INDIÁNER – a progresszív gyerekirodalom, a belső gyerekbirodalom

Ahol a versek és a mesék úgy találnak célba, mint a nyílvesszők – célzás nélkül célozva…

„NINCS ZSEBKENDŐM, KIFÚJTA AZ ORROM”

(AZ INDIÁNERBEN KOLLÁR ÁRPÁD, AKITŐL MEGTUDJUK, HOGY MILYEN EMBER, MILYEN GYEREK…)

MILYEN EMBER, MILYEN GYEREK

„…volt tavasz, nincs tavasz. Basszus.”

Zöldlényegű Felhő: Milyen madár?

Kollár Árpád: Hát ez az! Hogy milyen is. Milyen madár. Ha egyáltalán. Meg, hogy mit csinál, és miért csinálja. Például az sem lenne baj, ha galamb, vagy rigó, vagy cinke, vagy seregély. De néha vidra, sőt, legszívesebben mindig csak vidra lenne. Ha tehetné. De hát vannak ezek a madarak, akik elviszik a tavaszt, vagy a szalonnát, vagy nem lehet őket megfogni. Muszáj róluk írni, mert vannak a fán, a bokrok ágain, a fűben. Mindenütt. Lehet etetni őket, főleg télen. De néha meg nem is esznek télen, például idén, de az is lehet, hogy idén nem is volt tél. Csak finnyáskodtak, húzták a csőrüket. Amikor meg elmúlt ez a nemvolt tél, akkor felzabáltak mindent, tavasszal. És persze van még a bolondmadár, mert az bolond. Néha nekiszáll az ablaküvegnek, néha mindig. Nagyot koppan. Aztán nem hallgat…

Milyen nyúl?

Tényleg, milyen nyúl? Nem is értem én ezeket a nyulakat. Balázs Attila Cuniculusából persze tudhattam volna, hogy a nyúl szapora és pofátlan állat, benépesíti és átfurkálja a világot. Na, de hogy az egész madaras könyvemet elfoglalja, döbbenet, erre aztán már végképp nem számítottam. Túl óvatlan voltam, így elözönlötték a lapokat ezek a nyulak. Bicikliznek, hajat vágnak, üldögélnek, furakodnak, merülgetnek, nézelődnek, feküszgetnek, eszegetnek, trükközgetnek, kukkolgatnak, kibickednek… Végül az egyik versemben kénytelen voltam egyet meg is sütni, mert annyira szaporák voltak. Úgyhogy kihasználva az alkalmat, most családunk egyik kedvenc gyerekversével, Csorba Béla szavaival üzenném is ezeknek a hetyke nyulaknak, hogy Milyen madár.

„Nyúl, nyúl, nyuladék,
köll-ë nekëd hulladék,
az köll nekëm, hulladék,
bárcsak már kinyúlanék,
nyëkk.”

Milyen ember?

Olyan, az biztos. Meg ilyen is. Leginkább, aki olvassa. El, meg fel is.

Milyen gyerek?

Bizony, bizony. A gyerek az már csak milyen. Olyan gyerekféle. Rossz, na. Vagyis jó. De nem is. Csak kíváncsi. Például kérdez, mindig, mindent. Hogy hol van a világnak vége, meg ilyenek. Olyanokat, amit az a milyen felnőtt, aki felolvas, nem tud. Meg érzékeny is, kicsit komoly, kicsit szeles, kicsit furcsa, kicsit kíváncsi. Nagyon. Meg vidám, meg szomorú. És még gondolkodni is szokott. Sőt. Meg érez, dolgokat. Érzi, ami nincs. Meg szeret, azt is nagyon. Jut eszembe, focizik, na, ezzel kellett volna kezdeni. Mert a labda, az van, az mindig van. Meg a játék, az jó, mindig jó, ahogy anya is.

Milyen évszak?

Tavasz, tavaszi tél, téli tavasz, de jó a nyár is, az ősz a legjobb, mégis a tavasz a legeslegjobb. Szerintem, meg a nyulak szerint, a madarak szerint viszont nem. De őket meg nem kérdezi senki. A madarak csak fogják, és felkapják, és elviszik a tavaszt, és volt tavasz, nincs tavasz. Basszus.

Kollár Árpád gyerekversei

MONDÓ
nincs kalapom, elkapta a szél,
nincsen babám, lenyelte a tenger,
nincs barátom, elmosta az eső,
nincsen szárnyam, ellopta a rendőr,
nincs ceruzám, megrágta a kutyám,
nincsen kutyám, elvitte a troli,
nincs városom, belepte a korom,
nincsen fogam, kihúzta a kilincs,
nincs virágom, megette a nyár,
nincsen mamám, bevitte a mentő,
nincs nadrágom, kinőtte a lábam,
nincsen szavam, fölkapta egy madár,
nincs zsebkendőm, kifújta az orrom,
pipám sincsen, soha nem is volt.
DALOCSKA
szeretnék gombát szedni az erdőn,
szeretném szemmel rúgni a labdát,
szeretnék kutyát kapni dobozban,
szeretném kolbásszal enni a fánkot,
szeretnék biciklizni egy felhőn,
szeretném, ha engednének félni,
szeretnék szétszerelni egy tankot,
szeretném szeretni, ami nincsen.
EZ AZ EGYIK HÜLYEVERS
körtefánkon egész éjjel
zabráltak a seregélyek,
benyomták az összes fánkot,
kirabolták a pofánkot,
lelegelték a szalonnát,
begybe tettek hatvan tonnát,
jóapám meg bepánikolt,
mind megitták a pálinkót.

EZ A MÁSIK HÜLYEVERS
nincsen okom, se indokom,
magamat is felpofozom,
azért sose veszem zokon,
ha nincs nálam elég pofon,
hogyha dúlok, bevadulok,
leszek tulkok meg vadludok,
vagy tülkölök vagy tulkolok,
önmagamba betunkolok.