Sötét háttér előtt fehéren villogó testek lebegnek el egy hosszan kitartott mondatvég biztonsági zónájában, és a mondat maga is csak hebegés, ahogy a volt a jelenben megtestesülni próbál – érvénytelenül. Szójátékokra futja még talán, de a kimondás lefáraszt a horizonton égő, de azon is túlérő erdőtüzek lobogó fényében.
Ahogy öregszünk, a forradalmak egyre nevetségesebbeknek tetszenek. Bár szemünk még élesen lát, elménk már egyre inkább elmélázik korábban egyszerűnek bélyegzett kérdések felett – a kétely belénk ette magát kérlelhetetlenül. Az egyszerű céltudat reménnyé változott, alkalmi szavaink napi üdvözletté. Kifogott rajtunk a kor, melynek szelét mi terveztük kifogni egykor.
Feledhető reggelek, fakó, görbe tükrök. Akaratunk ellaposodik, körmeink befelé nőnek. Mihez kezdjünk a törvényekkel, melyek közös üzenetként próbálnak megrendszabályozni, de közben megszabják légzésünk ritmusát is. Te pedig légy otthon az önzésben.
Ha pedig végleg csillapodni szeretnénk egy tettben, akkor az ébredés után is csak a felállított, tavasziasan kurtára vágott bábukat próbálnánk elemezni, de a végső térnyerés mellett sem érdekelne a sikerélmény, mert a siker bűn, melynek álnok bűvköréből kitörni legalábbis ildomos lenne. Ezért jelenlétünk is csak efféle inverz megoldásokra hagyatkozhat, mert így nem tehetünk egyebet, minthogy tompultan belesimulunk foteljeink kopottas némaságába. Jelenlétünk bezártság, egy téves vagy félreértett origó körüli lebegés horizontja. És itt most nem segít a mindennapok grammatikája, és rímképletet sem egykönnyen találhatni erre a reggelre, a központozás kérdésében pedig végképp elbizonytalanodunk. Pedig egyszerű az egész: tetteink fura bája és az a némely lélekgimnasztika még leírható akár egyetlen papírlapra is, de nem lehetünk biztosak abban, hogy az ellenkezője nem lesz végül ugyanolyan érvényes, ezért a hátoldalra mindenképpen tegyünk ezzel kapcsolatban egy megjegyzést.
A forradalmak ébren tartó anatómiája sem egyértelmű. Mi még kilábalni látszunk betegségeinkből az otthon megszáradt, pecsétes terítői fölött egy zöldségszagú vasárnap délelőttön, de a helyzet a forradalmak vonatkozásában nem ilyen egyszerű. Nekünk kell feltenni a végső kérdéseket forradalmaink meghaladásával kapcsolatban, és nekünk kell a törvényeket is biztosítanunk. Ha az erőltetett elmélkedéseket nem vesszük számításba, úgy is tűnhetne akár, hogy részt sem akarunk venni csimpaszkodó merengéseink felszámolásában, melyek kérdéseket hoznak csupán, válaszok nélkül.
Egyetlen dolgot tanultunk a történelemből, hogy soha, senki, semmit nem tanult a történelemből.
