Péter barátnője társaságában érkezik egy New York-i konferenciára. Utazásának tényleges célja azonban az, hogy megtalálja matematikus apját, aki a nyolcvanas években disszidált az Államokba. Egy összeesküvés elméleteket bemutató videó egy híres fegyverkísérleti központba vezeti Pétert. A férfi hamarosan rájön, hogy apja nem csak háborús bűnös, de földöntúli titkok tudója is egyben. Pálfi György Stanislaw Lem Az Úr hangja című regényéből készített filmet.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy rendezőnk a kortárs magyar film szereplői között technikailag az egyik legfelkészültebb alkotó. Hukkle, Taxidermia, Szabadesés című filmjei mégsem csupán kivitelezésbeli sajátosságaik miatt képezik részét a kortárs magyar filmtörténet legjavának: látásmódjukban is kiemelkedő alkotások. Ennek a látásmódnak a hiánya Az Úr hangja legszomorúbb kompromisszuma.
Pálfi nem egyszer készített már szűk költségvetésű filmet. Nem vagyok a barátod című imprófilmje, Final Cut című újrahasznosító-dráma-vágata, Szabadesés című szkeccsfilmje is ilyen munka; s habár mindhárom kísérleti film, utóbbi alkotásában a rá jellemző szürrealista-abszurd stílusjegyeket komoly sikerrel ülteti rá egy eredeti gondolatokat felvonultató történetgyűjteményre.
A rendező Toldi című, 2 milliárd forintos összköltségvetésre tervezett filmterve elkaszálása után közel 1 milliárd forintból rendezhette meg régen dédelgetett sci-fijét. Ebből az összegből kis hazánkban, csapata leleményességével, tehetségével filmtörténetet írhatott volna. Nem így történt: hiszen Észak-Amerikában forgatott.
Az utazás és a feltehetően nem a hollywood-i függetlenfilmes világ tetejéről érkező, egészen más munkakultúrájú stábbal való munka láthatóan rányomta bélyegét a filmre. A külföldről (is) érkező tőke (ahogyan ez Hajdu Szabolcs Délibáb című filmje esetében is történhetett) feltehetően sematizálta a forgatókönyvet. A fenti két tényező egy olyan munkát eredményezett, ami a (rengeteg utazás és a tengerentúli munkaerőhöz mérten) szűkös költségvetés és a dramaturgiai kompromisszumok miatt habár vizualitásában egy hajszállal sem igényesebb, de történetvezetésében mindenképpen feledhetőbb a tized akkora költségvetésű Szabadesésnél.
A rosszul beosztott anyagi és művészi energiák a film szinte minden szintjén érzékelhetőek. Míg az ebben a rovatban is megírt Szabadesés a szűkös határidő és a kisköltségvetés szorításában a szabadság üdítő erejével hatott Pálfi munkásságára, addig Az Úr hangja (nemzetközi produkciókhoz képest) szűkös anyagi háttere, illetve a mindenkit-megszólítani-vágyás nyomása miatt maga a kötöttség borzalma. A szerzők a Lem-regény mélyfilozófiáját szerették volna összeboronálni egy kelet-európai vonatkozású amerikai akciókrimivel. A kapott történet egy klisékkel tarkított, közepes minőségben legyártott hepi(depi)end-film.
Az alkotás nem elég hosszú ahhoz, hogy az apa-fiú egymásra találás sokszor bemutatott drámáját, az összeesküvés-elmélet bebizonyosodását végigkísérő krimit, és a létkérdésekkel foglalkozó tudományos fantazmológiát is képes legyen (mindkét/mindahány) szerzőhöz méltóan bemutatni. Csak referenciaképpen: a hatalmas költségvetésből, a világ vezető filmipari alkotói által életre hívott Interstellar (r.: Christopher Nolan) nemcsak hogy egy szállal kevesebbet vállal (mínusz történelmi összeesküvés), de egy egész órával hosszabb is. A filmgyakorlat másik oldaláról közelítve, habár Az Úr hangja megüti az olyan televíziós sci-fik vizuális színvonalát, mint a Fekete tükör vagy az Elektronikus álmok, dramaturgiája azonban nem mérhető azok fordulatdús, innovatív történeteihez.
A film elején rögtön a dráma közepébe csöppenünk. Tőmondatokban ismerkedünk meg az átlagos budapesti családdal, Péter sérült, kerekesszékes öccsével, az apa-nélküliség állapotával – egy Skype beszélgetés mélységében. A jelenetekre az egész filmben jellemző ez a fajta kidolgozatlanság, bensőség-telenség – illetve, hogy, habár a szándék világosan ott van, a hús vér karakterek megszületésére a vásznon nincs idő. A gesztusok az egész filmben nagyok: hatalmas veszekedések, megmondások, közhelymonológok követik egymást (a fiú féltékeny, a lány nem érti a családi ügyet, a Skype-beszélgetéseknek veszekedés a vége stb.). A dramaturgia helyenként már-már a sorozatban gyártott romantikus-vígjátékok hibáival ékeskedik. Hogy mást ne mondjunk: honnan van ennek a látszólag alsó-középosztálybeli férfinak pénze hetekig-hónapokig tengeni-lengeni, jönni-menni egy másik kontinensen?
A látvány, a fényképezés egy-két kivételesen érthetetlen kompozíciót (a gyorsított jelenet, amiben Péter a vízparton ül; a spirálban zuhanás; a világ-családfa képsor) leszámítva egységes, színvonalas. Emellett persze találkozhatunk olyan érthetetlen, semmitmondó beállításokkal, mint amilyen az a kép, amikor Pétert egy régi fotóból nézzük. Illetve nem világos, hogy bizonyos számítógépes grafikák, mint a megtermékenyítés-jelenet, miért nem olyan kidolgozottak, mint amilyen például a grandiózus nyitó képsor. A vizualitás szintjén tehát ugyanúgy tetten érhető az a fajta melléválasztás, ami feltehetően a pénz/idő-hiány miatt történhetett meg: az alkotók látszólag későn döntötték el, mi az, ami belefér, és mi az, ami nem fér bele a projektbe.
Mindemellett a film akciójelenetei vitathatatlanul vérprofin vannak megrendezve, megvágva. A feszültség valóban feszültség, a tempó tempó, a zene zene. Az űrben játszódó sci-fi jelenetek produkciós design szempontjából a már említett Fekete tükör, Elektronikus álmok sorozatokban is megállnák a helyüket. Ez a fajta technikai profizmus mégsem menti meg az alkotást a feledhetőség homályától.
A történet – Pálfitól szokatlanul – sablonos, harmatgyenge. Annak a nézőnek, aki kettőnél több családi drámát, sci-fit, akciókrimit látott már, annak még érdektelen is: hiszen az első pillanattól kezdve tudjuk, hogy az apakeresés lehetetlen feladat, szereplőnknek mégis sikerülni fog; hogy a családegyesítés feszült lesz, ami később majd további bonyodalmakhoz vezet. A valódi csavaroktól mentes történet ráadásul (a fent már említett, a történetből kilógó esetlen kompozíciókat leszámítva) közel sem olyan innovatív filmnyelven van elmesélve, mint az alkotók előző szürrealista munkái.
A legfontosabb talán, hogy most nem szabad kétségbe esnünk. A következő (még Az Úr hangja előtt forgatott) Pálfi-film már a dobozban van. Kisköltségvetésből készült a magyar vidéken. Bíznunk kell benne, hogy az a munka, bármi is történt a rendező első „amerikai” filmjében, várakozásunkra mégis érdemes.
(Az Úr hangja; rendezte: Pálfi György; Stanislaw Lem regényéből írta Pálfi György, Ruttkay Zsófia és V. Nagy Gergő; főszereplők: Polgár Csaba, Kiss Diána Magdolna, Fekete Ádám, Kate Vernon, Eric Peterson, Marshall Williams, Jenna Warren; fényképezte: Pohárnok Gergely; vágó: Lemhényi Réka ; látványtervező: Asztalos Adrienn; jelmeztervező: Jasmine Murray-Bergquist és Jennifer Stroud; zeneszerző: Komeil S. Hosseini)
Szabó Márton István
