Komálovics Zoltán: Innen

(Vasadi Péternek)

Innen maradék nélkül kerül át minden odaátra.
Átrendeződésünk mindig egyirányú,
S ahol a tetem, odagyűlnek a saskeselyűk
A cölöperdők viharában.
Uram, redőbe omló árnyad alatt,
Óráid kórusán, az idő ellenpontjain
A kivágott fájdalom tátongó árkai.
Hold tapad sötét hiányodra,
Hold a tél kapujára, a védtelen útra,
Bokrai közt a lehetetlen csöndre.
Az éj hajszálgyökere rést repeszt
Az emlékezet oszlopfőibe.
Mi zuhog rólad
Foghíjas kerítéseken át házaink közé?
A függőleges felszín szakadékain
Színeváltozásod villámfénye
Tömörebb köz minden némaságnál.
Túl a szó romló rétegein a csönd karimája
Árnyékot vet a szívre.
A Hold villanyfüggönye
Lábad elé omlik
A földből élők betelik a félálom felvonásait.
Csak a sziklák közti terek tőrei,
A földtől függetlenebb lények
Vonják ki magukat.
Költözés havában
Rendben kiürítik a tájat.
Légfolyosókon térnek vissza.
Égre feszülő szárnnyal húznak a szélben odaátra.
Innen maradék nélkül kerül át minden.
S mint szakadatlan, sűrű eső,
Az enyészet tűpárnáiba hullik