emberállatok a tűz körül, a víz alatt, a föld felett. Kassziopeia ragyogott.
Van már népem, akik áhítattal éneklik a nevemet, de miért van úgy, hogy ők ott vannak, én meg itt vagyok? Így töprengett Kassziopeia, de választ az éjszakától nem kapott. Csillagként nem szállhatott le közéjük, mert tüzében elégtek volna. Esőként nem hullhatott rájuk, mert vizébe belefulladtak volna. Szélként nem süvíthetett közöttük, mert félelmükben barlangjaikba bújtak volna. Úrnőjük akart lenni, de a szeretetükre vágyott. A nevét akarta hallani, de úgy, hogy örömmel ejtsék ki előtte. Azt akarta, hogy hódoljanak neki, de hódolatuk simogatás legyen.
Teltek-múltak az éjszakák, Kassziopeia pedig csak a távolból figyelte a bolygót. Végül arra jutott, ha az úrnőjük akar lenni, először a kicsinyükké kell válnia. Baba akarok lenni, mondta a csillagoknak. Utoljára felragyogott, de olyan erővel, hogy elhomályosította a csillagállatokat, és örömkiáltásokat csalt az emberi állatok szájára. Aztán elhagyta az égboltot, és egy kisbaba alakját öltötte magára a földön.
Körülállták, simogatták, babusgatták. Csillagomnak hívták, és elmesélték neki, hogy a babák az égből jönnek a földre. Kassziopeia, suttogták, hercegnő, kérlelték. Csukd le kis szemed, aludj, csillagocska. Álmodban visszatérhetsz az égre, várnak rád a fényes állatok.