INDIÁNER

„HA JÓL SZIGETEL A GYEREKSZOBA AJTAJA”
 
– Beszélgetés Babiczky Tiborral –

Ufo: Hol vagy most?
Babiczky Tibor: Pozsonyban, az International Visegrad Fund ösztöndíjával.
Mit csinálsz ott?
Írok. Verset, esszét, prózát, riportot. Meg fordítok is.
Mit jobb írni, verset vagy prózát?
Ez az alma és a körte összehasonlításának az esete. Annyira más, hogy nincs értelme rangsorolni. Mindkettőt nagyon jó írni. És mindkettőt átkozottul nehéz.
Hallgatsz zenét írás közben?
Sok zenét hallgatok, de amikor írok, akkor csendre van szükségem.
A gyerekek mellett tudsz írni? Én zenét hallgatok közben fülhallgatóval.
A gyerekek mellett nem tudok dolgozni. Ezért is alakult úgy, hogy éjszakánként írok. És még akkor sem árt, ha jól szigetel a dolgozószoba ajtaja…
Milyen gyakran látogatsz haza?
Kb. tíznaponta jövök haza.
Van honvágyad?
Van. Nagyon skizofrén állapot Pozsonyban lenni egyedül. Egyfelől nagyon élvezem, másfelől nem érzem a teljességet.
Mi vagy ki hiányzik legjobban?
A családom: a feleségem és a két lányom.
Mikor néztél utoljára rajzfilmet, és mi volt az?
Utoljára a Kung-fu pandát néztük Bori lányommal.
Hány évesnek érzed magad?
Harminckettőnek. A valóságban harminchárom vagyok, úgyhogy még van esély, hogy utolérjem magam…

„NYULAK SZÁLLNAK FEL AZ ÉGBE”
 
 – Babiczky Tibor gyerekversei –


Mondóka
Zöldike, zöldike röppen.
Bújik a holnap a ködben.
Hódara, hódara hullik.
Most könnyű lesz, aki súlyt vitt.
Ködből a holnap előjön.
Szél fut a sárga mezőkön.


Vadászat
A rókák nyúlra vadásznak,
sötétlő mennyei vásznak
feszülnek fölé a háznak.
Az éjben egy aranyablak,
pihenőhely bogaraknak.
Egy asztalnál ül a Nagy Vak.
Holnapra mindennek vége.
Nyulak szállnak fel az égbe,
rókák alá, odú-mélybe.
Senki se gondol a vérre.
 
Bálnaének
Van egy óceán, a Csendes,
ha megfürdesz benne, csend lesz,
áttetsző, süket ég remeg
a néma víztükör felett.
A hold a felszínen lebeg,
majd elsüllyed, s a mélybe megy.
Magzatburok, ha megreped,
a csöndből szivárogni kezd
egy furcsa ének: bálnadal.
Felsír és elcsendül hamar.
Gyönyörű, időn túli hang,
nem trombita és nem harang,
nincsen dallama: teste van.
Csak akkor szól, ha este van.
Ki tudja, nevet vagy zokog?
Hogy áldott-e vagy átkozott?
Ki érti, hogy a bálnaszív
magához hív, vagy eltaszít?
A hold hallja, bár nincs füle,
míg szól, dagad, s fogy nélküle.

Az Indiánert Acsai Roland szerkeszti