amygdala

minden állatot végtelen szelídnek látott tépjen szét bár épp egy embert csak nekik képzelt mennyországot a szamárnak krisztus-teher nélkül pálmát lengetett hisz az ember mind csak betolakodó lehet végtelen szelídnek és védtelennek látta az állatokat az ember dolga hogy befogadja hogy idomuljon idomítás helyett menhelyből otthon legyen minden állatkínzóra kigondolt egy válogatott halálnemet nem ismerjük az összes fajt kit befogadtunk a kihaltak is bennünk telelték át a jégkorszakot időnként szöknek belőlünk szűkölve tágasan talán kint már melegebb van ki eléjük kerül sosem látott lényként mondhat bármit nincs még beszéd eltiporják ők a veleszületetten felejtett évmilliók a megélt pár évtized csak hártyajég emlékezet ők az én mibenléte ki elénk kerül más nem lehet csak sosem látott lény ember mondhat bármit nincs már a beszédnek központja csak egy számkivetett sziget az agyban eltiporjuk nem válogatunk a halál nemei közül hisz ez a faj nem szelídíthető csak kihalással csak ütünk mint kinek arca elé jégvirágból sajdít pálmaágat szentfölddé lett éjszakája úgy verjük meg utána egy teljes hétig lázas

Hegedűs Gyöngyi

kép: Christophe Dessaigen: The outcast